2019. január 23. | 15:06

Megnyílt Magyarország első DS-szalonja, ahol a márka első, önálló modellje már megvásárolható! A DS 7 Crossback középkategóriás SUV a prémium-szegmenst célozza, itt van röviden, mit érdemes tudni róla!

A DS - mely a PSA-csoport prémiumokért felelős márkája - 2015-ben vált teljesen önállóvá, és az 1955-ben feltűnt DS-örökséget igyekeznek tovább vinni avantgárd szellemiségben, eleganciával. A Citroën által értékesített modelleket 2018. december 1-étől már kizárólag a DS-bemutatótermekben, azaz a DS Store-okban forgalmazzák. 2018 végén már 370 értékesítési pont volt jelen a világon, Budapesten az Emil Frey-csoport építette meg az első DS szalont, ahol a DS második generációs modellsorozatának első darabjait bemutatták. Meghívást kaptunk mi is a prezentációra, ahol egyúttal a középkategóriás prémium SUV-t, a DS 7 Crossbacket is kipróbálhattuk egy rövid kör erejéig.

Több információt, véleményt majd akkor mondok, ha az autó eltölt nálunk pár napot, de addig is megosztanék néhány infót. Ránézésre sokaknak az Audi Q5 ugorhat be elsőre, a króm díszek elhelyezése az első fényszórónál talán a Mazdát idézi, a hátsó, elnyújtott lámpatestek rejthetnek Mercedeses vonásokat. De hát, kinek mi?!

Az tény, hogy a DS új terméke kilóg a sorból. Az első fényszórók LED moduljai csiszolt ékkövekre hasonlítanak, az autó nyitásakor bíbor színben pompáznak és 180 fokban fordul el a LED modul – elég látványos! A hátsó lámpák 3D full LED technológiával készültek és pikkelyszerű mintázatot kaptak, bár nekem a pókháló ugrik be róla. A PSA EMP-2 padlólemezen a Peugeot 5008-cal és az újdonsült Citroen C5 Aircrossal osztozik a DS 7, ám ezeknél sokkal fényűzőbb vonalat képvisel kívül-belül. Ára inkább a német prémiumok eggyel kisebb modelljeihez közelít (BME X3, Mercedes GLA, Audi Q3), de eggyel nagyobb méretet kínál, prémium-szagú extrákkal a beltérben.

A kabinban két 12 colos képernyő fogadja az utasokat, a vásárlók ötféle Inspiráció közül választhatnak: Bastille, Rivoli, Faubourg, Opera és a sportos Performance Line. A személyre szabhatóság kimagasló szempont tehát, elérhető a valódi fa, Alcantara, szemcsézett bőr és a nappabőr a kínálatban. Izgalmas formák, vonalak, gombok mindenütt, szép díszvarrások, ajtóbetétek, azonban kérdés, hogy milyen hamar fog megöregedni a DS 7, német prémiumoktól azért színvonalban lemaradó beltere. Minden esetre most jól mutat. És jól mutat az extralistán az adaptív tempomat, a kormányozni képes sávtartó, parkasszisztens, éjjellátó funkció, fáradtságfigyelő és az első masszázsülések lehetősége.

A komfortérzetről a DS Active Scan Suspension gondoskodik, mely az elmondottak alapján Audi A8 magasságokba is repítheti a modellt, ugyanis a kamera által vezérelt aktív felfüggesztés érzékeli az autó előtt (5 méter) megjelenő úthibákat és a lengéscsillapítók folyamatos hangolásával védi ki azok hatásait.

A tesztút során lehetőségem volt vezetni a 180 lóerős, 2.0 literes dízellel szerelt változatot, a BLueHDI még 1.5-ös 130 lovas kivitelben kérhető. Inkább az öngyulladó erőforrás illik az autóhoz, mint a tesztelt 180 lóerős benzines, utóbbiból létezik 130 és 225 lóerős kivitel. A leggyengébb benzines csak manuális váltóval, a leggyengébb dízel manuális és automata váltóval kérhető, az összes többihez alapáron a 8 fokozatú, gyorsan működő automata társul. Amit talán a legjobban várok, az a jövőében érkező hibrid DS 7 Crossback, mely egy 200 lóerős benzinmotorral és két 80 kW-os villanymotorral lesz szerelve az első és a hátsó tengelyen. Az egyetlen összkerekes DS 7 Crossback padlólemezében a 90 kW teljesítményű akkucsomag kap helyet, melynek köszönhetően akár 50 km-t is képes lesz megtenni tisztán elektromosan, összeteljesítménye 300 lóerőre rúg. A jövőben, 2025-ig minden modelljéből szeretne tisztán elektromos vagy legalább hibrid verziót kínálni a DS és már nem kell sokat várni a DS 3 városi terepjáróra sem!

A DS 7 Crossback ára a következőképpen alakul: