2020. március 11. | 12:08

Érthető módon, akik tehetik, a tömegközlekedés helyett inkább saját autóba ülnek.

Lehet azt mondani, hogy a koronavírust a média kapta fel, az emberek a hírekben elhangzottak/olvasottak miatt pánikolnak és szaladnak konzerveket, kézfertőtlenítőket illetve szájmaszkokat vásárolni. Vagy azt, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja, az influenzába sokkal többen halnak bele évente, mint a COVID-19-be. A nem kell semmit sem tenni vagy nem kell parázni mondatokat hangoztatóknak egy fontos dolgot üzennék.

Nektek nincsenek idősebb rokonaitok, szeretteitek, akikért aggódhatnátok? Mert bizonyos életkor fölött bizony nagy veszélyt jelent a koronavírus! Akik elbagatellizálják a veszélyt, mit mondanának azoknak, akiket nyomorúságos körülmények között tartanak karantén alatt vagy azoknak, akik már elvesztették valakijüket a betegségben, esetleg azoknak, akik alulról szagolják…?

Egy szó, mint száz, a veszély valós, a bevezetett szankciók pedig még valósabbak. Mert sokan lesznek, akik szerencsére nem találkoznak testközelből a vírussal, de a különböző intézkedéseket és gazdasági hatásokat majd rendesen megérzik! Magyarországon egyelőre nyugi van, már ami a következményeket illeti, de egy dolgot azonban már most észre lehet venni. Ez pedig a megnövekedett autós forgalom.

Ott is dugók vannak ahol eddig lehetett valamennyire közlekedni és még nagyobbak a dugók ott, ahol eddig is akadozott már a forgalom. Valószínűleg a forgalmi helyzet nem hogy javulni, hanem éppen ellenkezőleg, romlani fog a következő hetekben, talán hónapokban. A vírus ott terjed a legjobban, ahol sok ember zsúfolódik össze kis helyen, tehát nagyszabású rendezvényeken, koncerteken és igen, kitaláltad, a tömegközlekedés járművein.

Megértem, hogy aki manapság felszáll az agyonzsúfolt vonatokra, miközben minden harmadik ember ott köhög mellette, folyik taknya-nyála, úgy dönt, holnaptól inkább autóval közlekedik. Csakhogy azok, akik mostantól a tömegközlekedés helyett autóval járnak, megjelennek a közúti forgalomban. Nehogy félreérts, megértem őket, én sem tömegközlekedek ezekben az időkben (sem). Megértem, hogy mindenki védi magát és a hozzátartozóit, ez egy teljesen normális dolog, de bizonyára lesznek következményei.

Mindenki számoljon azzal, hogy több időt fog az autóban tölteni. Az út, ami eddig 30 perc volt, lehet ezután 50 perc lesz, aki eddig egy órát araszolt a dugóban, lehet ezután másfelet fog. A nagyobb dugókra minden nagyobb városban és az agglomerációjában számítani kell, addig biztosan, amíg nem cseng le a járvány. A kínai helyzetet alapul véve, ezt az időszakot inkább hónapokban kell mérni, mint hetekben, a java bizonyára még csak most jön Európában.

Aki teheti, közlekedjen inkább kerékpárral autó helyett, mert így elkerüli a dugókat és jót tesz a saját egészségének is. Az egy helyen lakók és egy irányba tartók pedig szervezzék meg úgy az utakat, hogy többedmagukkal ülnek egy autóban. Persze csak akkor, ha az útitársaik is tünetmentesek. Ha végképp a saját autós közlekedést tekinti valaki az egyetlen megoldásnak, akkor pedig szánjon több időt az utazásra. A nagyobb forgalom kialakulását ellensúlyozhatja az, ha bezárnak bizonyos intézményeket (pl. iskolákat) vagy kollektív távmunkát vezetnek be egyes cégek, hiszen akkor kevesebbeknek kell útra kelniük. Meglátjuk, mi lesz, addig is kitartást az utakon mindenkinek!