2019. augusztus 31. | 16:50

Tóth Krisztián Márk sportújságíró igencsak változatos szezont tudhat maga mögött, erről mesél most neked.

Krisztián a Flyerz Magazin autó/motorsport rovatát vezeti, azonban írásaival az Alapjárat Magazinban is gyakran találkozhattok. Idén külföldi és hazai Formula-1-es futamokról tudósított, emellett leköveti a teljes hazai tereprali bajnokságot, Horváth Lajos „Laller” Dakar motoros és a Gender Racing Team kalandozásait, valamint a világhírű Simoncelli MotoGP Team magyar növendékeinek szereplését is. A versenyév végéhez közeledve leültünk egyet beszélgetni vele, ahol az ambíciók és a tervek mellett természetesen a száguldó cirkusz és az Alapjárat is szóba került!

Számodra egy igazán hosszú szezon az idei. A végéhez közeledve ki tudsz belőle emelni egyetlen csúcsmomentumot?

Annyi minden történt idén, hogy hiba lenne csupán egy momentumra fókuszálni. Mindenképp csúcs volt centikről végignézni Max Verstappen Osztrák Nagydíjon aratott sporttörténelmi győzelmét, ami egyben a Honda első újkori Formula-1-es sikerét jelentette. A Magyar Nagydíj is jócskán tartogatott izgalmakat, ezeket jobbára a paddockban sündörögve, vagy a médiacenterben Szujó Zoltán és Will Buxton (a Formula-1 vezető riportere, a Netflix Drive to Survive sikersorozatának sztárja, a szerk.) társaságában éltem át. Megtiszteltetés és ultra motiváció, hogy azokkal a srácokkal dolgozhattam egy térben, akikre minden szempontból etalonként tekintek. De ugyanezt elmondhatom az összes többi munkámról is, hálás vagyok a sorsnak, hogy Molnár Edina keze alatt nyomtatott Formula-1 rovatot vezethetek a Flyerz Magazinnál, hogy a MAMS Tereprali szakágnál Garamvölgyi Zoltán potenciált lát bennem, hogy a népszerű terepmotoros Horváth Lajossal remekül megértjük egymást, és akkor még nem is beszéltem a GenderRacing Team-ről, ahol Gender Tamás szintén bizalmat szavazott nekem.

Egyre többet vagy jelen a Formula-1 paddockban. Hogyan éled meg ezeket a hétvégéket?

Igyekszem mindenhol ott lenni, és mindent látni, a versenyhétvégék végeztével pedig rendszerint „elégedetten” konstatálom, hogy ez már megint nem sikerült. (nevet) Általában elsőként érkezem és az utolsók között távozom a pályáról, közben pedig rengeteget mászkálok fel-alá olyan versenyzői mozzanatok, pillanatok, érdekességek után koslatva, ami felett talán a többi újságíró átsiklik. Ezek a napok mindig húzósak, de megéri a fáradtság, hiszen a napi munka és híradás mellett sok-sok hasznos dolgot tapasztalok, és értékes kapcsolatokra is szert teszek.

Elégedett vagy az idei éveddel?

Azt gondolom, hogy egy egészségesen ambiciózus szemlélettel élő ember sohasem lehet igazán elégedett. Minden esztendőnek és minden szezonnak olyan előre lefektetett célokkal vágok neki, amik rendszerint jócskán hajazzák az előző évben elért eredményeimet. Ezeket aztán megpróbálom megugrani, majd túlteljesíteni, és ha valahol a kettő között landolok, az már mindenképp egy nagy előrelépés. Idén sem volt ez másképp, azt hiszem az eddigi karrierem legeredményesebb, legtermékenyebb évén vagyok túl. Egyedül csak a betervezett, nagyon messzi Formula-1-es futam maradt ki, de ami késik, az nem múlik!

Mit gondolsz a Formula-1 jelenlegi helyzetéről, a bajnokság állásáról, és az erőviszonyokról?

Ha csupán a tabella alapján vizsgáljuk a kérdést, akkor a helyzet elég egyértelmű: Lewis Hamilton tarol, hatalmas előnnyel robog a hatodik világbajnoki címe felé, mögötte Valtteri Bottas erős bástyaként fogja fel a támadásokat, kettejük konzekvens teljesítménye pedig az egyéni mellett valószínűleg újabb Mercedes konstruktőri világbajnokságot fog eredményezni. Ugyanakkor a képlet nem ennyire egyszerű! Számomra az idei az elmúlt évek egyik legizgalmasabb bajnoksága, ahol már eddig is nagyon sok minden megtörtént, és még közel a fele előttünk van.

Max Verstappen tündöklése, a Honda újjászületése, valamint a Charles Leclerc és George Russel típusú fiatalok berobbanása úgy kell a Formula-1-nek, mint egy falat kenyér. Apropó Leclerc: néhány évvel ezelőtt, még a GP3-as szereplése idején azt találtam mondani róla, hogy ha Ferrari akadémistájaként egyszer lehetőséget fog kapni a nagycsapatnál, akkor majd bizony megeszi Sebastian Vettelt.

Emlékszem, masszívan hülyének tituláltak ezért a kijelentésemért, most pedig nézzétek meg, mi az ábra. Bármennyire is nehéz szurkolói szemmel elfogadni, de eljött a generációváltás, az új hullám ideje. A mezőny teljes vérátömlesztésen esik át, szép lassan elbúcsúzunk majd a korelnököktől, és szerintem ez a folyamat, na meg a 2021-es szabálymódosítások összetett hatása egy még jobb Formula-1-et eredményezhet!

Beszélgessünk kicsit a terepraliról: nemrég ért véget a HunGarian Baja, ahol szakági sajtófőnökként és televíziós riporterként is helyt kellett állnod. Egy ilyen eseményen hogy zajlanak egy újságíró napjai?

Az előbb már említett folyamatos rohanással. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem! Az idei HunGarian Baja a tereprali világkupa versenynaptárának leghosszabb sprintfutama volt, hatalmas területeket ölelt fel, így már az egyes szakaszoknál történő szimpla fizikai jelenlét sem volt mindig egyszerű feladat. Háfra Zsoltival csak azért autóztunk néhány óra alatt 200 kilométert, hogy az Alapjárat Magazin és a Flyerz Magazin olvasói betekintést nyerhessenek majd a döbröntei patak átkelésbe, vagy a holdbéli tájat idéző lőtér küzdelmeibe. Esténként aztán a rajt/célceremónián, vagy épp a szervizparkban, mikrofonnal a kézben, mérgezett egérként rohangálva interjúztattam a HunGarian Baja mezőnyt a tv-s kollégákkal. Végül zárásként következett az éjszakai műszak, ahol a beszámolók megírása, befejezése és publikálása volt terítéken. Kemény feladat ez, de ilyenkor kimeríthetetlen vagyok, mert imádom a terepmunkát!

Magazinunk második éve kiemelt médiapartnere a hazai TR világkupa futamnak. Mekkora támogatást jelent ez a magyar tereprali sportnak?

Felbecsülhetetlen szerepe van a média megjelenéseknek. A MAMS Tereprali szakág és talán a teljes sportág nevében is mondhatom: nagyon köszönjük Nektek azt a nyitott szemléletet, és partnerséget, amellyel felénk fordultok.Olyan világot élünk, amelyben egyre fontosabb az, hogy ki mennyi publicitást kap, és amekkora visszhangot képes generálni. És annak is örülünk, hogy az együttműködésünk által mi is segíthetünk benneteket! Hogy a magazinotok egy ilyen nívós eseményt támogat, az őrült marketingértéket jelent: néha még nekem is szürreális látni, ahogy egy Dakar Rally élmenő Mini Cooper verdáról, egy gyári Toyotáról, vagy az összes további versenygépről visszakacsint az Alapjárat Magazin és a Flyerz logója - ilyenkor nagyon büszke vagyok.

Hála az égnek (és a sok munkának) az adott platformok és a médiapartnereink segítségével fősodrat tekintetében is versenyképes számokat sikerül elérnünk, ez az eredmény és szimbiózis pedig mindannyiunknak egy win-win szituáció!

Lassan vége az idei szezonnak. Milyen koncepcióval, újdonságokkal készülsz 2020-ra?

Röviden, a meglévő munkáim kiszolgálása mellett szeretnék visszatérni a televíziózáshoz, elérni azt, hogy minél többet szerepeljek a képernyőn, arccal, riporterként. Ezzel nem is feltétlenül várnám meg 2020-at… Emellett körvonalazódik egy nagyon érdekes és izgalmas projekt is, amelyben egy országos ismertségnek örvendő színművésszel - akinek a neve egyelőre maradjon titok - mutatunk majd be zöld alternatívákat, ebben jelentős részt fog kapni a közlekedés is. És akkor még nem is szóltam a saját brand építéséről, ahol - a poént még szintén nem lelőve - ugyancsak nagy újdonságokra készülök, és komoly visszhangra számítok.

Sokan rosszul ítélik meg a sportújságírók életét, mert csak a felszínt látják. Rengeteg projektben veszel részt, gyakran és sokat utazol. Mennyi szabadidőd marad, marad-e egyáltalán? Mit csinálsz, amikor épp nem dolgozol, nem írsz, és nem agyalsz semmin?

Ááá, az agyalást inkább hagyjuk… attól sem így, sem úgy nem tudok szabadulni. (nevet) Mindig pörgök valamin, hatalmas a tettvágy bennem, számtalan olyan ötletem van, amiben szerintem óriási potenciál lakozik!

A pihenés ideje rendszerint olyankor jön el, amikor már fizikailag és/vagy idegileg kidőltem, akkor viszont biztosan átalszok egy napot. De a viccet félretéve, amikor csak tehetem, kocsiba pattanok, átautózom Ausztriába vagy Szlovéniába, hegyeket nézni, túrázni és fürdeni. Leginkábbaz aktív kikapcsolódást részesítem előnyben, amelynek szerves részét képezi a hatalmas kaukázusi-németjuhász kutyám, aki a bizalomgerjesztő Hannibál névre hallgat!

Fotók: Háfra Zsolt