2021. augusztus 02. | 14:57

A crossover sikere az amerikai cég stratégiaváltásának köszönhető.

Az idei év első felében a Puma volt a Ford legnagyobb példányszámban értékesített autója Európában, megelőzve az amerikai gyártó hagyományosan legnépszerűbbnek számító modelljeit, azaz a Fiestát vagy a Focust.

Ez az első alkalom, hogy egy crossover/SUV lett a Ford legkeresettebb autója az öreg kontinensen.

A cég által közzétett adatok alapján a Pumából összesen 83 266 darab fogyott 2021 első hat hónapjában, míg a második helyen a Transit Custom zárt 70 604 eladott példánnyal.

A Ford európai eladásait tekintve a hobbiterepjárók és a haszongépjárművek erősödése annak a stratégiának az eredménye, amelyet még 2018-ban indított el az amerikai gyártó. Ennek lényege, hogy erőforrásaikat a hagyományos személyautóktól a jövedelmezőbbnek ígérkező szegmensekre összpontosították.

A Ford hagyományos személyautói közül a cég 10 legnépszerűbb modellje közé 2021 első félévében egyedül a harmadik helyen végző Fiesta, valamint a hatodik helyre visszacsúszó Focus tudott beférni.

 

A Puma forgalmazása 2019-ben kezdődött. Ezzel a cég egy lényegesen prémiumabb kivitelű modellt kínált a gyorsan növekvő B-SUV szegmensben az EcoSport mellett. 2020-ban a Puma számított a Ford harmadik legkelendőbb autójának Európában a Focus és a Fiesta után.

Az erős első félélvnek köszönhetően a Puma jelenleg a Dacia Dustert és a Hyundai Konát megelőzve a negyedik helyet foglalja el a Peugeot 2008, a Renault Captur és a Volkswagen T-Cross mögött az európai B-SUV szegmensben.

A Focus eladásai 40 százalékkal, míg a Fiesta értékesítése 9,4 százalékkal csökkent 2021 első hat hónapjában a megelőző évhez képest – derül ki a JATO Dynamics elemzéséből.

A két autó eladásainak visszaesése már csak azért is meglepő, mivel a legtöbb modell értékesítésének volumene megugrott az első félévben 2020 azonos időszakához viszonyítva, amikor a legtöbb kereskedés kénytelen volt bezárni Európa-szerte, köszönhetően a kormányzatok által a COVID-19 koronavírus-járvány miatt életbe léptetett korlátozó intézkedéseknek.

Magyarországon a helyzet némiképp más képet fest. Hazánkban a 2021-es év első hat hónapjában a Datahouse adatai szerint a Turneo Custom végzett az első helyen a Ford modelljei közül. A mikrobuszból 1691 darabot helyeztek forgalomba itthon. A második helyen a Puma zárt 1097 darabbal, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Focus állhatott fel 775 darabbal.

Akárcsak a többi autógyártó esetében, a Ford termelését is érzékenyen érinti a globális mikrochiphiány. A romániai Craiovában található gyár, ahol a Puma is készül, április és május folyamán kénytelen volt csökkenteni kapacitását, és átállni a háromműszakos munkarendről a kétműszakos munkavégzésre. Emellett hat napra – április 28-án, valamint május 10-14 között – teljesen le kellett állítani a gyártást.

Így a gyártók a chiphiány következtében kénytelenek fontossági sorrendet felállítani modelljeik között. Általában azok az alacsony károsanyag-kibocsátással rendelkező típusok élveznek elsőbbséget, amelyeknek elengedhetetlenek az Európai Unió által meghatározott emissziós határék teljesítéséhez.

„Azok a járművek élveznek prioritást, amelyekre nagy kereslet mutatkozik, vagy fontosak ahhoz, hogy flottaszinten meg tudjunk felelni a CO2-kibocsátási normáknak” – árulta el a Ford egyik szóvivője.

Mivel a Pumából nem létezik tisztán elektromos, vagy plug-in hibrid kivitel, így a szabályok értelmében az autó nem járul hozzá a flotta emissziójának csökkentéséhez, vagyis gyártása egyedül a magas fogyasztói igényeknek köszönhetően élvezhet elsőbbséget.

Az SUV révén a Ford egy Fiesta méretű modellt számottevően magasabb áron értékesíthet. Míg a hatchback ára 5,2 millió forintról indul itthon, addig a Puma alapkiviteléért 6,5 millió forintot kell fizetni.