2019. január 04. | 17:10

A Datahouse 2019-ben is elkészítette a tavalyi évre vonatkozó elemzését, melyből megtudhatod pontosan hány darab, új személygépjárművet helyeztek forgalomba

A Datahouse által készített elemzésből kiderül, hogy a 2018-ban forgalomba helyezett új személygépkocsik többnyire növekvő trendet mutatnak, ám akadt pár olyan márka is, melyek visszaesést produkáltak. 

A vizsgálatot többféleképpen készítették el, így például megtudhatod, mely márkák győzedelmeskedtek az egyes hónapokban a 2018-as év során, ám ugyanezt éves szinten is analizálták egészen a 2017-es és 2016-os évig visszamenőleg. Ezenkívül a manapság egyre gyarapodó szegmenseket is figyelembe vették, vagyis kiderül hány új SUV vagy luxussportautó forgalomba helyezését hagyták jóvá az elmúlt időszakban Magyarországon, de persze az sem mindegy, mely gyártótól származnak ezek! 

Suzuki Vitara 

A Datahouse adatai szerint 2016-ban összesen 96 594 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, az azt követő évben a darabszám 19 666-tal nőtt, 2018-ban pedig 17,5%-kal többet, összesen 136 601 autót regisztráltak. Nem meglepő módon a magyar piacon tavaly a Suzuki Vitara hozta a legkimagaslóbb teljesítményt, abból 11 127 példány gördült végig az utakon.

A három év utolsó, 12. hónapjait alapul véve a Suzukinak 2017-ben ment a legjobban a szekér, ugyanis 1 498 modell forgalomba helyezéséről tudni, míg 2016-ban 1 306, két évvel később plusz 2 modellt sikerült beregisztrálni.

Második helyen a Ford állt 1 042 darabbal 2018 decemberében, ami ugyan jobb eredmény az egy évvel korábbihoz (991) képest, viszont a 2016-osnál (1 131) már valamivel rosszabb. A Ford nyomdokában egy német gyártó, az Opel helyezkedik, akik 2018 decemberében 977 példányt, azelőtt egy évvel pedig nem sokkal több, mint 800-at (812) helyeztek forgalomba.

A német prémiumtriót szemügyre véve, Mercedesből 407 darab, BMW-ből 274, míg Audi márkajelzéssel ellátott autóból 74 példány kapott magára magyar rendszámot. 

Mercedes-Benz C220d

A Datahouse elemzésének alapján bátran kijelenthető, hogy a szabadidő-autók manapság már nem csak az európai piacon, hanem hazánkban is messze a legnépszerűbbek. Az elmúlt két évben jóval több SUV-t helyeztek forgalomba, mint a második helyen álló, alsó középkategóriás járművekből. Ez utóbbi szegmens élén egyébként a Skoda Octavia áll, 6 157-es, éves darabszámmal, 2018-ra vonatkozóan.

Ugyanebben az évben sportautók közül a legkelendőbb a Ford Mustang volt (110), azt a Mercedes-Benz CLS követte (90), a Mazda játékos kis roadsterét, az MX-5-öt pedig a Volkswagen Beetle előzte meg 4 darabbal (57).

Datahouse