2021. július 29. | 10:35

Az eredeti tervek szerint a szállítások már idén elkezdődtek volna.

Lassan már két éve annak, hogy a Tesla bemutatta a futurisztikus megjelenésű Cybertruckot, korábban pedig arról lehetett olvasni, hogy a terepjáró már az idén megjelenik az utakon. Most viszont nagyon úgy néz ki, hogy a gyártása áttolódik 2022-re.

Ennek két oka is van: egyfelől még nem fejeződött be a texasi Gigafactory építése, ahol a Tesla a Cybertruckot fogja gyártani, másfelől az amerikai autóipart is hátráltatják az egyes félvezető chipek esetén tapasztalható beszállítói nehézségek.

A Reuters jelentése szerint a Tesla április és június között 1,1 milliárd dollár nyereséget könyvelhetett el, amit úgy ért el, hogy növelte az árait, közben pedig csökkentette a termelési költségeket. Ugyanakkor a Cybertruck és a Semi gyártásával kapcsolatos hírek már közel sem ilyen rózsásak.

A gyártó idén 50 százalékkal szeretné növelni a kiszállításokat, de ez az alkatrészek elérhetőségétől függ. Elon Musk azt mondta, mostanság nem ritka, hogy éjfélkor vagy hajnali egykor még telefonon egyeztetnek a beszállítókkal, mivel komoly problémák merültek fel az ellátási láncban. Néhány befektető azt javasolta, hogy a Tesla készítsen saját félvezető chipeket, de Musk jelezte, hogy erre valószínűleg nem kerül sor.

A globális chip-hiány ellenére Musk bízik abban, hogy a Model Y korlátozott gyártása még az év folyamán megkezdődik Texasban és Németországban. A Cybertruck esetében már kevésbé tűnt magabiztosnak a főnök.

„Nehéz megmondani, hogy az utolsó technikai kihívásokra mikor találunk megfelelő választ” – mondta az üzletember, utalva a teherautó akkumulátorcelláira.

A Tesla Semi kapcsán még borúsabbak a hírek. Musk maga cáfolta azokat a pletykákat, miszerint már idén láthatjuk a sorozatgyártott példányokat, a teherautó gyártása legkorábban 2022-ben kezdődhet.

Amikor a Cybertruck gyártásával kapcsolatos további információkról kérdezték, Lars Moravy járműmérnöki alelnök a következőket mondta:

„Végeztünk a jármű architektúrájának alapmérnöki tervezésével. Még ebben az évben áttérünk a Cybertruck béta-fázisára, és az Y-modell üzembe helyezése után szeretnénk majd felfuttatni a gyártást Texasban.”

 

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Král Ádám (adam.kral@mahzrt.hu), és Luczek Dávid (david.luczek@mahzrt.hu) készséggel állnak rendelkezésedre telefonon (+36-20-666-8888) vagy e-mailben.