2019. január 10. | 14:48

Las Vegasban mutatták be a Mercedes-Benz CLA második generációját. Nem kell aggódni, továbbra is magyar kezek rakják össze Kecskeméten!

A 2013-ban bemutatott első generáció CLA 2016-ban kapott ráncfelvarrást, eljött az ideje tehát, hogy a gyártó bemutassa a négyajtós kupé legújabb, A-osztály platformra épülő változatát.  A CLA 2020 pár napja, a Las Vegasi Autószalonon debütált, de most révedj el a múltban és nézd meg az új A-osztályról készült élő bemutatónkat!

A Las Vegas-i bemutató alkalmával a CLA 250-et állították ki, mely egy négyhengeres, 2.0 literes benzines erőforrást takar 225 lóerővel, 350 Nm nyomatékkal, és hatfokozatú automata váltóval. A motorpaletta tökéletesen az A-osztályt másolja: 135 és 165 lóerős, 1.3 literes benzines, 2.0 literes, 190 lóerős szintén benzines, az 1.5-ös 120 lóerős dízel, valamint a 2.0 literes 150 és 190 lóerős dízel található a kínálatban. Az alacsonyabb tömegközéppont miatt jobban vezethető CLA elérhető lesz front- illetve négykerékhajtással, kétféle hátsó futóművel, akár adaptív lengéscsillapítással, ahogyan az az A-osztálynál már ismert.

4688 mm hosszú és 1830 mm széles, ezzel az új CLA 48 milliméterrel hosszabb és 53 milliméterrel szélesebb elődjéhez képest, a tengelytáv 2299-ről 2729 milliméterre nőtt. Tragédia! A légellenállási együttható 0,22-ről 0,23-ra növekedett! Most őszintén, érdekelte ez valaha is az átlagos CLA-tulajokat? Az új CLA növekedése a hátul ülőknek kedvez: 17 milliméterrel nagyobb a fejtér, igaz a lábtér maradt a régi és meglepő módon a csomagtér is vesztett 10 litert, így 460-ra csökkent a befogadóképessége.

A beltér minősége kompakt autóhoz mérten lenyűgöző, megjelenik a már minden Mercedes személyautóban helyet kapó dupla, egy üveg alá integrált kijelző a legújabb MBUX (Mercedes-Benz User Experience) rendszerrel, természetesen a ’Hey Mercedes!’-re hallgató hangvezérlővel. Megkapja a jelenlegi S-osztály vezetéstámogató rendszereit: félautonóm vezetősegédet, mely a kamerák és radarok segítségével 500 méterig ellát, fékez, sebességet tart, sávot vált, sávot tart, felkészül az esetleges ütközésre (Pre-safe Plus rendszer).

A csinos kupészedán továbbra is kizárólag Kecskeméten készül, a shooting brake változat jövőre érkezhet, ahogyan az AMG CLA 45 közel 400, vagy az AMG CLA 35 300 lóerővel.