2020. november 10. | 09:39

2021 első negyedévében jöhet létre a világ negyedik legnagyobb autóipari csoportja.

Több mint egy évvel ezelőtt vált hivatalossá, hogy az olasz-amerikai autógyártó Fiat Chrysler Automobiles és a Peugeot által alapított francia PSA-csoport egyesülésével létrejön a világ negyedik legnagyobb autóipari cége, amely Stellantis néven alakul meg, várhatóan 2021 első negyedévében. Az autóipar új gigásza most logójának leleplezésével került be a hírekbe.

A Fiat-PSA házasság eredményeként egy 48,5 milliárd dolláros piaci tőkeértékű vállalat jön létre, amelyben a felek egyenlő, 50-50 százalékos arányban lesznek tulajdonosok. Az új vállalat székhelye Amszterdamban lesz, ugyanakkor a részvényeit a párizsi, a milánói és a New York-i tőzsdén fogják jegyezni. Az újonnan létrejövő cég elnöke az FCA főnöke, John Elkann lesz, a vezérigazgatói pozíciót pedig Carlos Tavares, a PSA jelenlegi vezérigazgatója fogja betölteni.

Az új vállalat nevéről idén júliusban hullott le a lepel, most pedig a cég logóját is bemutatták hivatalosan. A Stellantis a latin „stello” igéből származik, ami direkt fordításban a következőt jelenti: „csillagokként ragyogni”. Az új logó az optimizmus, az energia és a megújulás szellemét hordozza a marketingcsapat állítása szerint, nekem ez annyira nem jött át így kedd reggel. A vállalat – amely sokszínűnek és innovatívnak vallja magát – elhatározta, hogy a fenntartható mobilitás következő korszakának egyik új vezetője lesz.

A PSA-FCA papíron még nem egyesült, a jogászoknak 2021 első negyedévének végéig kell megtenniük az utolsó lépéseket az ügyben. Az egyesülésre a PSA és az FCA részvényeseinek is rá kell bólintaniuk az általuk összehívott rendkívüli közgyűlésen, de ez jelen pillanatban csupán formalitásnak tűnik. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Stellantis a világ negyedik legnagyobb autógyártójává válik, olyan világmárkák tartozhatnak majd hozzá, mint a Peugeot, a Citroën, az Opel, a Ram és a Jeep. A vállalat kezdetben a kínai piacra szeretne fókuszálni elsősorban, de a vállalat stratégiájának pontos részletei még nem ismertek.