2021. november 30. | 10:42

Fontos megállapodást írt alá Karácsony Gergely főpolgármester.

Karácsony Gergely aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást az innovációs és technológiai minisztérium épületében, közölte az MTI. Így biztossá vált, hogy nem áll le a tömegközlekedés Budapesten.

A tárgyalás nem tartott sokáig, az egyezség értelmében az állam 12 milliárd forinttal járul hozzá a tömegközlekedés zavartalan működéséhez. A megbeszélés után a főpolgármester kifejezte abbéli reményét, hogy a normatíva, ami a budapesti közösségi közlekedés költségeinek 7 százalékát jelenti, még ebben az évben megérkezik a főváros számlájára.

Karácsony hozzátette, nem érti, hogy a megállapodás létrejöttéhez miért volt szükség üzengetésre és politikai nyomásgyakorlásra a főváros részéről, hiszen a támogatás kifizetése eddig évről évre simán megtörtént, és az összeg szerepel az állami költségvetésben. Közösségi oldalán megjelent írásában Karácsony úgy fogalmazott, hogy a kormány veszélybe sodorta a közlekedési cégek működését, bizonytalanságban tartotta az utasokat, és feleslegesen fitogtatta az erejét.

Nem kellett sokáig várni a kormánypárt reakciójára, közleményében a Fidesz azt írta, azért szorgalmazták, hogy létrejöjjön a kormány és a főváros közötti megállapodás, mert szerintük „a budapestieknek nagyobb szükségük van a közösségi közlekedés megfelelő működtetésére, mint arra, hogy Karácsony Gergely tovább folytathassa a politikai csatározását a kormánnyal.”

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes múlt héten elmondta, az állami támogatás a költségvetés alig 7 százalékát fedezi, ez idén 12 milliárd forintot jelentene, ám a kormány eddig egyetlen forintot sem utalt.

Index

MTI