2023. március 01. | 08:07

Egy ideje már húzódnak a tárgyalások, melyek a szakszervezet szerint főleg a magas infláció és a versenyképes bérek miatt zajlik.

Hétről hétre minden kedden zajlanak már egy ideje a bértárgyalások az Audi Hungária és a vállalat dolgozóinak szakszervezete között. A cél, hogy a munkavállalók bére versenyképes maradjon a szférában és kövesse a magas inflációt Magyarországon.

Ehhez az inflációkövetés mellett a szakszervezetek nemrég 23 százalékos béremelést tartottak reálisnak. Ezzel szemben az Audi Hungária mindössze 5 százalékot ajánlott, így február 28-án ismét tárgyalóasztalhoz ültek.

Persze volt olyan tétel, amiben sikerült megegyezniük, ilyen az inflációkövetés kérdésköre. Ebben az szerepel, hogy az Audi gyár az MNB által kiadott legkisebb inflációs előrejelzés alapján emelné a béreket.

Ez jelenleg 15 százalék, viszont arra is van megegyezés, hogy ha ennél magasabb lesz. Ha a 2023. április 1. és 2024. március 1. között az infláció magasabb, azt a cég visszamenőleg egy összegben megfizetni a munkavállalóinak.

Ezen felül a korábbi béremelési javaslatukon is javítottak kicsit a munkavállalók javára. 2023. április 1-től már egységes 10 százalékos emelést ajánlanak a dolgozóknak, emellett 8 százalékos különkifizetést a következő 13 hónapra vonatkozóan. Ezt a 2023. március 1-jei alapbér és mozgóbér összege alapján számolnák.

További emelés a munkáltató részéről, hogy a választható béren kívüli juttatások összegét 15 százalékkal megemelné. Így érné ez el a 2024-es évre a 460 ezer forintot. Ezen felül a jubileumi bónuszokat is komolyabban gondolják, a 30 és 40 éves munkaviszony után egy havi teljes alap- és mozgóbért fizetnének ki, illetve egy fizetett szabadnappal honorálnák.

Az Audi Hungária Független Szakszervezete valószínűleg tovább menne a dologgal, mert közleményükben az olvasható, hogy március másodikán ismét tárgyalóasztalhoz ülnek majd a német vállalat képviseletével. Ezeknek fő eleme továbbra is a béremelési megállapodás lenne, illetve szóba kerülnek olyan követelések is, mint a pótszabadságok mennyisége 50. illetve 55. életévét betöltött munkavállalóknál.

A bértárgyalások lassú tempója és a dolgozók, illetve a vállalat közötti feszültség azért is érdekes, mert például egy másik Magyarországon működő német autógyártó, a Mercedes nemrég állapodott meg a munkavállalókkal jelentős béremelésről. Emellett egyszeri teljesítményrészesedési bónuszban részesültek az ott dolgozók, amelynek összege bruttó 870 ezer forint egyszeri kifizetéssel.

Sturcz Bertalan/ Alapjárat