2023. március 24. | 11:19

A komoly juttatásért cserébe természetesen egy komoly pozíciót kell betölteni az áruházláncnál.

Március 23-án megrendezték az ALDI4Excellence nevű rendezvényt Magyarországon, ahol az Aldi üzletlánc alkalmazottakat toboroz magához. Itt nem kasszás és árufeltöltői körről van szó, hanem menedzseri pozícióról.

A vállalatnál főleg végzett egyetemistákat és pályakezdőket kerestek azért, hogy regionális értékesítési vezetőként dolgozzanak majd náluk. Ez a feladatkör a kiválasztás után egy 9 hónapos betanulási időszakkal kezdődik.

Ezt követően pedig regionális vezetőként az üzletvezetők felett állva egyszerre nagyjából 5-6 boltért is felelni kell egyszerre. Ez esetenként akár 150 munkavállalót is jelent közvetlen vagy közvetett módon, ami nagy felelősség.

Ilyen teher mellé viszont elegáns juttatás is jár. Ez pénzben kifejezve nagyjából bruttó 1,2 millió forint, illetve jár hozzá egy szabadidőben is használható céges autó egy új 3-as BMW képében, illetve egy iPhone telefon, ami szintén komoly tétel.

Ehhez persze alaposan meg kell dolgozni, eleve folyékonyan kell beszélni angol és német nyelvet, és rendelkezni kell B kategóriás jogosítvánnyal, hogy esély legyen a kiválasztásra. Ezután akár 2 órás beszélgetés is jöhet személyesen az ügyvezetővel, ami szintén nem egyszerű interjúhelyzet.

Ellenben ha sikerül elnyerni az állást, a teher bár nagy, a cserébe járó tételek kielégítők lehetnek. Az Aldi viszont egyébként is híres arról, hogy tisztességesen megfizetik a náluk alkalmazott munkaerőt.

Belépő áruházi dolgozóként akár bő 430, kiemelt üzletben közel 474 ezer forintot is lehet keresni egy januári emelés óta. Emellett egy üzletvezető akár 800 ezer forint felett is kereshet, aki viszont több mint 10 éve tölti be a pozíciót, annak a fizetése akár a bő 1,2 milliót is elérheti.

Aldi