2022. március 10. | 09:02

Hernádi Zsolt a két éve megtapasztalt vécépapír-pánikhoz hasonlította a mostani helyzetet.

A kormány által hozott intézkedések hatására kedden és szerdán több kisebb magánbenzinkút is bezárt Magyarországon, másutt pedig drasztikus mennyiségi korlátozást vezettek be, volt olyan hely, ahol csak 5 litert tankolhattak az autósok. Erre föl az emberek lerohanták a kutakat, félve attól, hogy azok kiszáradnak hipp-hopp, ráadásul a külföldről érkező benzinturizmus is zajlik. Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója ugyanakkor azt mondta, hétvégére helyreáll a rend, ha megszűnik a pánikvásárlás és életbe lép a kamionstop.

Töltőpisztoly
Fotó: MOL Nyrt.

Február végén az üzemanyagok nagykereskedelmi ára is 480 forintban lett maximalizálva, emiatt a nagykereskedők körülbelül 100 forintot buknak minden eladott üzemanyag literén, hozzávetőleg ekkora az árrés a nagykereskedelmi és a hatósági ár között. Emiatt több kereskedő is leállt a rendelések teljesítésével. Hernádi elmondta, az üzemanyag-import 30 százaléka hirtelen eltűnt a magyar piacról, amit a MOL képes pótolni, de ezt logisztikailag lehetetlen megoldani egyik pillanatról a másikra.

A másik gond, hogy a kamionosok rengeteg üzemanyagot használnak fel, ami nagyban hozzájárul a készletek csökkenéséhez, hamarabb ürülnek a magyarországi kutak, idő kell a feltöltésükhöz, magyarázta Hernádi. Hozzátette, a mennyiségi korlátozást ki lehet játszani azzal, ha valaki megállás után akár kétszer, háromszor is tankol. A tehergépjárműforgalom enyhül a hosszú hétvégén, ez jó hír a személyautósoknak.

Butaság most órákat sorban állni a kutakon, pusztán egy logisztikai problémával áll szemben a MOL, nincs szó üzemanyag-hiányról, tette hozzá a vezérigazgató. Meggyőződése, hogy szombattól már nem lesz semmi gond, tehát a hosszú hétvégére helyreáll az ellátás mindenhol.

A hatósági benzinárra kitérve Hernádi megjegyezte, hogy ilyesfajta megoldást más országokban is alkalmaznak, az viszont tény, hogy huzamosabb ideig nem tartható fenn az ármaximalizálás, ugyanakkor az áfa csökkentése vagy ideiglenes eltörlése szóba jöhet, erről a kormánynak kell döntenie. Ha nem lennének a hatósági árak, akkor a normál 95-ös benzin átlagára 640 forint lenne, 1 liter gázolajért pedig 717 forintot kellene fizetni.

Az orosz-ukrán háború kapcsán pedig azt fejtegette, hogy Közép-Európa üzemanyag-ellátása az orosz olaj feldolgozására lett építve, ráadásul a MOL jelenleg mindössze 25 százalékos arányban finomít nem orosz olajat. Vagyis ha megszűnne az orosz szállítás az Ukrajnán átvezető Barátság olajvezetéken keresztül, akkor már tényleg baj lenne, ezért nagyon nem mindegy, hogyan sikerül lezárni a konfliktust Kijevnek és Moszkvának.