Sárban pózol az Aston Martin első terepjárója

Frissítve:
2018-11-17, 13:42

Az Aston Martin legelső szabadidő-autója ugyan csak 2019-ben érkezik, addig is itt egy kis ízelítő a modellről!

A brit márka vadonatúj zászlóshajója 2019 második felében érkezik a nemzetközi piacokra, ahol DBX néven kell majd keresned. Az Aston Martin gondoskodott arról, hogy addig se teljen unalmasan a várakozás, így közzétettek egy-két fotót a terepjáróról, melyeket az autó tesztelése során lőttek.

Aston Martin DBX szemből

A vadonatúj DBX 2020-as modellként fog bemutatkozni és az autógyártó egy új üzemében, Walesben készítik majd. Napvilágot láttak bizonyos hírek, melyek szerint az Aston Martin más nevet adhat újdonsült modelljének, az ötletek egyike a Varekai volt. A 2015-ben elkészült, tisztán elektromos off-roader koncepció alapján azonban mégis a hárombetűsnél maradtak, továbbá az első két betű mégiscsak a DB sorozat sportautóira tesz némi visszautalást.

Aston Martin DBX prototípus

A közzétett fotósorozat és videó alapján megállapítható, hogy Astonék új modellje nem lesz más, mint egy csinos kis SUV, mely arányaiban leginkább az Alfa Romeo Stelviójára vezethető vissza. A koncepcióval ellentétben ugyanakkor a DBX nem két, hanem négyajtós lesz, emellett a hátulját is kissé átszabták.

Az álcázott terepjáróval Matt Becker, az Aston Martin főmérnöke hajtott végig a Wales-rali egyik gyorsasági szakaszán. Egészen idáig számítógépes szimulátorok segítségével végezték a fejlesztéseket, valamint dolgoztak a finomhangoláson, mostantól azonban a vállalat úgy döntött, szeretné kipróbálni újdonsült modelljeit keményebb helyszíneken is, mint például a Nürburgring Nordschleife, vagy éppen az északi sarkkör.

Aston Martin DBX oldalról

Aston Martin DBX hátulról

Andy Palmer vezérigazgató áprilisban fogadta el az elektromos hajtásláncra vonatkozó javaslatokat, így feltehetőleg a DBX-et hibrid-meghajtással is kínálják majd. Emellett a hagyományos erőforrás képviselője az AMG 4,0 literes V8-as biturbós egység lehet a Mercedes-AMG jóvoltából. Dízelmotorral szerelt verzióval inkább ne számolj, viszont tisztán elektromos kivitel érkezhet még az SUV-ból!

Aston Martin DBX tesztelés közben

Lassacskán elkészül az Aston Martin új üzeme, ahol többek közt megkezdhetik a DBX, a Rapide E elektromos sportautó és néhány Lagonda márkanév alatt futó modell építését a jövőre vonatkozóan. A gyártó emellett az olyan különleges kiadású modelljeit sem fogja háttérbe szorítani, mint a Valkyrie vagy a 003 sportautók.

Forrás:

További autós hírek

Hetek óta szajkózzuk, hogy a ködös, 0 fokhoz közeli és az alatti hömérséklet miatt elképesztően nyálkásak, csúszósak az utak és…

A népszerű kamionos vlogger elmeséli videójában hogy járt. Összesen 171 ezer forintra büntették! A hazai útdíjfizetési rendszer áldozataként elismeri a…

Évát levetkőztették, protézissel kellett mankó nélkül járnia, pedig egyértelmű, hogy állapota végleges- tudta meg a 24.hu Több mint három hónapja…

Több százezer autós szembesülhet azzal, hogy a károkozói pótdíj miatt a normál tarifa másfél-kétszeresét, extrém esetben akár az ötszörösét számítják…

Komoly ütemben terjed a Neten egy, a 4-es számú főúton Debrecen irányából Szolnok felé közlekedő motorosról készült videó. Az aerodinamika…

Kapcsolódó írások

2019. március 11.
Svédországi teszten fotózták a sportos hobbiterepest
1984 Ford Bronco XLT, barna SUV, elölnézet, oldalnézet, balról
2019. szeptember 14.
1980-ban mutatkozott be a Ford Bronco harmadik generációja. Az évek múlásával több apró módosításon esett át, de a széria csak 1984-ben nyerte el legmarkánsabb jellegzetességeit
Aston Martin Lagonda Shooting Brake elölről
2019. július 28.
Már újkorában is hatalmas ellentétet váltott ki az emberekben a formavilág, de az vitathatatlan, hogy egy fontos állomás volt.
Toyota RAV4 2019
2018. november 16.
A fejlesztőknek annyira tetszett a végeredmény, hogy a RAV4 városi terepjáróból abszolút el tudnak képzelni egy versenybe illő kivitelt is.