2019. június 07. | 11:54

Ez a megemelt hasmagassággal rendelkező Lambo még a körúti kátyúkkal is megbirkózna, kár, hogy egyelőre még csak koncepció

Lamborghini Huracán Sterrato egy tökéletes járgány lehet a modern világ viszontagságai ellen, legalábbis az első benyomások alapján. A megemelt karosszériához terepre optimalizált felfüggesztés és kerekek csatlakoznak.

Nem mondom, hogy elindulnék vele a WRC Szardíniai fordulóján, ahol ugratók, vízátfolyások és kisebb sziklák nehezítik a terepet. A felfüggesztés nem bírná ki szerintem.

Az olasz gyártó a Huracán Evo és az Urus közé pozícionálná ezt a Huracán 'Sterrato' koncepciót, ezzel áthidalva a szuperautók és az SUV közti szakadékot.

Az aktuális Huracán Evo erőforrását használta a Lamborghini, vagyis az 5,2 literes, 640 lóerős V10-es szívómotor dorombol a motorháztető alatt. Az alapból áthozták továbbá az összkerékhajtást és az összkerék-kormányzást.

 Áthangolták az elektronikus lengéscsillapítást vezérlő rendszert, amely így a laza terepen is elboldogul nem csak az egyenletes, tapadós aszfalton. Ebben pedig az Urust vették górcső alá. Az LDVI rendszer (Lamborghini Dinamica Veicolo Integrata) fokozott hátsó kerék meghajtást tesz lehetővé, ami nagyobb nyomatékot eredményez így szívesen megy keresztbe is.

A Lamborghini Huracán 'Sterrato' hasmagasságát pontosan 47 milliméterrel emelték meg, elöl és hátul egyaránt 30 milliméterrel szélesítették ki a kerékjáratot és a nyomtávot, hogy a 20 colos ballonos gumik elférjenek alatta. A nagyobb oldalfalú gumik jobban helyt állnak a terepen, illetve javítanak a rugózáson, amit esetleg a felfüggesztés nem tenne meg.

Több védőlemezeket is szereltek a karosszéria alá, a hátsó diffúzorként is funkcionál, míg az első egy légbeömlő keretét adja, na meg felfogja a köveket, már amennyire tudja. A kerékjárati íveket szénszálas ötvözettel toldották meg. Valamint az orrán elhelyezett két LED csík még morcosabbá teszi a terep Lambót.

A belsejéről sajnos nem láttam még képet, de feltételezem, hogy titánium bukókeret, Alcantara, legalább négy-, ha nem hatpontos biztonsági övek és kagylóülésektől lesz teljes a

Huracán 'Sterrato'  off-road csomagja.

"A Lamborghini tervező és dizájn csapatai folyamatosan kutatják az új és váratlan  lehetőségeket, illetve megoldásokat" - mondta a Lambo technikai főnöke, Maurizio Reggiani.