Választható kutyabarát extrák az új Land Rover Defenderben

Kozma Ádám
Közzétéve:
2019-09-17, 13:58

A terepjáróik reinkarnációjánál a kutyák igényeire is odafigyelt az autógyártó.

Nem láttam még élőben, a gyártó által befolyásolt sajtóhíreken kívüli véleményt még nem is igazán találhat róla az ember sehol, de nem ez az oka, hogy már most rajongok az autóért. A Defender a terepjárók alfa és omegája volt évtizedeken keresztül. A puritán technikán alapuló temérdek változat, a legkülönfélébb körülmények között teljesített többnyire megbízhatóan szolgálatot.

Kutyabarát Land Rover Defender kiegészítő

Az, hogy az új változat hosszútávon mit bír még a jövő szele, sajnos az tény, hogy az egyre összetettebb technikák közel sem annyira tartósak, mint hozzájuk képest a faék egyszerűséggel megépített célszerszámok korábban. Ennek következtében arra a megállapításra jutottam, hogy addig kell megvenni, használni és meglelni a boldogságot a kiszemelt autóban, amíg még új, már akinek van erre keret.

Márpedig az új Defenderben meg lehet lelni a boldogságot, azoknak legalábbis, akik szeretnek utazni, a természetet járni. Az eddigi információk alapján az nyilvánvalóvá vált, hogy a Land Rover Defender továbbra sem valami patka lépegető városi SUV akar lenni, hanem kőkemény terepjáró, felfedező autó, amivel keresztül szelhetjed Európát lebetonozott út érintése nélkül.

A rendelhető extrák közt a teljes kalandtúra csomag megtalálható, a tetőtérbe épített sátortól a kihúzható ponyván át, a hordozható zuhanyon keresztül a csörlőig, de ennél még extrább, hogy már a négylábú kedvencek kényelmére is gondoltak. A Land Rover Defender brit konfigurátorát túrta át tüzetesen a Top Gear szerkesztősége, ahol észrevették, hogy teljes kutyás kiegészítőcsomag rendelhető a verdához.

Vannak a piacon olyan cégek, akik kifejezetten kutyák szállítására alkalmas átalakításokat végeznek a kívánt autókon, de az, hogy a gyár kínálja a kiegészítőt nem annyira jellemző. Márpedig az angliai központban figyelembe vették, hogy a brit lakosság 26 százaléka kutyatartó, ráadásul azok a potenciális vidéki vevők, akik a tereptulajdonságai miatt gondolkoznának Defender vásárláson, még nagyobb eséllyel tartanak kutyát.

Land Rover Defender 2020 Zuhany

Mivel a Land Rover egyértelműen prémium irányba vitte az új Defendert, a leendő vevők négylábú társainak is prémium kényelmet kínál. A gyártó oldalán háromféle kutyabarát lehetőséget kínálnak, ezek különbözőek így mindenki megtalálhatja a megfelelőt kutyusa számára.

Az alapcsomag a Pet Loadspace Protection Pack 696 fontért (átszámolva kb. 260 000 Ft), ami tartalmaz egy elválasztót a hátsó üléssor és a csomagtartó között, valamint egy steppelt csomagtartó bélést. Ficánkolósabb kutyák estén ez elengedhetetlen a biztonság és a nyugalom megőrzése érdekében.

A következő csomag a Pet Care and Acces Pack, ami már olyan figyelmesség ami igazi prémium autóhoz illik. A lecsengetett 1228 font ellenében - ami cirka 456 ezer Ft lenne - kapsz egy rámpát, amin kényelmesen tipeghet fel s le az eb. Mivel azonban a prémium rakteret összekoszolni nem illik, meghát úri kutya tiszta lábbal szál be a kocsiba, kapunk még egy beépített zuhanyt is, amivel lemoshatod a kedvenced tappancsait. Hát mennyire figyelmesek!

Land Rover Defender 2020 kutyarámpa

Az utolsó kiegészítő a Pet Transportation Pack, ami a vérbeli utazóknak készült. 479 fontért azaz potom 178 ezer forintért kapsz egy összecsukható kutyaszállító dobozt, egy gumi padlószőnyeget és kilöttyenés álló itató tálat.

Land Rover Defender 2020 kilöttyenés álló kutyatál

Az egész pakk 2403 font, ami nagyjából 894 ezer forinttal növeli az új Defender vételárát, ami úgy gondolom az autó alapárához képest sem annyira vészes, főleg ha vérbeli kutyás vásárlóról beszélünk, hiszen a felét amúgy is elköltené utángyártott félmegoldásokra.

Forrás:

További autós hírek

Egyre hangsúlyosabb a környezettudatosság az autógyártók körében is, ami nem csak az elektromos és hibrid modellek piacra dobásában nyilvánul meg.…

Egy new yorki férfi életét vesztette, miután egy véletlenül távolról beindított autó egy másikhoz préselte. A 21 éves Michael Kosanovich…

Rosszul sikerült egy próbaút Szentpéterváron. Egy hölgy szemelt ki magának egy Audi A7-est Szentpéterváron, el is vitte próbaútra, amikor nagy…

Megdöbbentő Facebook poszt és YouTube videó került ki az Internetre a tegnapi napon, amire olvasónk hívta fel a figyelmünket. Egy…

A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint szombat kora délután baleset történt Eger és Kerecsend között. Három személyautó érintett a balesetben. A…

Kapcsolódó írások

Legújabb Land Rover Defender várható kinézete
2018. október 04.
2020-ban bemutatkozik a Defender legújabb, teljesen átdolgozott generációja. A legendás terepjáró újult erővel feszül a ringbe, amit jelenleg a G-osztály ural!
E.C.D. Automotive Design Land Rover Defender tuning, oldalról
2018. október 11.
A Land Roverekre specializálódott amerikai cég megint kitett magáért ezzel a projekttel.
Láttál már gőzhajtású Land Rover-t?
2018. február 01.
Egy mezei Land Rover önmagában nem volt kuriózum egy 67 éves brit nyugdíjas férfi számára, ezért úgy döntött, a régi dízelmotort gőzmeghajtásra cseréli.
Megjártuk a Budapesti Auto Show-t! - GALÉRIA
2017. október 27.
Az ötödik alkalommal megrendezett cégautó konferencia idén magával hozta többek között a Peugeot, BMW, Opel és a Nissan modelljeit is. De vajon mit tartogatott még a seregszemle?