2021. szeptember 22. | 11:25

A két cég nem fogadta el a civilek követeléseit.

A BMW-t és a Mercedes anyavállalatát, a Daimlert is beperelték, mert nem hajlandóak felgyorsítani a nulla helyi károsanyag-kibocsátású járművekre való átállást. A Deutsche Umwelthilfe német zöld csoport megerősítette a Reutersnek, hogy hétfőn (szeptember 20-án) este benyújtotta a keresetet a megnevezett autógyártók ellen.

Ez az első alkalom, hogy német állampolgárok beperelnek magánvállalatokat az éghajlatváltozás vélt súlyosbítása miatt. Más szervezetek, köztük a Greenpeace is hasonló eljárást tervez, az egyik legismertebb globális környezetvédő szervezet állítólag a Volkswagen beperelésén gondolkozik.

A lépések azután történtek, hogy Németország legfelsőbb bírósága tavaly úgy döntött, hogy az ország klímatörvénye nem tesz eleget a jövő generációinak védelme érdekében, és szén-dioxid-kibocsátási költségvetést határozott meg a főbb ágazatok számára.

A zöldek azt követelik, hogy a cégek 2030-ra tűzzék ki a belső égésű motorral hajtott járművek kivonásának határidejét, és tegyenek lépéseket a hagyományos autók addig történő korlátozására. Az autógyártóknak szeptember elején küldött levelekben szeptember 20-ig adtak határidőt ezen pontok vállalására,a BMW és a Daimler azonban nem fogadta el a civil szervezet követeléseit.

Egyébként egyik márka sem zárkózik el az elektromobilitástól, a Daimler célja, hogy a Mercedes 2030-ra átálljon a teljesen elektromos járművek gyártására. A BMW pedig azt szeretné, ha addigra az eladásainak felét a villanyautók tennék ki. Ha a két cég veszít, további perek várhatóak más vállalatok, például légitársaságok és energiaszolgáltatók ellen. Figyelmeztető jel, hogy az olajipari óriás Shell már elvesztett egy hasonló ügyet Hollandiában.