Sorba tűnnek el a piacról a nagy méretű szedánok, mert az SUV-mánia mindent letarolt. Ennek ellenére a Toyota még kitart, de vajon megéri szembe menni a trendekkel?
Nem egy feltűnősködő modell a Toyota Camry, Magyarországon sokan nem is tudnak a létezéséről. Pedig ugyanolyan fontos szereplője a felső-középkategóriának, mint a már megszüntetett Ford Mondeo vagy VW Passat szedán. Egy klasszikus típus, amely méretével, teljesítményével és tudásával is a kompaktok fölé nő, házon belül ugye a Corolla van alatta.
Igaz, nem Európa az elsődleges piaca a Camrynek, hiszen az USA-ban van hatalmas divatja. Így vagy úgy, 1983-as megjelenése óta már több mint 21 millió példányt adtak el belőle világszerte, ezt pedig nem sok modell mondhatja el magáról. Ami a Camry hazai teljesítményét illeti, tavaly 494 példány fogyott belőle a Datahouse adatai szerint, hiszen ez is egy fontos modell a flottás piacon. Összehasonlításképp, a Skoda Superbből 967 darabot vettek a magyarok. És ezzel lényegében véget is ért a riválisok sora, hiszen a Mazda6-ot is megszüntetik, mint utóbb kiderült.
A most leleplezett kilencedik generációt igazából egy erős ráncfelvarrásnak hívnám inkább, de a Toyota ezt egy teljesen új szériának tekinti, és azért történtek változások a lemezek alatt is. Külsőre egyből szembetűnő, hogy az orr-rész eltér az elődtől, megkapta az egyen lámpatesteket, amikkel például a Prius esetében is találkozhatunk.
Az előző generációnál a legnagyobb kritikák az NVH (Noise, Vibration and Harshness) mutatói és az ergonómia miatt érték az autót, ezért ezekre nagy hangsúlyt fektettek. A lökhárítók változtak, az ablaktörlőket és az A-oszlopok légterelő elemeit úgy alakították ki, hogy csökkentsék a légellenállást és a nem kívánt légáramlatokat az autó körül. Az első lökhárítóban pedig mozgó zsalus lamellák dolgoznak.
Alapárasak a LED-fényszórók, az autó farát szintén áramvonalasabbá tették, nincs már akkora törés a csomagtérajtónál, a hátsó lámpatestek is módosultak kicsit. Változott az alaktényező, de azt egyelőre nem árulták el, hogy mennyivel. Úgy egészében a pontos méretekről nem esett szó, annyit tudunk, hogy 35 mm-rel hosszabb elődjénél, elöl pedig nagyobb ütközőzónát alakítottak ki.
Rendben van a beltér
Újragondolták a kabint a japánok, és áthozták a Camryt a 2020-as évekbe. A digitális műszeregység 7 vagy 12,3 colos lehet felszereltségtől függően, a központi érintőkijelző pedig szintén 12,3 colos. Termémszetesen vezeték nélkül tudja az Apple CarPlay és az Android Auto kapcsolatot.
Elöl és hátul kényelmesen elférni, van légbefúvó, USB-aljzat és pohártartó is a hátul ülőknek. Az ülések újak, a csomagtartó pontos mérete viszont még nem ismert.
Ötödik generációs hibrid rendszer
Tovább reszelte a Toyota a Camry hajtását is, a 2,5-ös, négyhengeres benzinmotor azonban maradt az orrában. Képes Atkinson- és Otto-ciklusban is üzemelni, ez azért fontos, mert nyugodtabb tempónál Atkinsonban alacsonyabba a fogyasztása és a károsanyag-kibocsátása, de ha odalépünk neki, akkor átvált a másodperc tört része alatt Otto-ciklusra, amely nagyobb nyomatékot tesz lehetővé. A szelepvezérlést akár több mint 40 fokkal is képes állítani, többek közt ezért lehetséges, hogy vegyes üzemű a motor.
Nagyobb teljesítményű lett a hibrid rendszer elektromotorja és a generátor, a nikkel-metál hibrid akkumulátort pedig lítium ionosra cserélték, amely ezáltal kisebb és könnyebb lett. A meghajtás bolygóműves részegysége is kompaktabb méretű az új modellben.
A módosításoknak köszönhetően 218–ról 231 lóreőre nőtt a rendszerteljesítmény, a 0-100-as gyorsulás pedig bement 8 másodperc alá. Emellett 15 százalékkal tudták mérsékelni az átlagfogyasztást a gyártói mérések szerint. A Camry termékfelelőse kiemelte, hogy a hibrid rendszer teljesítményét egyébként nem a villanymotor befolyásolja, hanem a belső égésű motor és az akkumulátor teljesítménye, valamint hogy hogyan tudják hatékonyan hűteni az akkut.
Ami a futóművet illeti, elöl továbbra is MacPherson, hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztés dolgozik, ám ezt is teljesen áthangolták. Újak a szilentek és a rugók is, ezek mellett új elektromos szervo is került a Camrybe.
Vezetéstámogatók terén mindent beletettek, amit a Toyota ma nyújtani képes. A vészfékező asszisztens már nem csak egy, hanem három sávot figyel, a kerékpárosok mellett pedig a gyalogosokat is észleli, sötétben is. Aktívan beleavatkozik a hibrid hajtásrendszerbe is vész esetén, éjjel 40 km/órás tempóról állóra tud fékezni magától. Terémszetesen sávtartó és négy követési távolságban állítható adaptív tempomat is jár hozzá.
Mikor érkezik az új Camry?
A Varsóban tartott bemutatón még egy előszériás példányt tapogathattunk meg, gyártásba a tervek szerint júniusban kerül. A hazai árak legkorábban áprilisban lehetnek nyilvánosak, az első példányok pedig a tervek szerint szeptember magasságában érkeznek meg Japánból. A vezetési élményről és a fogyasztásról majd csak az egyhetes teszt után tudok pontosabbat mondani, egyelőre még sok tekintetben titokzatoskodott a Toyota képviselete.