2021. március 26. | 12:25

Hogy milyen az élet a CLA EQ Power Shooting Brake volánja mögött? Kényelmes, modern és megnyugtató.

A Mercedes tavaly kezdte meg a CLE esetében is az EQ Power széria gyártását, természetesen azért, hogy megfeleljen az oly szigorú kárasanyag-kibocsátási kvótának. Az első CLA 2013-ban látta meg a napvilágot, és rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert, közel 800 ezer darabot adtak el belőle elsősorban a tehetős fiatalok körében, de nagy általánosságban elmondható, hogy sokan szeretik. Ez az első generáció hat évig futott, mikor is 2019-ben megjelent a második generáció az MFA2 platformra, most a Shooting Brake kivitel járt szerkesztőségünknél, amit nem máshol, mint a kecskeméti gyárban gördítettek le a futószalagról.

Mercedes-Benz CLA 250e Shooting Brake EQ Power teszt alapjárat

A vadász és a préda esete

Nem vitás, hogy a Mercedes formatervezői kitettek magukért, visszafogott, sportosan elegáns külsőt varázsoltak a CLA-nak, ami ugyan egy picit valahol a CLS-re hajaz, de nézzük el neki, nincs ezzel semmi gond. Az én tesztalanyom, ahogy már említettem, egy shooting brake kialakítású kombi változat volt, és még ez a „kombisítás” sem vette el tőle azt a dinamikus megjelenést, amit egyébként a kompakt osztály többi modellje képvisel.

Mercedes-Benz CLA 250e Shooting Brake EQ Power teszt alapjárat

A keskeny, szögletes kialakítású LED-fényszórók impozáns egyveleget mutatnak az amúgy eltúlzottan nagy márkajelzéssel az autó orrán, de pont ez az a részlet, amitől a széles és lapos orr nem csak eleganciát, de erőt is sugall. A mérges orr-részen pedig ott van a zöld rendszám, ebből már sejthetjük, hogy itt bizony valami villany is van a dologban. Erre az apróságra még az első lökhárítón található EQ Power plakett is felhívja a figyelmet. A kombin még egy érdekesség is megtalálható, mégpedig az, hogy az autó bal és jobb oldalán is van tanknyílás. Persze jelen esetben a jobb oldali a töltőcsatlakozót rejti maga alatt. A szépséges autó shooting brake verziója úgy szép, ahogy van, ezt már csak a keret nélküli ablakokkal és a panoráma tetővel lehet fokozni.

Mercedes-Benz CLA 250e Shooting Brake EQ Power teszt alapjárat

De mi is ez a „shooting brake”? Az elnevezés nem újkeletű sem a Mercedes, sem más autógyártók esetében. Talán nagyon röviden a sportos kombi elnevezéssel tudnám összefoglalni. A névnek természetesen története is van, hiszen tükörfordításban se nem sportos, se nem kombi, hanem jelen esetben a „shooting” a vadászatra utal, a „brake”, mint fék szócska pedig lovak betörésére, a kocsihúzásra való szoktatás eleme, tulajdonképpen egy nagy teherbírású alváz. Ezek régen tehát olyan gépkocsik voltak, amikbe befért egy kisebb csoport vadász, felszerelésekkel, fegyverekkel, kutyákkal együtt, és még az elejtett apróvadak hazaszállításához is volt elég hely bennük. Ilyen autó volt például az 1910-ben épült Rolls-Royce Silver Ghost Shooting Brake. Magyarán ez az autó egy jó kompromisszum praktikum és elegancia között.

Hey, Mercedes!

Végre egy autó, ami nem úgy akar okosnak látszani, hogy mindenféle szépészeti beavatkozásokkal palástolja cuki együgyűségét. A CLA 250e beltere az a hely, ahol lenni akarsz. Minden a prémiumot tükrözi, kerestem ugyan a recsegő, ropogó, kopogó részeket, de apróságokon kívül nem igazán találtam olyasmit, amibe beleköthetnék. A kényelem szempontjából viszont sajnos már igen, a tesztautóban sem elektromos ülésmagasság-állítás, sem masszázs funkció nem volt. Persze, tudunk élni ezek nélkül az extrák nélkül, csak egy ilyen kategóriájú és árazású autóban nem szeretnénk.

Mercedes-Benz CLA 250e Shooting Brake EQ Power teszt alapjárat

Az ülések annak ellenére hogy sportosak és fix fejtámlával rendelkeznek, kényelmesek, hosszabb távon sem okoznak problémát. Nagyon stílusos, hogy a hátsó ülések is az első üléssorral megegyező kialakítást kapták, a hátsó kartámasz azonban nem az alapfelszereltség része, csak felár ellenében kérhető. A beltér közepesen tágas, harmonizál az autó egyéb méreteivel. Hibrid létére csomagterünk van bőven, 404 liter számszerűsítve, a hátsó ülések pedig 40-20-40 arányban dönthetők, így nagyon praktikusan kihasználhatók. Hogy miért maradt ilyen tágas hátsó terünk, azt a későbbiekben elmagyarázom.

A digitális kijelző két, egyenként 10,25 colos képernyőből tevődik össze, amiknek a képe kristálytiszta és jól leolvasható, még napos időben is. A kontrasztos infotainment rendszer villámgyors, véleményem szerint magasan a legjobb versenytársai között. A Mercedes egyébként MBUX-nek (Mercedes Benz User Experience) hívja ezt a rendszert, ami nem csak érintéssel, de beszéddel és gesztusokkal is irányítható. A „Hey, Mercedes” megszólítással az autó máris a segítségünkre siet, legyen szó navigációról, zeneválasztásról, a hőmérséklet beállításáról, vagy akár egy jó étterem kereséséről. A MBUX Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis természetesen, apró kényelmetlenség, hogy ha zeneszámot kívánsz váltani, akkor azt vagy a telefonodon kell megtedd, vagy két külön mozdulattal tudod csak léptetni a dalokat. Vezeték nélküli töltési lehetőség is van, egy amúgy nagyon tágas és kényelmesen kihasználható tárolóban.

Mercedes-Benz CLA 250e Shooting Brake EQ Power teszt alapjárat

A Mercedes A-osztályra oly jellemző és nagyon látványos légbeömlők feltűnőségét a 64 színű hangulatvilágítás fokozza, ami megjelenik még a lábtérben, az ajtókárpiton és az első és hátsó ülések fejtámlája alatt is, így éjszaka igazi diszkólimuzin hangulatot is varázsolhatsz, ha éppen erre van jövésed. Az ehhez való zenei aláfestést pedig a kristálytisztán megszólaló Burmester hifi biztosítja.

Ott a csomag, de észre sem veszed.

Az MFA2-es platform megfelelő a hibrid hajtáslánc elhelyezésére, azonban ezt a Mercedes egész különleges módon oldotta meg, és most hull le a lepel, hogy ezáltal miért maradt meg a hasznos csomagtér. A kipufogócső rendhagyó módon az első ülések vonalában véget ér, lefelé mutat, a dobot pedig a középalagútban helyezték el. Ez az oka például annak, hogy a start-stop rendszer nem kikapcsolható, az autó minden piroslámpázásnál leáll, hidegen is. A benzintank pedig a hátsó futómű üregében helyezkedik el, így az akkupakk körülbelül a hátsó ülések alatt kapott helyet.

Mercedes-Benz CLA 250e Shooting Brake EQ Power teszt alapjárat

Az említett csomag pedig egy 15,6 kWh-s akkumulátort jelent, ami egy 102 lóerő teljesítményű elektromotort hajt. WLTP szerinti hatótávja papíron körülbelül 58 km, a gyakorlatban ez kb. 30-40 km-t jelentett. Az akkumulátor töltési ideje a gyakorlatban, 220-ról töltve kb. 5,5 óra, 22 kW-os utcai töltőoszlopról pedig 2 óra alatt éri el a 100%-os töltöttséget az akksi. Az autóhoz felárért cserébe jár a konnektori, illetve a Type2-es töltőkábel is. Tényleg fontos megjegyezni, hogy az alapkivitelben a fedélzeti töltő mindössze 3,7 kW-os, a váltóáramú, 7,4 kW-os változat és a 24kW-os villámtöltés mind felárért kérhető.

Mercedes-Benz CLA 250e Shooting Brake EQ Power teszt alapjárat

Az elektromotor kiegészül egy 1,3 literes, 160 lóerős Renault-kban is megtalálható motorral, így a rendszer összteljesítménye teljes feltöltöttség mellett 218 lóerő és 450 Nm. Fogyasztását tekintve állandó töltögetés és hibridnek megfelelő használat mellett egész jó érték tud születni 3-4 liter közötti átlaggal, viszont ez a hajtáslánc nem túl megengedő akkor, ha nem töltöd az akkumulátort, vagy rosszul használod a rendszert, akkor bizony 10 liter körüli értékek is ki tudnak kerekedni.

Ha ember lenne, mérnök lenne

Hadd ejtsek pár szót a hibrid hajtáslánc működéséről, hiszen egy rendkívül intelligens rendszerről van szó. Ebben az autóban különösen jól tud együttműködni a belső égésű és az elektromotor. Olyannyira, hogy aki még sohasem vezetett elektromos vagy hibrid autót, ha nem árulod el neki, talán fel sem fog neki tűnni, hogy nem hagyományos benzinest vezet. A nyolcsebességes G-DCT váltó észrevétlenül dolgozik és hangolja össze a két motor működését.

Mercedes-Benz CLA 250e Shooting Brake EQ Power teszt alapjárat

Elinduláskori hirtelen gyorsításnál hajlamosak az első kerekek kipörögni, hiszen mindkét motor az első kerekeket hajtja, padlógázas indulásnál persze besegít a benzinmotor is. Ebben az üzemmódban a visszatöltés mértéke a váltófülekkel szabályozható (D auto, D, D-, D- -), van olyan állás, ahol hatékonyan alkalmazhatjuk az egypedálos vezetést annak ellenére, hogy külön ilyen funkció nincs. 

Hogy miért ilyen okos ez a rendszer? Azért, mert a CLA esetében radar és térkép alapú, intelligens rekuperáció van jelen. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha aktív a navigáció, akkor a hibrid rendszer vezérlése az útviszonyok, a közlekedési táblák és információk alapján határozza meg azt, hogy mikor váltson az autó tisztán elektromos módba, ezt a követési távolság tartásakor is intelligensen kihasználja, annyira jó időpillanatban lassít vissza az autó, mintha csak én magam tenném, és ilyenkor természetesen be is indul a rekuperáció, az üzemi fékkel összedolgozva működik. A fékpedál használata viszont sokszor furcsa érzetet kelt, két fékezés soha nem ugyan olyan a CLA-val. Ez elég zavaró lehet akkor, amikor számítanánk egy általunk kiváltott fékezésre adott megszokott reakcióra, aztán valami teljesen más történik.

Mercedes-Benz CLA 250e Shooting Brake EQ Power teszt alapjárat

Úttartását tekintve szépen fekszi a kanyart, hátulra, szintén a helygazdálkodás miatt az autó csatolt hosszlengőkaros futóművet kapott, elölre pedig a szokásos MacPherson került. A futómű egyébként csodálatosan kimozogja a jó magyar kátyús utak kellemetlenségeit, megnyugtatóan suhan a legrosszabb körülmények között is, lehet hogy erre Kecskeméten külön figyelmet szenteltek, mindenesetre gyanús.

Ár és összegezve

De milyenek is a mindennapok a plug-in hibrid CLA-val?  Könnyen élhető, városban és azon kívül is nagyon jól kihasználható, elegáns autó. Nem méretezték túl, hogy ne férj el vele sehol, a kamerarendszer pedig méginkább megkönnyíti a parkolást. Tényleg jó benne létezni, ha dugóba keveredsz vele, akkor is jól érzed magad.

Kimondható, hogy a konkurensek közül talán az egyik legletisztultabb és legjobb hibrid hajtásláncot kínálja a Mercedes, de ahogy a többit, ezt is jól kell tudni használni. Meg kell szokni azt is, hogy az elektronika, mint egy őrangyal ott lesz folyamatosan a háttérben, bármit teszel vezetés közben azt ő tudja, és kérdés nélkül, de szolidan bele is szól a dolgodba. Mindemellett nagyon menő, nagyon szép és tényleg nagyon okos, éppen már csak főzni nem tud. Hátrányaként megemlíteném a nagyon pici üzemanyagtankot, hiszen az mindössze 35 literes, így csak benzinmotorral elég csekély hatótávra képes.

Listaáron ez a verzió 15 721 000 forintba kerül, ez azonban tényleg egy alapkivitel, és az extrák árai is igen borsosak, amik az autót szebbé, okosabbá és még használhatóbbá teszik. Az extrákkal szerelt tesztautónk listaára 19 741 239 Ft. Márkán belüli konkurense lehet optimális azoknak, akik nem kombit szeretnének, ez a Coupé 250e, szintén az EQ Power hibrid hajtáslánccal szerelve jelenleg 13 016 000 forinttól indul.

A CLA Coupé tesztjét itt tekintheted meg:

Mercedes CLA 250e Shooting Brake EQ Power (2021)

  • Lökettérfogat:  1332 cm3
  • Hengerek/szelepek: 4/16
  • Max. teljesítmény:  218 LE
  • Elektromotor teljesítménye: 102 LE
  • Akkumulátor mérete: 15,6 kWh
  • Max. forgatónyomaték: 450 Nm
  • Hossz./szél./mag.: 4688/1830/1442 mm
  • Tengelytáv: 2729 mm
  • Saját tömeg: 1650 kg
  • Gyári vegyes fogyasztás: 1,4-1,6 l/ 100 km
  • Tesztfogyasztás: 6-7 l/100 km
  • CO2 kibocsátás: 33-37 g/km
  • Végsebesség: 235 km/h
  • 0-100: 6,9 mp