Az új Mazda 3 az érzelmekre hat, ezért is vagyok hajlandó elnézni hiányosságait
A családban egy első generációs Mazda 3-at koptatunk egy ideje. Ausztriából került hozzánk egész jó állapotban, viszont a rozsda már itt-ott elkezdte csipegetni, de motorikusan, futómű ügyileg tökéletes, a kötelező szervizeken kívül még nem kellett rá költeni. Az 1.4 literes szívómotorral élvezet vezetni a mára kissé megfásult formát, aminek a beltere is hagy némi kívánni valót maga után. Igazából egy célszerszám, az egyik legracionálisabb csapotthátú 1 millió forint környékén.
Mondhatni ebből a Mazda 3-ból ültem át a negyedik generációba, amely komoly technikai újdonságot nem hozott ciklusának kezdetén a meggyőző külcsín és a prémium szintet kongató belsőn kívül. Azonban egyre közeleg az idő, amikor a Skyactiv-X motorral is rendelhető lesz - ez lehet majd az átütő siker titka! Azt tudni lehetett eddig is, hogy a Mazda mindig egy kicsit más úton járt, más szemléletben fejlesztette autóit, azonban most már képesek arra is, hogy a vásárlók érzelmeire hassanak. De hiába gyönyörű, hiába tűnik elnyűhetetlennek, azért az új 3-asnak is vannak hátrányai.
Mazda 3 – a KODO újabb diadala
Az új Mazda 3 ismét egy magasabb szintre emelte a KODO dizájnelvet. 2017-ben, a Tokiói Autószalonon mindenki csak hüledezett, mikor bemutatták a Kai-tanulmányautót, aminek merész formavilágát vették alapul az új Mazda 3 megrajzolásakor. Nézd csak meg jobban! Szép, szép, de elsőre talán nem jössz rá, hogy mitől is olyan jó, mi olyan furcsa benne? Hát az, hogy az oldalán gyakorlatilag nem találni éleket, mintha egy ipari vasalót végig húztak volna az oldalán. Manapság mindenki kaszabol össze-vissza, de a Mazda 3-nak kifejezetten jól ás a kisimult stílus, a szűk oldalablakok, a lapított kerékjárati ívek és a szokásosnál nagyobb területen elterülő C-oszlop.
Az elnyújtott LED-es fényszórók az előre hajló, hosszú motorháztető végén adnak némi szigort az autónak. A króm kiegészítők helyett tesztautónkon fekete díszítőelemeket találni, ezek a négyajtós karosszériához nem kérhetők, ahogyan a képeken észlelhető Polymetal-szürke fényezés sem. Bár lehet, hogy a Soul Red, azaz a Mazda piros jobban állna neki, nem igaz? Ha már a lépcsőshátú szóba jött, kétféle karosszériaváltozatban kérhető az újdonság, érdekesség, hogy két különböző autóról beszélhetünk, hiszen egyik karosszériaelemük sem csereszabatos. A bontósok álma!
Az autó méretei a következőképp alakulnak: 4460 mm X 1795 mm X 1435 mm. Hiába a 2,5 centis növekedés a tengelytávot illetően, a hátsó szektorban vannak problémák!
Mazda 3 –már beltérben is erős
Az új Mazda 3 kabinjának elemzése során nem igazán lehet felfedezni érdemi változásokat, azonban vezetés közben kiderül, hogy érezhetően több zajszigetelő anyagot használtak, az összeszerelés minősége szinte kifogástalan, és sokat javult a kapcsolási érzet a fémes hatású gombok és a tárcsás vezérlőnél egyaránt. Ahogyan a Mazda 6 ráncfelvarrása érezhető javulást hozott a beltérben, úgy az új Mazda 3 is jó irányban fejlődött. Főleg úgy, hogy az autóból gyakorlatilag már nincs fapados verzió, hiszen alapból ezekkel az extrákkal veheted: remek Head Up Display, 8,8 colos érintőkijelző, amin a jóval gyorsabb és ízlésesebb felület fut, elektromos kézifék, városi vészfék asszisztenst, holttér- és keresztirányú forgalom figyelő, adaptív tempomat, sávtartó automatika, táblafelismerő, automatikus távolságifényszóró-vezérlés és természetesen a navigáció. A tesztautó 450 000 forintos Plus csomagja még tartogat digitális klímát, 16 helyett 18 colos kerekeket, fűthető üléseket és kormányt, kulcs nélküli bejutást, első parkradart és tolatókamerát.
A számomra „lehetne egy kicsit vastagabb” kormánykerék állítási tartománya tengelyirányban egy centivel nőtt, jól magamra tudom húzni, a váltókar előrébb került, lesüllyesztem az ülést és érzem, hogy eggyéválok az autóval. Remek az üléspozíció, üdítő érzést jelent a félig analóg, félig digitális műszeregység középen. Nem túl vidító viszont, hogy összességében nem lett tágasabb az autó, hátul a C-oszlop vastagsága miatt komorság és szűkös fejtér fogad, de hát valamit fel kellett áldozni a dizájn oltárán! A csomagtér átlagos 324 literes alapból és 1019 literre is bővíthető.
Mazda 3 – ha benzin, akkor csak szívó
A kétliteres szívó benzinmotor 122 lóerőt és 213 Nm-es maximális nyomatékot hoz ki a négy hengerből. Nem tűnik túlságosan acélosnak.Viszont nem kell tőle tartani, hiszen szereti, ha fordulaton használják, alapjáraton szinte hangtalan, rezzenéstelenül üzemel a motor. Minimális rásegítést biztosít egyébként a 24 voltos lágy-hibrid rendszer, ami a Start&Stopfunkcióval az egyik finom megoldása a Mazda 3-nak. Viszont érdekes, hogy nem a kuplung benyomásának pillanatában indítja újra az autót a piros lámpánál, hanem mikor már engednéd ki azt és adagolnád a gázt. Elsőre furcsa volt, de jól működött. Pont úgy, ahogyan az észrevehetetlen hengerlekapcsolás, aminek köszönhetően 6,8-7 literes átlag is hozható városban ezzel a kétliteres benzinmotorral. Dicséretes. A gyorsulás már kevésbé, hiszen 10,4 másodperc alatt van százon és 197 km/h a végsebessége, a 750 000 forintos felárért kérhető automata váltóval is ennyit tud végre, gyorsulása viszont 4 tizeddel romlik.
Az új Mazda 3-hoz kapható az 1.8 literes, 116 lóerős, 270 Nm-t teljesítő turbós dízelmotor, ami a korábbi 1.5 és 2.2 literes változatokat váltja. Az igazi újdonságot viszont a 2.0 literes, Skyactiv-X névre hallgató erőforrás jelzi, ami egy gyertyavezérelt kompressziógyújtásosmotort takar, nem mellesleg a 122 lóerős teljesítmény is nőni fog, 181 lóerőre. Lassacskán kapható lesz ez is, a gyártó azt ígéri, hogy a dízelekhez hasonló nagy nyomatékot, takarékosságot és a benzinesek gyors gázreakcióját és forgathatóságát adja át vezetés közben. Ja, és ezzel a motorral párhuzamosan érkezik az összkerékhajtás a Mazda 3-hoz! Kíváncsian várom!
Mazda 3 – lehetett volna modernebb, de úgysem vennéd észre
Ahogyan a bevezetőben említettem, az első generációs Mazda 3 kortársaihoz képest kimagasló vezetési élményt kínál, szerencsénkre ebből a szempontból az új 3-as sem marad el kategóriatársaitól. Pedig nagy turpisság nincs a dologban: elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkarokat helyeztek el. Tényleg csendes az autó, a feszesebbre hangolt futómű ellenére jól kezeli az úthibákat, könnyedén kezelhető, ügyesen mozog, szinte kéri, hogy kanyarodj vele úgy rendesen. Mellőzi a szintetikus vezetési élményeket. Ha szánsz egy kis időt és megfelelően személyre szabod a kormányt, ülést, odabent valóban eggyé lehet vele válni.
Mazda 3 ár és összegezve
Kicsivel több, mint 7 millió forinttól indul az ötajtós és a szedán Mazda 3 egyaránt, de ne feledd, hogy már alapból jól felszerelt autót kapsz. A Mazdáéknál amúgy sem túl kapós dízelmotor felára 630 000 forint, na de nem azért, mert az rossz lenne, hanem mert a benzinmotor túl jó! Remek kompromisszum lehet a Skyactiv-X motor, amivel az autó 8 millió forinttól indul majd. A KODO formaterv továbbra is nyerő, érzelmekre ható külső és belső jegyekkel ruházták fel az új 3-ast, ami a vezethetőség és várhatóan megbízhatóság terén is az élbolyban foglal helyet. Tény viszont, hogy a 122 lóerős benzinmotorral nem egy erőgép és a családi felhasználást sem támogatja maximálisan a kissé szűkös hátsó tér. A gyártó 3 év vagy 100 000 kilométer garanciát vállal a Mazda 3-akra, 70 000 forint ellenében pedig további 2 év garancia váltható ki.
Mazda 3 2.0 Skyactiv G122 Plus (2019)
- Lökettérfogat: 1998 cm3
- Hengerek/szelepek: 4/16
- Teljesítmény: 122 LE / 6000 rpm
- Forgatónyomaték: 213 Nm / 4000 rpm
- Hossz./szél./mag.: 4460/1795/1435 mm
- Tengelytáv: 2725 mm
- Saját tömeg: 1364 kg
- Országúti fogyasztás: 4,4 l / 100 km
- Városi fogyasztás: 6,5 l / 100 km
- Vegyes fogyasztás: 5,3 l /100 km
- Tesztfogyasztás: 6,9 l /100 km
- Végsebesség: 197km/h
- 0-100: 10,4 s