A zöld rendszámos bálna inkább teljesítményével hódít.
A 2008-as bemutatója óta az egyik legkelendőbb Volvóvá vált XC60, ami kitart manapság is, pedig a forma érdemben nem sokat változott. Minek is variálni a bevált dolgokat? 13 év alatt a második szériánál tartunk és a megszokott alak továbbra is tökéletesen elvegyül az utcaképbe, a friss részletekkel pedig illeszkedik a Volvo palettájába.
Az XC60 bevált formája mellett a Volvónál a motorpaletta is le lett egyszerűsítve. A dízel- és a benzinmotor mellett választható hibrid hajtás is, de a belső égésű minden esetben vagy a B420 vagy a D420 2,0 literes, feltöltős motorjai közül kerül bele. Az elektromotorizáció mára már a Volvo összes modelljét érinti, és minden bizonnyal sikeres lesz a legjobban fogyó SUV tölthető hibrid változata is.
Megszokott alkatú test, divatos ruhába csomagolva
A szalon előtt álló tesztautó hófehér fényezésével már távolról is látványosnak tűnt, pedig nem sokban különbözött a kereskedés előtt parkoló másik XC60-tól. Közelebb érve azonban már feltűnt, mennyire jó az összkép a külsőn, a fekete-fehér fényezés miatt.
A hűtőmaszk és a lökhárító króm felületei helyett lakkfekete színt kaptak a részletek, amivel még inkább hangsúlyos lett a LED-helyzetjelző Thor kalapácsát formáló alakja. Szemből szinte teljesen megegyezik a Polestar Engineered változattal, leszámítva a legmagasabb felszereltséghez járó emblémát, sárvédőív szélesítést és azt a cirka 65 lóerőt, amivel a T6 Recharge R-Design változat gyengébb.
A fekete-fehér kombinációval nem hivalkodó, mégis feltűnő középméretes SUV dimenzióiban nem változott, 4688 mm-es hosszával és 2865 mm-es tengelytávjával még mindig kényelmesen használható méretű a forgalomban is. Amellett, hogy egy hétvégi bringatúrára két emberrel, tetőcsomagtartó nélkül is kényelmesen el lehet utazni, városban sem lehetetlen vele parkolóhelyet találni, hiszen rövidebb, mint egy kombi A4. Az utazási komfortot tovább emelte, hogy a 21-22”-os nyári szekérkerekek helyett a 19-es, szálcsiszolt téli garnitúra volt az autón, amin a kellően ballonos, 235/55-ös gumik remekül elnyelték a kátyúkat.
A tablettől nem lesz high-tech, viszont az összeszerelés igényes
Ugyan a fizikai kapcsolók nagy része digitalizálódott a középső kijelzőben, az ajtó nyitását követően a külsőhöz képest már kevésbé letisztult, viszont abszolút prémium érzést keltő, kidolgozott beltér fogad. A palaszürke bőr-szövet anyagba csomagolt ülések ultramodern látványt nyújtanak, és a kifejezetten jó oldaltartás mellett nagyon jól személyre szabhatóak.
Az első ülések között magasan futó középső box masszív hatást kelt, ami abszolút beleillik a Volvók masszív biztonságot sugárzó arculatába. Gyakorlatilag egy komplett asztalt kapunk pohártartókkal, telefontöltővel és rekeszekkel. Ugyanitt helyezkedik el az automata váltó előválasztója, valamint az üzemmódválasztó és a gyújtáskapcsoló is. A klassszikus kulcs elforgatásához hasonlító mozdulattal működő kapcsoló használata egyszerre szokatlan, mégis logikus, de számomra egy ékszerboltba nem illő bizsunak tűnt. Ennél eggyel rosszabb a vezetési mód választójának görgője, amit egyszerre kell nyomni és gördíteni is a használathoz. Nem igazán illik az autó többi részének ergonomikus kialakításához.
A műszerfalon és a kormányon is megjelenő motívumok fémhatású betéteket kaptak az R-Design csomag részeként, ami az amúgy fekete kárpitozást töri meg. A középkonzolba helyezett 9”-os álló kijelző számomra sem elhelyezésben, sem menürendszerében nem volt a kedvencem. Kissé szerencsétlen a kezelése, ráadásul a lakkfekete betétek közé szorított megjelenítő felülete fényes, néha zavaróan tükröződött.
Nyomkodni viszont kell a kijelzőt, legalábbis akkor, ha az ember ésszerűen akarja használni a töltős hibridjét, hiszen ezen a panelen lehet bekapcsolni a charge funkciót, amivel a tipikusan belső égésűnek optimális használati üzemmódnál tölteni tudjuk az akkupakkot, ráadásul a klíma is csak innen kezelhető. Én egyébként nem vagyok a zongoralakk ellensége, de hogy a középső légbeömlők és a kijelző kerete miért nem lehetett matt fekete, mint oly sok más az autóban, az rejtély számomra.
A hátsó üléssor többféleképpen extrázható, de az XC60 alapvetően családbarát modell. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy extraként rendelhető integrált gyerekülés a hátsó sorba, amivel egy olyan emelőpárnát kapunk, amin a 4 évnél idősebb gyermekek biztonságosan beköthetők a gyári övekkel, a cuccok pedig kényelmesen elférnek a 483 literes csomagtartóban.
A T6 Recharge pont olyan, mint a magyar paprika: zöld, hegyes és erős
A T6 Recharge verzió nem fukarkodik a teljesítménnyel, 341 lóerejével és 590 Nm maximális nyomatékával 5,9 másodperc alatt repíti 0-ról 100 km/órára a közel 2,1 tonnás testet. A méneshez 253 lóerőt ad 5500-as fordulaton, és 350 Nm-t ad 1680-4980-as fordulatszám-tartományban a B420 családba tartozó, 4 hengeres turbós-kompresszoros. 88 lóerő és 240 Nm érkezik az elektromotortól a kerekekre, amit teketória nélkül szabadít el, ahogy a gázhoz érünk, így 0-50 km/h között rugalmasan működik. Környezetkímélve pedig feltöltött akkukkal akár autópályatempóig is - egészen 125 km/óráig - gyorsíthatjuk az autót. A benzinmotor 8 sebességes automatával közvetíti a nyomatékot az első kerekek felé, ami annyira kiegyensúlyozottan működik, hogy alig észrevehető.
Nehéz vele finoman elindulni, mert annyira csendesen és könnyedén jön lendületbe, hogy megfeledkezik róla az ember, mennyi energiába kerül egy ekkora bálnát mozgatni. Persze hamar feltűnik, hogy nincs ingyen a fölényes dinamizmus, mert az akkupakkal és a üzemanyagtartállyal együtt a bankszámlát is leszívja a drága. Amikor azonban odafigyelve, nem szaggatva fel az aszfaltot minden zöldlámpánál közlekedünk, akkor nagyon is kedvezően fogyaszthat a méreteihez képest. Bőven hozható akár 10 liter alatti átlag is. Ha a felvilágosult városi meg úgy használja rövidebb távon, mint egy elektromos autót - amit a feltöltött akkumulátorokkal meg is tehet, ha Pure, azaz elektromos módot választ -, akkor takarékos és környezetkímélő is.
A 11,6 kWh-s akkupakk elméletben 40 km tisztán elektromos hatótávot ígér, amiből nekem a 30 eleje jött össze, igaz, reggelente egy kis fűtéssel is cibáltam az a cellákat. Mivel maximum 3,6 kW-tal töltehető, beletelt majd 3,5-4 órába, mire sikerült 100 százalékra töltikézni az autót.
Hombár testtel ringatózni jobb lenne, mint pattogni
Messze az egyik leghalkabb autó, amit vezettem és ennek köszönhetően egy nagyon kényelmes közlekedőeszköz a Volvo XC60 T6 Recharge, bár a feszesre hangolt futómű számomra nem tűnik jó választásnak. A sportos menetdinamika inkább csak illúzió, a magas és nehéz téglatesttel nem szerencsés tempósan kanyarogni. Még konzervatív tempó mellett is meg-meg úszik a tehetetlen tömeg, ráadásul a fékek sem az intenzív használatra lettek tervezve. Ezzel együtt autópályázásnál ad némi biztonságérzetet az, hogy nem csak libeg az ember a kasztniban. 130 felett sem hagy alább a lendület, így aki a német autópályát is érintve ingázna vele, annak sem lesz hiánya a teljesítmény terén, egészen 180 km/óráig, ahol megszakítják a mókát a gyáriak.
Az akkupakk a kardánalagútban kapott helyet, ami jónak tűnik a súlyelosztás miatt. Mivel kardántengely helyett a cellák töltik ki a teret, az AWD hajtás hátsó felének működésében nem a belső égésű, hanem az elektromotor vesz részt. Ennek eredményeképpen nehéz terepen mindig szükség van elektromos tartalékra is, ami marad is a rendszerben, mert látszólag teljesen lemerült állapotban is fixálható a négykerék-meghajtás. Ezt kis túlzással véletlennek mondhatóan ki is próbáltam, egy látszólag száraznak tűnő agyagos kaptatón a Börzsönyben.
Az átlag városi ingázásra akár télen is elegendő elektromos hatótávval a hétköznapokon jóformán be sem kell indítani a benzines motort, így kímélhető a technika, a pénztárca és az idegrendszer is. Mivel az autó üzemeletetése szempontjából nagyon sokoldalú, némi szemléletváltás kell a helyes használatához, hiszen ha mindig optimálisan szeretné működtetni az ember, akkor nem csak az üzemanyag szintjelzőjét figyeli, hanem akkupakk töltöttségét is.
Nagyon más miatt nem is kell aggódni a vezetés közben, mert a biztonsági asszisztensek észrevétlenül teszik a dolgukat, és segítik a hibamentes közlekedést. A sávtartó, az adaptív tempomat, a ráfutásra figyelmeztető rendszer is úgy van hangolva, hogy ne zökkentse ki az embert a nyugodt közlekedésből. A rendszer működésének precizitása egyébként érthetetlenné teszi, hogy ezt a szoftveresnek tűnő finomhangolást vajon miért nem végzik el azokon az olcsóbb kategóriás személygépjárművekben, amikben a hardver ugyanígy megvan.
A középkonzol kijelzőjének kezelése és a klímapanel fizikai gombjainak hiányán kívül semmi nem bizgette az ingerküszöböm, kellemes szimbiózisban éltem együtt a technikával. Szerintem ez egy nagyon jó választás a Volvo árkategóriájában keresgélő fiatal apukáknak, de a használatához elengedhetetlen az a fajta felvilágosult szemlélet és a töltéssel járó macera, amit egy konnektoros hibrid megkövetel.
Nagy teljesítmény és kényelem, kis fogyasztással, olcsón? Nem.
Az autó árazása persze számomra és valószínűleg az átlag kommentelő számára is befogadhatlan összeg egy használati eszközre, de ettől függetlenül azért bőven akad rá fizetőképes érdeklődő. Azok, akik a Q5 vagy a GLC helyett egy visszafogottabb, de prémium szintű városi terepjáróban gondokoznak, ideális alternatívát kapnak az XC60-al, mert valószínűleg kevés eséllyel választanának mondjuk egy Kia Sorento PHEV-et magunak.
Az XC60 13 millió környékéről indul, de a tölthető, felextrázott hibrid tesztautóban már 22 millió forintot ér a kényelem.
Volvo XC60 T6 Recharge R-Design (2021)
- Lökettérfogat cm3: 1969
- Hengerek/szelepek: 4/16
- Belsőégésű motor teljesítménye: 253 LE / 5500/min
- Belsőégésű motor forgatónyomaték: 350 Nm / 1680-4980/min
- Elektromotor teljesítménye: 87 LE
- Elektromotor forgatónyomaték: 250 Nm
- Max. összteljesítmény: 340 LE
- Max. forgatónyomaték: 590 Nm
- Hossz./szél./mag.: 4688/2117/1658 mm
- Tengelytáv: 2865 mm
- Saját tömeg: 1806-1957 kg
- Gyári vegyes fogyasztás: 2,3-2,9 l/ 100 km
- Tesztfogyasztás: 11 l/100 km
- CO2 kibocsátás: 42-47 g/km
- Végsebesség: 180 km/h
- 0-100: 5,9 s
