Magyarország Suzukis nagyhatalom. Így van ez, mióta a Swiftek itthon készülnek és oly sokan cserélték le anno szoci járműveiket a legendásan megbízható és pénztárcabarát „régi” Swiftre. Most mindenki Vitarát akar: végre rájöttem, hogy miért.
A Suzuki Swift a ’90-es években kezdte ellepni az utakat, amikor a megunt, benzinfaló szocialista járműveket kezdte felváltani. 2018-ban is látni bőven garázsban tartott, hétvégente használt Swifteket az utakon, néha azzal az anomáliával, amikoris a bácsika a körforgalomba befelé vezető úton indexel, nem találja a kettest, szúr egy egyest neki és rángatózva távozik a körforgóból a jobbra indexelést mellőzve. Nem szeretném degradálni a Swift sofőröket, hiszen télen én is egy 1.3-as idegest használok közlekedőedénynek. A jó öreg Swift a kőegyszerű, gazdaságos, „nem feltétlenül kell rá vigyázni” városi kisautó, amit éppen ezért szeretünk oly rég óta.
Ahogy telik-múlik az idő, a 2015-ben bemutatott negyedik generációs Vitara kezdi átvenni a Swift helyét a magyar utakon, hiszen az Esztergomban készülő szabadidő-autó hazánk legnagyobb számban fogyó autója. Imádják a flottások, rendőrautóként és honvédségi autóként is feltűnik, de a magánember is előszeretettel veszi. Az első- és összkerékhajtással is kapható Vitara 2018-ban ráncfelvarráson esett át, aminek köszönhetően a külső és belső jegyei változtak, divatosabb, menőbb lett, de aminek különösen lehet örülni, az a motorháztető alatt keresendő.
Suzuki Vitara 2018 – ebben a konfiban kéne
A negyedik generációs Suzuki Vitara megjelenése nem igazán győzött meg addig, amíg nem járt nálunk ez a márványkék, fekete tetővel kiegészített, kellemes összhangot árasztó példány. Lényegében minden maradt a régi, a méretek sem változtak, de az első lökhárítón módosítottak egy kicsit, a ködlámpák új, marcona króm keretet kaptak, amikben az alapáras LED menetfények bújnak meg. A hűtőmaszk is függőleges, króm lamellákat kapott, némi agresszivitást kölcsönözve az autónak.
A Suzuki konfigurátorában új könnyűfém felniket találhatsz és az autó hátsója is tartogat újdonságot: LED-es, pirosan pompázó lámpatestek kaptak helyet vízszintes rajzolattal, ami szintén sokat dob a megjelenésen, a tolatólámpa a lökhárító aljára került, az A-oszlopon található kopoltyú megmaradt. Üdítőbb látvány tehát az új Vitara, mely kortól, nemtől, rangtól (ha már katonaság) függetlenül tényleg mindenkinek jól áll.
Suzuki Vitara 2018 – belül is csiszoltak rajta
A megújult Suzuki Vitara utasterében nem találni érdemi változásokat, a szemfüleseknek feltűnhet, hogy a műszerfal felső borítása puhább lett, igaz, az alsó traktusban továbbra is maradtak a rideg műanyagnál. Modernizálták a két óracsoport között található kijelzőt, mely nagyobb lett és már színeket is képes megjeleníteni. Ezt azonban nem a megszokott módon, tehát a bajuszkapcsolón keresztül lehet vezérelni, hanem az óracsoport mellett található hosszúkás gombbal, mely általában az óra nullázására szolgál. Eltartott egy ideig, mire rátaláltam.
A központi színes kijelző még mindig régimódi, de a funkcióját ellátja, ahogyan az összhangban elhelyezett gombok és az Apple CarPlay, Andorid Auto. Tesztautónk GLX felszereltségben remek minőségű, szinte Alcantara szintet súroló ülésborítással rendelkezett, ez kifejezetten tetszett, viszont ez a GL+ szinten és alatta nem érhető el. A helykínálat továbbra is kielégő, hála a 2500 mm-es tengelytávnak, a csomagtér meglehetősen mély, így alapból a 375 litert tudja, lehajtva az üléseket 1120 literesre módosítható.
Suzuki Vitara 2018 – turbómotorral igazi fenegyerek
A Suzuki Vitara motor-felhozatala is átalakult, szerencsére pozitív irányba. Az általunk már tesztelt, 1.6 literes szívómotort elfelejtheted, ahogyan a dízel egységet, e két erőforrás a szigorodó károsanyag-kibocsátási normák újabb áldozata. Már csak turbós benzinesek találhatók a katalógusban, de egy pillanatig se aggódj! A belépő szintet az 1.0 literes, háromhengeres motor adja, kizárólag elsőkerék meghajtással és ötös kéziváltóval. Amit viszont én ajánlanék, az az 1.4 literes Boosterjet motor, melynél jobbat nemigen lehet kívánni. A Swift Sportból már ismerős volt ez az egység: 140 lóerő és 220 Nm-es maximális nyomaték áll a rendelkezésedre, 1500-tól 4000-ig évezheted a 220 Nm jótékony hatását, mely az 1100 kg-os karosszériát kisujjból, dinamikusan mozgatja.
A 0-100-as sprint 9,5 másodperc alatt hozható, végsebessége 200 km/h, rugalmas a motor, csendes és tényleg minden szituációban képes mozgósítani erejét. Ehhez a motorhoz már kérhető a Suzuki-féle AllGrip összkerékhajtás, hatos manuális és hatos automata váltóval egyaránt. Tesztautónkkal a 6 literes átlagfogyasztás hozható, de turbó könnyedén kérhet többet is ha nem bírsz a véreddel, hiszen 7-7,8 környékére is mehet, ami még mindig baráti, tekintve a szabadidő-autó dinamizmusát.
Suzuki Vitara 2018 – néha-néha bizonytalan
Az adaptív tempomat és a sávtartó autópályán remekül bevált, igaz, a ráfutásra figyelmeztető néha túl óvatos és képes ráijeszteni utasaira. Előnye a Vitarának, hogy az aszfaltot probléma nélkül el lehet vele hagyni, hiszen adott a 18 centis hasmagasság és az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű, mely egy valódi Jolly Joker. A fékek igazán hatékonyak, ahogyan a már emlegetett turbómotor, igazából nincs is rá felkészülve a futómű, hiszen a nagy gázos kigyorsításoknál hajlamos fokozottan emelgetni az orrát az autó, ráadásul a kerekek még kettőben is kaparnak így néhány pillanatra irányíthatatlanná válik a jármű.
Suzuki Vitara 2018 ár és összegzés
A Suzuki Vitara 2018-as frissítése során érdemben tehát nem változott, pusztán csak naprakészebb lett, jó ránézni, még kellemesebb érzés beleülni. A Boosterjet motor szintén az előnyére vált, bár eddig sem lehetett panasz a vezethetőségére, most még virgoncabb szabadidő-autó vált belőle, mely továbbra is egy megfizethető, sokoldalú és megbízható termék. Az 1.0 literes, elsőkerék meghajtású Suzuki Vitara ára most kedvezményesen 4 090 000 forinttól indul, a csúcsot az összkerekes, 6-os automatával szerelt 1.4-es jelenti 6 720 000 forinttal. A minden igényt kielégő, kéttónusú fényezéssel és nagyobb motorral szerelt GLX verzió lehet a tuti választás, amit 5 470 000 forinttól ki lehet gurítani a szalonból.
Suzuki Vitara 1.4 Boosterjet GLX 2WD (2018)
- Lökettérfogat: 1373 cm3
- Hengerek/szelepek: 4/16
- Max. teljesítmény: 140 LE 5500/perc
- Max. forgatónyomaték: 220 Nm 1500-4000/perc
- Hossz./szél./mag.: 4175/1775/1610 mm
- Tengelytáv: 2500 mm
- Saját tömeg: 1120 kg
- Városi fogyasztás: 6,9 l
- Országúti fogyasztás: 5,1 l
- Vegyes fogyasztás: 5,8 l
- Tesztfogyasztás: 7,2 l
- CO2 kibocsátás: 131 g/km
- Végsebesség: 200 km/h
- 0-100: 9,5 s