A Kia Proceed a szegény ember CLA Shooting Brake-je, de hidd el, megéri az árát.
Community European European Design. Na, most már érted honnan jön a CEED elnevezés? Kifejezetten az európai közösségnek szánt kompakt járműről van szó, ami a harmadik generációval rendesen befutott az öreg kontinensen. És, hogy ne csak a csapotthátú, vagy a kevésbé izgalmas SW-kivitelben lehessen megvásárolni, a Kia merész módon, de nagyon jól tette, hogy a kombit némi sportossággal ruházta fel, így született meg az ötajtós shooting brake változat, a Kia Proceed.
Kia Proceed – a fara visz mindent
Ha van Kia, ami az aktuális felhozatalból abszolút tetszik, és simán magaménak tudnám, akkor az a Proceed. Persze az autó külső megítélése teljesen szubjektív dolog, de ebben a kivitelben az egyik legmenőbb a piacon, igaz, túl sok ellenfele nem akad, egyedül talán az újdonsült Mercedes-Benz CLA shooting brake-et lehet említeni. Egyediségét tekintve az új Ceed sokat fejlődött elődeihez képest, megmaradt a tigris orráról mintázott hűtőrács, jól megkülönböztethető LED-es fényszórókat kapott, de ami igazán számít, az a B-oszlop után kezdődik.
Alapvetően 5 milliméterrel alacsonyabb hasmagassággal indul a Proceed a Kombi Ceedhez képest és fontos megjegyezni, hogy csak GT line, illetve GT kivitelben kérhető, utóbbi kéz a kézben jár a legerősebb 1.6 literes benzinmotorral. Tehát a kupés tetővonal, a vékonyka, fénycsíkkal összekötött lámpatestek hátul, a fekete ködfényszóró betétek teszik teljessé képet számodra. A kombi, vagyis a Ceed SW-hez képest 43 milliméterrel alacsonyabb a Proceed tetővonala, maga az autó hossza pedig 5 milliméterrel nyúlik tovább ezért is tűnhet sokkal dinamikusabbnak az ízlésesen kerekedő fenék. A taxisok álma lesz ebben a kivitelben a Ceed, nem csak menő, de el is lehet benne férni. Vagy mégsem?
Kia Proceed – praktikumából nem sokat vesztett
Nem csak a forma és a megjelenés változott pozitív irányba a generációk során, hanem anyagok minősége, ergonómiai megoldások a beltérben. Mivel egy GT line kivitelről van szó, így nem maradhatott el a bőr és szövet kombinációjából készült ülés, a fehér cérnás varrások, a remek fogású, csapott aljú bőr kormánykerék. Szinte az összes létező extrát megkapta tesztautónk, a gombok sokasága ellenére jól ki lehet igazodni a beltérben, gyors a multimédiás felület, remekül személyre szabhatók az első ülések és bőven el lehet férni. Azt gondolod, hogy hátul már problémás a helyzet?
A lábtér meglepően nagy, a fejtérből veszített az autó a sportos far rész oltárán, illetve a Ceed SW 625 literes (lehajtott üléstámlával 1694 literes) rakteréhez képest a ProCeed 594 litert (lehajtott üléstámlával 1545 liter) kínál, ami egyáltalán nem mondható szerénynek. Az elektromos csomagtér ajtaja is jó nagyra tárul, széltében, hosszában is ugyan akkora a nyílás, csupán a csomagtér magasságából veszített. A csomagétrajtó aprócska és meredeken döntött ablaka azonban nem enged rendes hátratekintést a visszapillantóból, hiszen csak a közvetlen mögöttünk haladót mutatja. Ez azért bosszantó tud lenni.
Kia Proceed – kell ennél több?
A Hyundai i30 SW testvérmodellben már volt szerencsém próbálni az 1.4 literes, turbós benzinmotort, ami a 140 lóerővel és a 242 Nm-rel igazán fickós kombit varázsolt a tesztautóból, igaz abban manuális váltó kapott helyet. Nos, a Proceed esetebén sincs ez másként, hiszen amellett, hogy eszméletlenül csendes, rezzenéstelen motorról van szó, a 7 fokozatú, duplakuplungos váltóval egy nagyon kellemes elegyet alkot. Könnyedén, egyenletesen képes megindulni alulról, Sport módban még határozottabban és tovább pörög a motor, amit nagyobb sebességnél igényel is. A gyári adatok szerint 9,4 másodperc alatt van százon, végsebessége pedig 205 km/h-ban maximalizálva.
Abszolút kiszámítható hajtáslánc, finom működés és bőven, bőven elegendő motorerő. Igaz, jól megpakolva nem volt alkalmam kipróbálni az autót, lehet, hogy oda már kevés az 1353 köbcenti, de a mindennapi használónak egy remek választás lehet. Ha még több power kell, akkor ott az 1.6 literes, 204 lóerős benzines erőforrás - maga a Proceed GT - ami még potensebb autót varázsol a koreaiak sportos kombijából. A legjobb viszont az egészben az, hogy hiába az alkalmanként agresszívebb vezetési stílus, a Proceed fogyasztása 7,1 liter fölé nem akart kúszni, ha ügyesen játszol a gázpedállal, akkor simán kijössz 6-7 liter között, ami egy turbós, automata autótól azt gondolom egy vállalható érték.
Kia Proceed – vezetni jó
Egy sportosra szabott kombi sokkal inkább hiteles termék a számomra, mint egy sportosra hangolt SUV. Az új Ceed vezethetősége sem okozott csalódást, így a Proceed is egy igaztán élettel teli kombi, amiT a sokoldalú és feszes futóművének, precíz kormányának, könnyedségének köszönhetően élmény vezetni. A Soltvadkerti BMW találkozót látogattam meg vele a teszthétvégén, autópályán csendesre vizsgázott, országúton pedig meseszerű előzéseket lehetett vele végrehajtani. Annyira nem érzéki, mint egy Mazda 3, de tényleg egy remek hangolású shooting brakeről van szó, ami jelen esetben 17-es, GT kivitelben 18-as kerekeken gurul.
A GT Line miatt alapból számos extra található tesztautónkban, de sok biztonsági berendezés feláras. A sávtartó és az adaptív tempomat prémium márkákat megszégyenítő módon működik autópályán, ezek mellett a felszereltséghez tartozik a vészfék asszisztens, a táblafelismerő, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer.
Kia Proceed ár és összegezve
A kizárólag GT Line és GT kivitelben kapható Kia Proceed az 1.0 literes motorral, manuális váltóval 6 650 000 forinttól indul, a tesztelt modell az 1.4 literes motorral, DCT automatával viszont 7 650 000 forint. A minden földi jóval megtámogatott tesztautónk a 9 340 000 forintot súrolja, ebben az esetben viszont lehet, hogy érdemes már a GT-n elgondolkodni, hiszen kicsivel 10 millió forint felett már az is megvásárolható. A lakossági kombit, az SW-t úgy ahogy van elfelejteném, csak a dízelnek látom értelmét céges autó használatban, hiszen a Proceed sokkal menőbb, sportosabb, praktikumából sokat nem veszített, beltere igazán vállalható, egy szóval remek ár-érték arányú shooting brake a piacon. Lényegében az egyetlen. A nem prémium kategóriás kompakt kombira vágysz, én ezt az autót javasolnám.
Kia Proceed 1.4 T-GDI DCT GT Line (2019)
- Lökettérfogat: 1353 cm3
- Hengerek/szelepek: 4/16
- Max. teljesítmény: 140 LE 6000/perc
- Max. fortgatónyomaték: 242 Nm 1500-3200/perc
- Hossz./szél./mag.: 4605/1800/1422 mm
- Tengelytáv: 2650 mm
- Saját tömeg: 1330 kg
- Városi fogyasztás: 6,7 l
- Országúti fogyasztás: 5 l
- Vegyes fogyasztás: 5,7 l
- Tesztfogyasztás: 7,0 l
- CO2 kibocsátás: 129 g/km
- Végsebesség: 205 km/h
- 0-100: 9,4 s