A BMW 4-es Coupé a sorhatos dízellel válik kifogástalan utazóautóvá.

Ha 4-es Coupéban gondolkodsz, akkor a BMW 430i a legészszerűbb választás a mindennapos használatra, már ha többnyire városi környezetben mozgunk - ezt egyébként tesztvideónkban már ki is fejtettük. Az 530d Touring azonban a nagyzolásoktól mentes családi autó, kellemes sorhatos dízelmotorral. Na, de hogy jön a képbe az ötös? Úgy, hogy már mindkettőt volt szerencsém próbálni és most az történt, hogy a 430d tesztautóban ezen két autó előnyeit egyesítették. Létrejött egy elegáns, gazdaságos kupé a német autópályás tempókra hangolva, ugyanis az új 4-es méreteit tekintve sokkal inkább egy GT, mintsem egy könnyed kétajtós.
Mégsem a 4-es változat Coupé/Cabrio kivitele a legnépszerűbb 2021-ben hazánkban, ugyanis a 3-as limuzin és kombi kiviteleiből már 244 darabot forgalomba helyeztek idén a Datahouse adatai szerint, az M3-asból pedig 49-et. A kétajtós 4-esekből 22 darab, míg a drabális M4-ből 74 példány fogyott. A 4-es marad tehát rétegmodell, ami érthető is, hiszen a 3-as jobban kihasználható karosszériai változatai több embert mozdítanak meg. Sőt, egyértelműen látszik az is, hogy aki 4-es BMW-t akar, az nem fukarkodik és inkább M4-et vagy M4 Competition kivitelt vesz, amit abszolút megértek, hiszen saját bőrömön tapasztalhattam meg a manuális váltóval is kérhető M4 Competition képességeit.
Az arányai tökéletesek
Mint szinte az összes BMW, a 4-es is a hátsókerekes modellek alapjául szolgáló, CLAR padlólemezre épül. A G22-es nem csak kupé és kabrió, de négyajtós Gran Coupé kivitelben is kérhető, az azonban tény, hogy a Coupé a legharmonikusabb mindközül. A 327 600 forintos Sanremo zöld metálfényezés az M Sport csomaggal ízléses elegyet alkot, a 19 colos M duplaküllős keréktárcsák 648 400 forintért kérhetők az autóra. Az új 4-es minden dimenziójában túlnőtt elődjén: 4789 mm hosszú, 1852 mm széles, 1383 mm magas, tengelytávja pedig 2851 mm. Tömege pedig majdnem meghaladja az 1,8 tonnát, ezért sem éppen nevezhető pehelysúlyú versenyzőnek.
Kontrasztos beltér
A Vernasca bőrkárpit Tacora vörös színben eszméletlenül jó harmonizál a zöld külsővel, mindezt 523 500 forintért tudhatjuk az autónkba. Kukacoskodás, de ha már elérhető a 4-eshez is az ülésszellőztetés, én mindenképp ikszeltem volna a listába. Az üléspozíció remekül személyre szabható, jó mélyen ülünk, közel a tömegközépponthoz, meglepő módon hátul is élhető, akár 180 centis magasság felett sem kibírhatatlan egy Budapest-Balaton oda-vissza. A hátsó üléssor három részben dönthető teljesen síkban, alapból 440 literes csomagteret kapunk.
Az anyaghasználat és összeszereltség nem igazán hagy kivetni valót maga után, talán a 3-as szedánban fejtegetett menetválasztó kar műanyagozása lehangoló még mindig számomra. Azonban a közvetlen konkurens, új Mercedes-Benz C-osztályhoz képest itt tényleg prémium hatást kapunk, nem mentek el a ránézésre szép, tapintásra már silányabb műanyagok felé, mint a stuttgartiak. Az iDrive legújabb generációja stabilan működik, bár többnyire a vezetéknélküli Apple Carplay előnyeit használtam ki. A forró nyári hőségben remek hatásfokkal működött a klíma, ami a motor leállítása után is képes utastérszellőztetésre, igaz nem olyan extrém hűvös levegőt fújva be ilyenkor, de legalább nem fulladunk meg, ha valamiért a kabinban kell kuksolni még néhány percig.
Sorhatos dízel hosszú távokra
A 4-es Coupé a 184 lóerős, 20i jelzésű motorral indul, a 30i 245 lóerős, míg a sorhatos 40i 374 lóerővel hívogat, mindegyik kérhető összkerékhajtással. Dízelfronton a 20d választható hátsó- és összkerékhajtással is, a 30d és a 340 lóerős 40d kizárólag xDrive-val érkezik. A sorhatos, 2993 köbcentis, 286 lóerős dízel teljesítménye mindenre elegendő, hát még a 650 Nm-es maximális nyomaték, ami 1500-as és 2500-as fordulatszám-tartomány között a rendelkezésünkre áll. A nyolcsebességes automata váltó igyekszik is itt éltetni a motort, mindig van tartalék, természetesen 100-120 km/h felett sem kell tartani attól, hogy nem lesz elég kraft egy-egy előzéshez: 5,1 másodperc alatt érhetjük el a 100-at, a végsebessége elektronikusan 250 km/órában van szabályozva. A teszthét alatt sokkal inkább a komótos vezetést preferáltam, élveztem a váltó selymes működését, így a vegyes városi és autópályás használat során 7,2 literes átlagfogyasztást értem el, ami kifejezetten baráti.
A sorhatos dízel a kategória legkellemesebb orgánumával duruzsol, a károsanyag-kibocsátás érdekében immáron egy 8 kW-os önindító-generátor is kap, ami 11 lóerőnyi teljesítménnyel képes besegíteni a dízelmotornak, a visszanyert elektromos energia egy 0,528 kWs-s akkucsomagban tárolódik el. Nem csak a már nem deaktiválható Start/Stop rendszer működése lesz sokkal szofisztikáltabb, de hidegindításnál is rezzenéstelenül indul el a motor – ez mindenképp hozzátesz a prémiumérzethet, hiszen a csend és a berendezések gyengéd működése kulcsfontosságú a szegmensben.
Mindent kimozog
A 4-es Coupé futóműve továbbra is varázslatos sokoldalúságat mutat, kellően feszes, de mégsem rázza le a vesédet a töredezett útszakaszokon sem, és persze a lehető legnagyobb csendben bánik el az úthibákkal annak ellenére, hogy a legnagyobb, 19-colos kereket kapta. A vezetési módok persze a gázreakciót, a változó áttételű kormány erősségét és a futómű keménységét is állítják, ám az autóban csupán a feláras M Sport futómű kapott helyet. Efelett található még az adaptív M futómű, amihez szintén társítható a 100%-os zárásra is képes M Sport differenciálmű a dízelek esetében is.
Ár és összegezve
A 4-es Coupét 20i jelzésű benzinmotorral 14,8 forinttól vásárolhatod meg, a 40i xDrive 21,6-tól indul. Dízeleknél a 20d 15,6, a 40d xDrive 21,9, a tesztelt modell 18 millió forinttól vásárolható meg, azonban az egyedi fényezéssel, beltérrel és extrákkal kiegészülve már 24,7 millió forintba került a tesztautó. A gyengébb sorhatos dízel is minden igényt kielégít azok számára, akik haladós utazóautóra vágynak. Persze a kupénak megvannak kialakításából fakadó hátrányai, de az vitathatatlan, hogy ebben az esetben egy borzasztóan elegáns, exkluzív megjelenést kapunk extrém csendes utastérrel és kimagaslóan jó fogyasztással.
A BMW 430i Coupé tesztvideóját itt találod:
BMW 430d Coupé xDrive M Sport MHEV (2021)
- Lökettérfogat: 2993 cm3
- Hengerek/szelepek: 6/24
- Max. teljesítmény: 286 LE
- Max. forgatónyomaték: 650 Nm
- Hossz./szél./mag.: 4768/1852/1390 mm
- Tengelytáv: 2851 mm
- Saját tömeg: 1780 kg
- Gyári vegyes fogyasztás: 5,1 l/100 km
- Tesztfogyasztás: 7,2 l/100 km
- CO2 kibocsátás: 126-134 g/km
- Végsebesség: 250 km/h
- 0-100: 5,1 s