Hasítanak az Audi elektromos autó eladásai. Legalábbis abban az esetben mindenképpen, ha megfelelő perspektívával vizsgáljuk az adatokat. 

„Tavaly 80 százalékkal többet adtunk el [mint 2019-ben], jövőre pedig sokkal több eladásra számítunk” – mondta Markus Duesmann, az Audi vezérigazgatója a CNET-nek adott friss interjújában

Ez természetesen jó hír. Ugyanakkor, ha figyelembe veszük, hogy a 2020-as volt az ingolstadti cég első tisztán elektromos modelljének, az e-tronnak az első teljes éve, akkor annyira már nem számít annyira meglepőnek a Duesmann által vázolt növekedés mértéke. 

Markus Duesmann egy Audi e-tron GT-nek támaszkodva

De vajon merre tovább? Erre a kérdésre az Audi válasza egyértelműen egy 469 lóerős villanyautóban rejlik: ez pedig nem más, mint az e-tron GT, egy brutálisan gyors gép, amiben négy utas is kényelmesen elfér. Ez az egyveleg – vagyis a gyors, mégis kényelmes autók – az Audi védjegyének tekinthető, ráadásul Duesmann úgy véli, hogy az elektromosítás még inkább a vállalat kezére játszik. Az EV-k sajátossága, hogy csendes, és sima utazást tesznek lehetővé. Ugyanakkor nem minden esetben nyújtanak élvezetes vezetési élményt. Ám Duesmann azt ígéri, az e-tron GT ezen változtatni fog. 

„Tény, hogy egy villanymotor gyorsabban reagál. A belső égésű motorok ezzel nem képesek versenyre kelni. Az azonnali gázreakció elképesztően nagy élmény” – mondta az Audi vezérigazgatója. 

Tekintve, hogy az e-tron GT műszaki tartalmának jelentős része megegyezik a lenyűgöző vezetési élményt kínáló Porsche Taycanban alkalmazott megoldásokkal, Duesmann kijelentése nem számít éppen meglepőnek. De a GT-nek mégis másnak kell lennie, mint a konszerntárs villanyautójának. 

„Megosztunk egymással bizonyos alkatrészeket, de különbözik a formaterv – kívül, belül egyaránt –, a felfüggesztés, a kormányzás, a kerekek, valamint a két autó viselkedése is. Mi egy kicsit több kényelmet, egy kicsit jobb helyzetet kínálunk ahhoz, hogy nagy távolságokat lehessen megtenni az autóval” – árulta el Duesmann. 

Audi e-tron GT szemből, menet közben

Tehát az e-tron GT-nek tudnia kell mindazt, amit a vásárlók eddig megszokhattak, és jogosa el is várnak egy Auditól. Ám a bruttó 93,4, nettó 85,7 kilowattórás lítium-ion akkumulátorcsomag által kínált 431-488 kilométeres hatótáv azt jelenti, hogy aki tényleg nagy távolságokat szeretne megtenni az elektromos autóval, az többször lesz kénytelen megállni tölteni. Az ingolstadti cégvezető pedig elismeri, hogy ezen a területen a Tesla jelenleg előrébb jár a fejlesztésekben. 

„Az iparág jelentős része sokkal kisebb akkumulátorokkal kezdett dolgozni. A Tesla már az elején is hatalmas akkumulátorokat szerelt az autóiba, és látjuk azt, hogy a hatótávolság mennyire fontos ügyfeleink számára. Ezért is invesztáltunk a nagyobb hatótáv elérésébe… Mostantól azonban kifejezetten erre a célra épített autók fognak készülni, így több hely marad egy nagy akkumulátor elhelyezésére” – fejtegette a vezérigazgató. 

Ám ennek ellenére Duesmann úgy gondolja, hogy a jövő EV-i valójában nem több, hanem kevesebb hatótávot kínálnak majd a vásárlók számára. 

„Óriási, ezer kilométer megtételére alkalmas akkumulátorokat beépíteni – nem vagyok benne biztos, hogy ez a trend lesz az uralkodó a jövőben. Az akkumulátorok mérete csökkeni fog, ahogy a töltőhálózat egyre inkább kiépül, és a felhasználók is egyre jobban hozzászoknak az elektromos autók használatához. Ma csak bemész a benzinkútra, és megkapod az üzemanyagot. Ez az a természetes, így jutsz hozzá a vezetéshez szükséges energiához. Az elektromos autó esetében ez nem olyan természetes, hiszen kissé változtatnod kell a megszokott dolgokon. De amint hozzászoktunk a használatához, úgy gondolom, hogy az akkumulátorok méretei is csökkenni fognak. Ugyanis szükségtelenül nehézzé és drágává teszik az autókat. Arról nem is beszélve, hogy feleslegesen nagyok is” – tette hozzá Duesmann. 

alt. tag: két Audi e-tron GT egymás mellett, hátulról és szemből

két Audi e-tron GT egymás mellett, hátulról és szemből

A szakember meglátása szerint a jövő a kisebb és könnyebb elektromos autóké. Ám az Audi jelen pillanatban hatalmas elvárásokat támaszt az e-tron GT-vel kapcsolatban, amit távolról sem nevezhető egy apró járműnek. Azt azonban Duesmann nem kívánta számszerűsíteni, mennyire magasztosak ezek a remények. Ugyanakkor hozzátette, a GT az R8-assal egyazon helyen, a Neckarsulmban található Böllinger Höfe üzemben készül majd, amelynek kapacitása jóval alacsonyabb, mint a Porsche Taycan gyártósorának.  

De az értékesítések tekintetében mindenképpen jó hírnek tekinthető, és bizakodásra adhat okot Ingolstadtban, hogy tavaly az Audi e-tron volt a legnagyobb darabszámban eladott autó Norvégiában. Nem csupán a legkeresettebb EV, hanem összességében a legkelendőbb kocsi is.