A New Routemaster névre keresztelt londoni buszok formatervéért felelős Heatherwick Studios most egy olyan önvezető autó látványtervét készítette el, amelyik menet közben képes tisztítani a levegőt.

A Sanghaji Autószalonon bemutatott Airo koncepció az IM Motors részére készült, amelyet a SAIC Motor, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó Zhangijang Hi-Tech, valamint az egyik legnagyobb e-kereskedelemi vállalat, az Alibiaba közösen alapított.

A tervek szerint a modell gyártása 2023-ban kezdődik, és egy olyan, teljesen elektromos járműként fogják forgalmazni, amely egyszerre kínál sofőr által irányított, és teljesen önvezető üzemmódokat.

IM Motors Airo koncepció oldalról

IM Motors Airo koncepció oldalról – nyitott ajtókkal

Ráadásul az autó olyan szempontból is egyedülálló lesz, hogy egy magas hatékonyságú részecskeszűrővel (high-efficiency particulate absorbing; HEPA) rendelkezik majd, amely menet közben a többi jármű által kibocsátott káros anyagokat fogja kiszűrni a levegőből.

A Heatherwick által megálmodott dizájn is jól tükrözi az IM Motors Airo önvezető képességeit: az utastérben két, egymással szembefordítható üléssor van, közöttük pedig elegendő hely egy jókora asztal számára, de igény szerint az ülések franciaággyá is átalakíthatóak, a minimalista műszerfalon pedig filmeket nézhetünk.

„Ez egyértelműen egy olyan tér, ahol kellemesen eltölthetjük az időt még akkor is, ha éppen nem utazunk. A további egyedi tulajdonságok közé tartozik a teljes panorámatető, amely hangutasítással átláthatatlanná változtatható, valamint egy összecsukható képernyő, amely a belső teret tökéletes játékbarlanggá változtatja” – olvasható a Heatherwick hivatalos ismertetőjében.

IM Motors Airo koncepció töltés közben

Az autó hajtásláncával és teljesítményével kapcsolatban egyelőre semmilyen részletet sem hoztak nyilvánosságra, de a dizájnstúdió elkészítette egy minimalista, egyedi megjelenésű töltőoszlop terveit is, amely az IM Motors szerint „a városi infrastruktúra szerves részét fogja képezni”. A rozsdás megjelenésű, úgynevezett corten acélból készülő egyszerű szerkezet visszahúzható töltőkábellel és az EV töltését még inkább megkönnyítő, ergonómikus fogantyúval rendelkezik.

„Ez az autó arra hivatott, hogy a segítségével egy tisztább és jobb jövőbe utazhassunk. Az Airo nem pusztán egy újabb elektromos autó, amelyik nem szennyezi a levegőt, hanem ezen túlmenően a legújabb HEPA szűrőtechnológiát alkalmazva menet közben a többi autó által kibocsátott szennyező anyagokat is kiszűri a levegőből. Az Airo lényegében egy többfunkciós szoba, ahol extra hely áll rendelkezésre étkezésre, munkára, játékra vagy akár alvásra is” – mondta Thomas Heatherwick, az Airo koncepció tervezője.

IM Motors Airo étkezővé alakított utastérrel

IM Motors Airo hálószobáváx0 alakított utastérrel

 

Elektromos autót vásárolnál? Ne habozz tovább, és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36203663447) vagy e-mailben!