Elon Musk 2017 novemberében leplezte le a második generációs Tesla Roadstert. A sportautó gyártása azonban azóta sem kezdődött el, sőt tavaly decemberben az amerikai cég még a hivatalos honlapjáról is eltávolította a modellt. Most azonban a Roadster újra felkerült a Tesla weboldalára, ezzel párhuzamosan pedig ismét lehet előrendelést leadni a típusra.

Egyelőre a kaliforniai elektormosautó-gyártó nem közölte, mennyibe fog kerülni az új Roadster. Az előrendelőknek kezdésként 5, majd 10 napon belül újabb 45 ezer dollár előleget kell átutalniuk a Tesla számlájára. 

második generációs Tesla Roadster
Kép: Tesla

Bár a bemutató során Musk azt ígérte, hogy a megrendelők 2020-ban vehetik majd át a második generációs Roadster első példányait, később azonban ezt a céldátumot 2022-re módosították, mivel a vállalat inkább a Cybertruck piacra dobására kívánta összpontosítani erőforrásait. Jelen pillanatban a legvalószínűbb forgatókönyv – és Musk nyilatkozatai is ezt támasztják alá –, hogy a Roadster sorozatgyártása 2023-ban kezdődhet meg.

második generációs Tesla Roadster hátulról
Kép: Tesla

A tervek szerint a sportkupéban egy 200 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomag dolgozik majd, melynek köszönhetően a Roadster 1000 kilométeres hatótáv megtételére lehet képes egyetlen feltöltéssel. A Tesla azt ígéri, az elektromos autó mindössze 2,1 másodperces 0-100-as sprintidővel fog rendelkezni, a végsebessége pedig meghaladja majd a 400 kilométer/órát.

A Roadster második generációjának alapára 200 ezer dollárról (72,6 millió forintról) indul, míg az első, úgynevezett Founders Series kiadásból mindössze 1000 példány készül majd, darabja 250 ezer dolláros (90,7 millió forintos) áron.

Nyitókép: Tesla