2021. november 24. | 09:29

Hatalmas az érdeklődés az elektromos pickup iránt.

A Tesla 2019 novemberében mutatta be a Cybertruckot. Akkor a legtöbben úgy gondolták, ez is csak Elon Musk egy újabb tréfája lesz és senkit sem lepett volna meg, ha tényleg így van.

A leleplezés kapcsán mindenki arra számított, hogy majd egy hagyományos formatervű pickup gördül be a színpadra. Ehelyett megjelent egy futurisztikus dizájnnal rendelkező, rozsdamentes acélból készült ékformájú platós, ami azonnal két jól elhatárolható táborra osztotta a közönséget.

A Tesla nemrég hozta nyilvánosságra, hogy a Cybertruck gyártásának megkezdésére még legalább egy évet kell várni, vagyis az első példányok legkorábban 2022 végén gördülhetnek le a gyártósorról. A villanyos pickupra már az első héten több mint 250 ezer foglalás érkezett, ráadásul a számláló jelenleg már közel 1,3 milliónál tart.

Nyilvánvaló, hogy ezen foglalások közül nem minden érdeklődő fog eljutni a tényleges megrendelésig, de ha csak a fele veszi is meg a Cybertruckot, már az is háromszor annyi, mint a Ford F-150 Lightningra eddig regisztrált foglalások száma.

Az Electrek villanyautós portál legfrissebb beszámolója alapján már mintegy 1,27 millió Tesla Cybertruck foglalást regisztráltak, aminek a teljes értéke körülbelül 80 milliárd dollár. A foglalózás mindössze 100 dollárba (aktuális árfolyamon átváltva 33 ezer forintba) kerül.

Fontos megjegyezni, hogy jelenleg nem lehet biztosat tudni a Cybertruck foglalások számát illetően, bár egyes oldalak megpróbálják folyamatosan nyomon követni a változásokat. Mivel a Tesla nem ad ki hivatalos információkat, így kénytelenek leszünk megvárni a gyártás megkezdését, hogy valós képet kaphassunk arról, valójában mekkora is az érdeklődés a futurisztikus pickup iránt.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Král Ádám (adam.kral@mahzrt.hu), és Luczek Dávid (david.luczek@mahzrt.hu) készséggel állnak rendelkezésedre telefonon (+36-20-666-8888) vagy e-mailben.