Az eredeti Twingo vonalait ölti magára modern formában tökéletesen a Renault újjászülető kisautója, ami meglepően jó árcédulával és csak elektromos változatban érkezhet hamarosan.
A maga idejében a Renault Twingo egy jópofa kis járgány volt megfizethető áron, tele ötletes megoldásokkal. Nem véletlen, hogy az első generációt 1993-tól 2007-ig lehetett újonnan hazavinni. Az ő sikerét a második és harmadik széria már nem tudta hozni, többek között ezért állították le gyártását, ám most úgy tűnik, teljes fordulattal térhet vissza a divatos városi mini.
Úgy néz ki, retró láz kapta el a gyémántlogós gyártót, hisz nemsokára újra előveszi a maga idejében forradalminak számító Renault 5 nevet egy teljesen friss modell képében, méghozzá elektromos változatban. Talán egy kicsit ezt meglovagolva a franciák most bejelentették, hogy még egy fokkal egyszerűbb és olcsóbb járgányt, a Twingót is újjáélesztik – ezúttal nem csak úgy, ahogy 2020-ban.
A vállalat a Kínából özönlő olcsó elektromos modellekre kíván ily módon válaszolni, ami egyértelművé tette azt is, hogy a városi kisautó az 5-öshöz hasonlóan elektromos lesz. Emellett az eredeti Twingóéhoz kísértetiesen hasonlító formára számíthatunk, persze ultramodern köntösben – ahogy ez a bemutatott koncepcióról lesüt.
Ha minden igaz, Európában tervezett és gyártott autóról van szó, melynek vételára meglepően barátinak ígérkezik. Az előzetes információk szerint 2026-os megjelenésekor 20 000 euró (jelenlegi árfolyamon 7,6 millió forint) körüli indulóárra számíthatunk, amelynél jelenleg már egy alap Dacia Spring (Essential 45) is drágább a maga 8,8 milliós cédulájával.
Luca de Meo a Renault Csoport vezérigazgatója nagy reményeket fűz a modellhez, szerinte egy „sorsfordító” autóról van szó, amely elődje nyomdokaiba lép. Megfizethető ára miatt hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban elterjedjenek az elektromos járművek Európában.
A képekre pillantva visszaköszön a ’90-es évek kedvelt formavilága, ám mai „high-tech” és praktikus elemekkel vegyítve: három- helyett ötajtós karosszériát kap félköríves LED lámpákkal elöl-hátul, a szélvédő felveszi a rövid motorháztető ívelését, ahol továbbra is helyet megtalálható lesz a híres három légbeömlő nyílás, továbbá az első ajtók kilincsei szintén az első generáció előtt tisztelegnek.
Mi pedig tíz sportautót gyűjtöttünk össze korábban, amelyek klasszikus Twingo orrot kaptak kölcsön. Mit mondjunk, elég derítő látvány például egy McLaren P1 vagy egy Ferrari F50 a rajzfilmekbe illő fronttal.