2021. november 30. | 12:04

A japán cég forradalmi áttörést vár a szilárdtest-akkumulátorok érkezésétől.

A Nissan a következő öt év során több mint 17,6 milliárd dollárt invesztál palettájának villanyosításába, és az évtized végéig 23 új modellt tervez piacra dobni világszerte. Mindezek mellett pedig forradalmi áttörésre készül a szilárdtest-akkumulátorok fejlesztésében.

Makoto Uchida, a Nissan vezérigazgatója hétfőn ismertette a vállalat következő évekre vonatkozó céljait, és bemutatta a japán autógyár Nissan Ambition 2030 névre keresztelt, hosszútávú jövőképét. Az előadás során három vadonatúj tanulmányautó látványtervét is prezentálta, melyek előrevetítik a cég villanyautóinak következő generációját.

A koncepciók között szerepel egy kompakt, tisztán elektromos pickup, a Surf-Out, egy karcsú, golyóformájú, nyitott tetős, sportos modell, a Max-Out, valamint a Hang-Out szabadidő-autó. A tervek szerint mindhárom autó az új generációs szilárdtest-akkumulátorral fog működni, ami a Nissan szerint nemcsak kisebb és könnyebb lesz a jelenlegi energiatároló egységeknél, de kreatívabb tervezést, illetve az utastér jobb kihasználhatóságát is lehetővé teszi.

A Surf-Out koncepció elsősorban az amerikai piacot célozza, ahol továbbra is a pickupok számítanak az egyik legnépszerűbb típusnak, ugyanis az újautó-eladások mintegy 18 százalékát adják.

Az elmúlt időben az USA-ban nagyon felpörgött ez a szegmens, a gyártók egymás után mutatják be elektromos hajtású, platós teherautóikat. Ilyen a Ford F-150 Lightning, a Rivian R1T, a GMC Hummer EV, valamint a Tesla Cybertruck is.

Az három tanulmány csupán az előfutára a Nissan palettabővítésének, hiszen a japán gyártó az évtized folyamán 23 új, hálózatról tölthető modellt tervez piacra dobni, valamint felgyorsítja az e-Power hibrid rendszerek fejlesztését is.

A 2027. március 31-én záruló pénzügyi év végére a Nissan szeretné elérni, hogy a villanyos – az akkumulátoros elektromos és az e-Power hibrid – modellek Európában 75, Japánban 55, míg Kínában több mint 40 százalékát adják a cég eladásainak. Az amerikai piacon a Nissan ennél lassabb ütemű fejlődéssel számol, a tengerentúlon 2031-re érheti el a cég tisztán elektromos autóinak értékesítése a 40 százalékot.

A Nissan Ambition 2030 egyik legfontosabb célkitűzése a szilárdtest-akkumulátorokra vonatkozik. A japán cég már 2025-re létre kívánja hozni az újtípusú energiatároló egységek kísérleti gyártásához szükséges üzemet Yokohamában, és a terv szerint 2029-ben már szeretné az autóiban is használni a szilárdtest-akkumulátorokat. Uchida szerint ugyanis az akkumulátorok jelentik a belső égésű motoros autókról a villanyautókra történő átállás kulcsát.

A Nissan meggyőződése, hogy a szilárdtest-akkuk forradalmi áttörést hoznak majd, ugyanis azzal számolnak, hogy a töltési időt a jelenlegi szint harmadára fog redukálódni, miközben a kilowattóránkénti ár a kritikus 100 dolláros határ alá, mintegy 75 dollárra csökken majd 2029-re. Ennek köszönhetően pedig kiegyenlítődne a villanyautók és a belső égésű motoros kocsik között jelenleg tapasztalható árkülönbség.

A Nissan több milliárd dolláros befektetéséből a globális akkumulátorgyártás bővítését is finanszírozni fogják, ami az évtized végére eléri majd 130 gigawattórát.

Annak érdekében, hogy a nagyratörő tervek megvalósulhassanak, a Nissan világszerte 3000 új alkalmazottat kíván a kötelékébe csábítani, főként innovációs, technológiai és mérnöki területeken.

Elektromos autót vásárolnál? Ne habozz tovább, és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36203663447) vagy e-mailben!