A francia cég elébe megy az autóipart érintő gyökeres változásoknak.
A DS Automobiles bejelentette, hogy a jövőben 100 százalékban elektromos márkává válik. A Stellantis prémium márkája eddig is öles léptekkel haladt a teljes körű elektrifikáció felé vezető úton, hiszen 2019 óta elektromosított termékpalettával van jelen a piacon.
A tisztán elektromos DS 3 CROSSBACK E-TENSE-től, a DS 4 E-TENSE és DS 7 CROSSBACK E-TENSE modelleken át, a 225-360 lóerős plug-in hibrid DS 9-ig bezárólag minden DS elérhető elektromos/hibrid változatban, jelezte a francia cég. A villanyosításra épülő stratégiájának köszönhetően, tavaly a DS Automobiles lett a legkevésbé környezetszennyező a többféle hajtást kínáló márkák között (83,1 g/km).
2024-től az új DS 4 is elérhető lesz tisztán elektromos változatban, majd bemutatkozik egy új modell, amely előfutára lesz a Stellantis első teljesen villanyos projektjének, az új STLA MEDIUM platformon. 104 kWh-os akkumulátorával 700 km-es hatótávot kínál majd ez a jövőbeli autó, ahol a technológiai elemek a DS Automobiles ügyfelek igényeihez lesznek igazítva.
A motorizációt érintő fejlesztéseken túl a DS Automobiles aktívan dolgozik az ipari környezetszennyezés visszaszorításán, összhangban a Stellantis által indított kezdeményezéssel. Az energetikai átállást támogató ambiciózus kutatásokra a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet az új, innovatív anyagok kifejlesztését megcélzó márka.
A DS jelezte, továbbra is elkötelezett a Formula-E iránt, amit jól jelez, hogy már megkezdte egy új generációs, még nagyobb teljesítményű és még hatékonyabb versenyautó kifejlesztését. Mint írták, „ez a technológiai laboratórium nagyban segíti majd a szériamodellek fejlesztését”.
DS Automobiles