Sokkal nagyobb energiasűrűséggel kell számolni, mint a jelenleg használt akkuk esetében.
A Mercedes-Benz 2025-től egy új, rendkívül magas energiasűrű akkumulátort fog használni a G-osztály elektromos változatában, amely megoldást jelenthet a nagyméretű elektromos autók súlyproblémáira.
A német gyártó elmondta, a Sila Nanotechnologies nevű startup készíti az akkumulátort, amelyhez szilícium alapú anódokat használnak, és ezek az egységek 20-40 százalékkal nagyobb energiasűrűséget biztosítanak, mint a jelenleg kapható hasonló cellák. A szilícium alternatívát jelent a széles körben használt grafittal szemben, amelynek 70 százaléka Kínából származik. A Tesla például 2020-ban jelentette be, hogy akkumulátorai esetében áttér a szilícium használatára.
A Mercedes kisebbségi résztulajdonnal rendelkezik a Sila Nanotechnologies vállalatban, amely a BMW-vel is együtt dolgozik. A startupot a Tesla egyik korábbi mérnöke alapította. A 3,3 milliárd dolláros tőkével rendelkező cég a tavalyi évben 590 millió dolláros bevételt könyvelhetett el, és jelenleg Washington államban építi új üzemét, amely a tervek szerint 2024-ben kezdi meg a termelést.
Markus Schäfer, a Mercedes technológiáért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, a Sila akkumulátorai által biztosított magasabb energiasűrűség lehetőséget biztosít a német gyártó számára, hogy egészen új megközelítést alkalmazzanak a jövőbeli elektromos autóik fejlesztése során.
A G-osztály a Mercedes palettájának legdrágább autói közé tartozik, és egyre fontosabb szerepet játszik a gyártó árrésnövelő stratégiájában, amivel a csillagos márka az elektromos járművekre való átállást finanszírozza. A Mercedes nem közölt információkat azzal kapcsolatban, várhatóan mekkora hatótávnövekedést eredményezhet majd az új akkumulátorok használata az elektromos G-osztály esetében.
Nyitókép: Mercedes