2021. június 14. | 16:25

A négyévszakos abroncsok hátul végeztek.

Az egyetlen nagyszabású hazai nyárigumi-tesztet ismét a Használtautó.hu autós magazinja és a Nonstopgumi.hu csapata készítette a Groupama Tanpályán. Egy kalkulátor segítségével pedig idén is meg lehet nézni, hogy a teszten résztvevő 15 abroncsszett közül melyik gumimodell lehet számunkra a legideálisabb választás.

A teszten a hazánkban legnépszerűbbnek számító, 205/55 R16 méretben a nyári abroncsok mellett 4 négyévszakos, illetve 1 új téli gumi, 1 használt (3 éves) téli, és 1 használt (8 éves) nyári szett is versengett a vadonatúj garnitúrák között. A tesztet a szakértők 15-25 Celsius fokos levegőhőmérséklet és 17-40 Celsius fokos aszfalthő mellett végezték a száraz szakaszokon. A vizes aszfaltszakaszok pedig ugyan folyamatosan „kapták” a 10 Celsius foknál is hűvösebb vizet, ezzel még mindig a gumicserére kijelölt, bűvös 7 Celsius fokos átlaghőmérsékletnek megfelelő karakterisztikákat mutatták.

Az egyes gumiabroncsoknak száraz és nedves aszfalton, fékezhetőség és kanyarjellemzők tekintetében is bizonyítaniuk kellett, emellett a szakértők a gördülési ellenállásukat, zajszintjüket és kopásukat is pontozták. A részeredmények publikusak, így az is látható, hogy az egyes gumikkal milyen féktáv adódott 60 km/óráról indított vészfékezéseknél.

Az eredmények alapján elmondható, továbbra sem mindegy, milyen gumi van az autónkon: már ekkora tempóról indított vészfékezésnél is autóhossznyi, útfelülettől függően akár 4 méteres különbség mutatkozhat a fékútban.

„A négyévszakos abroncsok idén is a mezőny második felében végeztek, így továbbra is kompromisszumos megoldásnak bizonyulnak azoknak, akik spórolni szeretnének az átszerelésen. Azonban ne feledjük, a fékút a sebességgel négyzetesen nő! Bár a teszt szinte csak a városi közlekedésre jellemző sebességtartományban zajlott, az egyes abroncsteljesítmények közti különbségek drasztikusak lehetnek. Egy már viszonylag jó és a csapnivalóan rossz gumigarnitúra árkülönbözete sokszor csupán néhány ezer forintos, ezért ennek tudatában is érdemes átgondolni a gumicserét és az abroncsválasztást” – hangsúlyozta Katona Mátyás, a Használtautó.hu autós magazinjának főszerkesztője és szakértője.

A négyévszakosok közül a Continentalé bizonyult a legjobbnak, de a Kleber és a Michelin egészévese is jobban szerepelt, mint a dedikáltan nyári használatra tervezett Pirelli Cinturato P7 vagy a sereghajtó Taurus. Bár az eredmények alapján a Barum Quartaris 5 már a nem ajánlott abroncsok közé tartozik, a szakértők szerint még mindig jobb, mintha új vagy használt téli gumival, netán használt, sokéves nyárival járnánk. A sorrend persze változhat a preferenciák szerinti súlyozással, amire a kalkulátor és a táblázat szokás szerint most is lehetőséget ad.

Használtautó.hu

Nonstopgumi.hu