2021. január 02. | 11:10

Van olyan, akinek egyszerűen nem szabadna autóba ülnie.

Ha lemradtál az első részről, ide kattintva elolvashatod.

12. Billy Joel

Zenei pályafutása sikeresen alakult, ugyanez azonban nem mondható el autóvezetési teljesítményéről. A Jalopnik úgy fogalmazott, ő az egyik legrosszabb celebsofőr a világon, aki a legelképesztőbb helyzetekben képes összetörni autóját. Ez nagymértékben annak köszönhető, hogy nem tiszta elmeállapotban ül volán mögé, egyszer egy házba is behajtott kocsijával.

11. Chris Brown

Chris Brown irigylésre méltó autós kollekcióval büszkélkedhet. Az amerikai sztár garázsában Dodge Viper SRT, a 'Jet Fighter' Lamborghini, Range Rover, Bugatti Veyron, Porsche Panamera, Porsche 911 Turbo, egy Tupac Shakur mintával ellátott Lamborghini Gallardo és egyéb luxusautók találhatók. Egy autóbalesetben azonban majdnem életét vesztette, amikor Porschéjával egy falnak ütközött. Brown többször is összetűzésbe keveredett a rendőrséggel közlekedési kihágásai miatt.

10. Justin Bieber

A fiatalon ismertté vált énekes először megbukott a forgalmi vizsgáján. A jogosítvány megszerzését követően többször kapták el gyorshajtás, valamint nem megengedett helyen történő autóvezetés miatt. Házas ember lévén a felesége talán átveszi tőle a kormányt – az összes többi autós érdekében is.

9. Nick Bollea

A Nick Hogan néven született színész a legendás Hulk Hogan fia. A valóságshowkból ismert Nick felelőtlen viselkedése autóvezetési stílusában is észrevehető volt. 2007 augusztusában alkoholos befolyásoltság alatt egy fának ütközött autójával, utasa, John Graziano súlyos agykárosodást szenvedett, sérüléseiből pedig több mint két év után épült fel. Nick Hogant 5 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték az eset miatt.

8. Eddie Griffin

Az amerikai komikus a kilencvenes években, a Malcolm&Eddie című TV-műsorral robbant be a köztudatba. Rajongótábora a mai napig növekszik – valószínűleg nem a vezetési képességei miatt. A Redline-Padlógázzal című filmre készülve totálkárosra zúzta 1,5 millió dolláros Ferrariját, amivel egy falnak csapódott. A mozi felejthetőre sikerült, ezért nyilván kár volt ekkora áldozatot hozni.

7. Lil Twist

Justin Bieber legjobb haverja is szörnyen vezet. Justin egyszer kölcsönadta Fisker Karma típusú kocsiját Lil Twistnek, aznap este pedig a rendőröktől tudta meg, hogy cimborája egy betonoszlopnak ütközött, és csúnyán összetörte az autót. Egy másik balesetben Lil Twist Bieber Ferrariját zúzta le, a Four Seasons Hotel parkolójában. Én biztos nem adnám neki kölcsön a játékautómat sem.

6. Nicole Richie

A népszerű énekes, Lionel Richie legidősebb lánya alanyi jogon is hírnevet szerzett magának. Televíziós személyiségként, színésznőként, íróként és divattervezőként is ismerik a pompa és csillogás világában. Az autóvezetésben nem mindig találta meg a helyes utat, egyszer ugyanis azért büntették meg a rendőrök, mert a forgalommal szemben haladt egy kaliforniai autópályán. Azóta jobban odafigyel a közlekedési szabályokra, nem ezzel szeretne az újságok címlapjára kerülni.

5. Maya Rudolph

A soul-énekes Minnie Riperton és a producer-dalszövegíró, Richard Rudolph közös gyermeke a The Rentals nevű alternatív rockbandával szerzett hírnevet magának. Azóta számos filmben illetve TV-műsorban is feltűnt. Vezetési képességeinek hiányára egészen addig nem derült fény, amíg 2014-ben le nem zúzott néhány, az út szélén álló kukát. Nem lett volna annyira nehéz feladat kikerülni őket…

4. JR Smith

JR Smith neve elsősorban a kosárlabdarajongók számára lehet ismerős. A Los Angeles Lakres játékosa kifejezetten pocsék sofőr hírében áll. Gondatlan autóvezetés miatt rács mögé is került, miután egy autóbaleset következtében utasa életét vesztette.

3. Dwight Eubanks

Az amerikai színész őrült dolgok elkövetésére képes. Szépészeti beavatkozás keretében új orra lett, a réginek pedig temetést rendezett. Szerintem nem kell tovább magyaráznom a helyzetet... Így már nem is annyira meglepő, hogy autójával egyszer nedves cementbe hajtott. A kocsit szerencsére azelőtt sikerült kivontatni, hogy a kötőanyag megszáradt volna.

2. Amanda Bynes

A kilencvenes és kétezres évek Nickelodeon-sztárja felnőtt korában nem viselkedett szabálykövető autósként, egyszer le is tartóztatták gyorshajtásért. A hírek szerint a lecsúszott színésznő most felszálló ágban van, korábbi problémáit maga mögött hagyva egyengeti karrierjét.

1. Robin Givens

Az Amerikát meghódító The Cosby Show szereplőjeként tűnt fel a képernyőn. Életét fenekestől felforgatta Mike Tysonnal való kapcsolata, melynek végén egy fájdalmas váláson ment keresztül. Az autóvezetéssel is akadtak problémái, egyszer Miamiban elütött egy 89 éves járókelőt.