2023. szeptember 06. | 08:09

Niki Lauda a Nürbugringen versenyzett ezzel a Mercivel olyan nevek ellen, mint Prost vagy Senna.

Amikor a '80-as években a 190-es Mercedes (W201) bemutatkozott, a gyártó komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy autóiról a megbízhatóság és a teljesítmény szavak jussanak először az emberek eszébe. Főleg a szedánjaiknál volt ez fontos szempont, éppen ezért többféle módon is igyekeztek erre felhívni a figyelmet.

Például szerveztek egy Champions Cup nevezetű eseményt a Nürburgringre, ahol összesen 20 F1-es ikont kértek fel arra, hogy versenyezzenek autóikkal. Olyan neveket hívtak meg, mint Alain Prost, Ayrton Senna vagy Niki Lauda.

Az 1984. május 12-én rendezett verseny célja az is volt, hogy a 190E 2.3-16 piaci bevezetését népszerűsítse. A futamot végül Senna nyerte, míg mögötte Niki Lauda végzett a második helyen.

Most pedig utóbbi autóját árverezik el. Ezeket a Mercedes-Benz Sport-Technik vette kezelésbe, így komoly gépek voltak. Újragondolt futóművet, előre négydugattyús fékeket és jobb kipufogórendszert is kaptak. 

Belül persze bukókeret, Recaro ülések hatpontos övekkel és tűzoltó készülék is volt. Kisebb kormányt is beszereltek, de az igazi érdekesség a géptető alatt volt.

A 2,3 literes, négyhengeres motor 16 szelepes volt, ahogyan a neve is utalt rá. A Cosworth műhelyében finomított blokk 185 lóerőt és 235 Nm-t produkált. 7,8 másodperc alatt ért százra, végsebessége pedig 225 km/óra volt.

Az RM Sotheby's aukcióján kerül kalapács alá az a példány, amelyet Niki Lauda vezetett. Az ezüstszínű szedán a várakozások szerint 450-550 ezer dollár közt fog elkelni (aktuális árfolyamon 162-198 millió forint) még a szeptember folyamán. Az autóról további képeket és infókat itt nézhetsz meg.

Mercedes