A BMW E12 bebizonyította, hogy a sportos szedánoknak igen is van létjogosultsága
A Neue Klasse (BMW 700, 2500/2800/Bavaria, CS, Isetta) sikereinek köszönhetően dőlt a lé a BMW-hez, így ideje volt egy korszakalkotó modellt teremteniük a ’70-es évekre. Az ötös sorozat első generációja 1972 és 1981 között készült megközelítőleg 700 000 darabban. Az E12-es széria kezdte el a BMW új elnevezési sémáját hordozni, hiszen az autókat ezentúl három számjegyből álló számsorral jelölték. Az első szám a modellt, az azt követő két számjegy a motor méretét jelölte, a betűk vagy szavak pedig az üzemanyag, motor, váltó vagy a karosszéria típusát mutatták.
1970-ben elkészült és a Genfi Autószalonon bemutatkozott a Bertone-féle 2200 ti Garmisch koncepció, amit nem is olyan rég építettek újjá, hiszen az első és egyetlen koncepciónak akkoriban nyoma veszett. Ezt a tanulmányautót alakították át sorozatgyártásra érett verzióra, a végleges forma Paul Bracqhoz és Marcello Gandinihez a Bertone egykori dizájneréhez köthető. Az E12 volt az első modell, aminél a BMW a kormány bal oldalára tette az irányjelzők bajuszkapcsolóját.
Az E12 teljesen más arculatot kapott és 1972-ben kezdte el róni az utakat. Eleinte négyhengeres motorokkal készült, karburátoros és befecskendezéses kivitelben. Egy évvel a gyártás kezdete után megérkeztek a hathengeres változatok, utolsó éveiben már szint csak sorhatos motorokkal volt kapható.
1976-ban a 7-es sorozat (E23) bemutatásakor az E12 ráncfelvarrást kapott, ekkor már Claus Luthe keze is benne volt a dologban. A hátfalon található üzemanyagtöltő nyílást oldalra helyezték, a hátsó lámpákat kiszélesítették, átszabták a motorháztetőt, a vesék kicsivel nagyobbak lettek és a ventilátort is átpozícionálták a jobb szellőzés érdekében.
Ami a motorizációt illeti: az 518, 520 és 520i feliratok 1.8 és 2.0 literes, M10-es, négyhengeres motort jelöltek, ahogyan az E12-t megelőző, 1600 és 1800-as modellekben. Az 525, 528, 530, 530i és 533i modellek az M30-as, hathengeres blokkot kapták, ahogyan anno az E3-ban és az E9 kupéban. Az 518 Solex, a kezdeti 520-as modellek Stromberg karbit kaptak, a hathengeres 525 és 528 változatok Zenith INAT duplatorkú karbival működtek az 1976-os faceliftig. A ráncfelvarrás során az M10-es négyhengerest M20-as hathengerre cserélték az 520 esetében, Dél-Afrikában maradt változatlan formában. Az 525 és 528 modellekben a Zenith karbit Solex 4A1 DVG-re cserélték, így már 168 lóerőt teljesített az 528-ban.
Az injektoros motorokat „i” betűvel jelezték, az 520i a 2000tii és a 2002tii modellekből már ismert Kugelfischer befecskendezést kapott, 1975-től már ez is a Bosch neve alatt működött. Az Amerikába gyártott 530i Bosch L-Jetronic injektorokkal készült, ahogyan 1978-tól az 528i. Az E12 kapható volt 4-es és 5-ös manuális váltóval és 3 fokozatú automatával.
Kifejezetten M5 modell nem készült az E12-ből, az M535i viszont 1979-ben mutatkozott be. Az M90-es kódjelű motor 3.5 literes, sorhatost jelentett 215 lóerővel, 5 sebességes, dog-leg manuális váltóval párosulva. 1650 darab készült a szélesítésekkel, sport felfüggesztéssel, Recaro ülésekkel, az M1-ből érkezett kormánnyal, részlegesen önzáró diffivel és nagyobb fékekkel rendelkező modellből.
1974-ben a BMW Motorsport 530 és 530i változatokra cserélte le az 525, 528, 528i versenyautókat. A karburátoros 177 lóerőt, az injektoros 197-et tudott, természetesen itt is részlegesen önzáró diffivel, hűtött féktárcsákkal, Bilstein gátlókkal, Scheel vagy Recaro sportülésekkel találkozhattak a rajongók.
Az igazán ritka, 530 MLE Dél-Afrikában készült verseny célokra mindössze 218 darabban: 3.0 literes M30-as motor hajtotta 177 lóerővel és egy többnyire alumíniumból készült, könnyített karosszériát húztak az alvázra. A BMW-hez közel álló tuning cég már ebben az időben sem volt rest, hiszen létrehozták az Alpina B7 Turbót 300 és B7 S Turbót 330 lóerővel.
A kor kívánalmainak teljes mértékben megfelelt az E12, bár a szaksajtó 1978-ban az összeszerelési minőséget és a szerény gyorsulási adatokat kritizálta az 528i esetében, a puha rugózás pedig sokszor a hátrányára vált az autónak, hátul szűkösnek, hosszabb távon pedig meglehetősen zajosnak minősítették. Érdekesség, hogy a 6-os sorozat első képviselője, az E24 az E12 platformjára épült 1982-ig. Az első ötös BMW-t az E28-as második generáció követte.
