A GranTurismo nevében (is) hordozta lényegét: nem egy kihegyezett szuperautó volt, sokkal inkább egy komfortos túrakupé, de a legjobb fajtából!
Egy kétajtós Maserati mindig kívánatos. Gyönyörűek a vonalai, az eleganciája különleges, mégsem hivalkodó, a hangja és menetteljesítményei viszont annál inkább. Száguldásra születtek csakúgy, mint a Ferrarik, bennük van az a temperamentum, az a szenvedély, az a dolce vita, amiért az olasz sportautókat imádni szokás. Persze a Maseratinak is voltak rossz napjai: a ‘80-as, kora ‘90-es évekbeli modelljeik nem hozták azt az extravagáns stílust, amit az emberek megszoktak és elvártak a motorsportban is elismert gyártótól.
A Biturbo, a Shamal, vagy a kortárs Ghibli alig különböztek egymástól, egyikük sem tudott maradandót alkotni. Szerencsére a ‘90-es évek végére a 3200 GT-vel, majd később a Coupéval kezdtek visszatérni a helyes útra, megmutatták a világnak, hogy nem szabad őket leírni. Ez egy igazi, komolyan motorizált túrakupé volt, már-már Ferrarikat idéző menetteljesítményekkel és presztízsértékkel. Egészen 2007-ig képviselte a márkát a kategóriában, ekkor adta át helyét valami még vagányabbnak.
Az autóról képeket ide kattintva találsz.
Az utódot GranTurismo névre keresztelték, és már rögtön a bemutatásakor rekordot állított fel: ennek a modellnek a kifejlesztése vette igénybe a legkevesebb időt az autóiparban! A formaterv megálmodása és a sorozatgyártás megkezdése között mindössze 9 hónap telt el! Némi rosszindulattal azt is mondhatnánk, hogy biztos összecsapták, kispóroltak belőle ezt meg azt, félkészen dobták piacra, de ez nem igaz. Elég csak ránézni, máris elgyengül tőle az ember! Míg elődje, a 3200GT inkább egy stílusos kupéformával rendelkezett, addig a GranTurismo vonalai már inkább a szuperautók egzotikumát idézi.
Megmaradt a gömbölyűség, de sokkal merészebben rajzolták meg a külsejét: a lapos orr és az első kerékjárat feletti kidomborítás nagyon jól áll a Maseratinak. Elődjéhez képest jóval markánsabbra szabták a hűtőmaszkot, a csíkszerű fényszórókkal megfűszerezve vad tekintete van, olyan, akár egy ragadozó macska, vagy egy mélyvízi predátor. Az idő rövidségéhez képest kiváló munkát végzett a Pininfarina dizájnere, Jason Castriota, hiszen sikerült megragadnia és modern köntösbe csomagolnia a Maserati-stílust úgy, hogy közben még a nagytestvérre, a Quattroportéra is hasonlít. Egyébként az amerikai származású úriember olyan kaliberű szupergépek megjelenésén dolgozott ezt megelőzően, mint az 599-es vagy 612-es Ferrari, szóval vitathatatlanul van érzéke a témához.
Apropó Quattroporte: a négyajtós limuzin ötödik generációjának átalakított platformja (Maserati M139) szolgált a GranTurismo alapjául, a tengelytávból 12 centimétert, a hátsó túlnyúlásból pedig 8 cm-t csippentettek le az olaszok. Ebből már következik, hogy a 2007-es Genfi Autószalonon bemutatott kétajtós sem egy kihegyezett versenyautó, sokkal inkább egy kényelmes, országokon átívelő utazásokra is alkalmas túrakupé, amit dinamikusan is lehet vezetni. Az elöl-hátul dupla lengőkaros futómű gondoskodott a nagy tempónál is stabil úttartásról, illetve jókora fékekkel is fel kellett szerelni a GranTurismót. Mert bármennyire is filigrán sportkocsinak tűnik a képeken, a valóságban azért tekintélyes méreteket ölt: hossza közel 4,9 métert, amivel már a felső-középkategóriában is indulhatna, tömege is alulról karcolja az 1,9 tonnát! A jobb súlyelosztás érdekében a „transaxle” konstrukció mellett döntöttek, hátra pakolták a váltót, illetve a karosszériánál is próbáltak minél több helyen alumíniumot alkalmazni. Még az a szerencse, hogy egy komoly gépezet dolgozott a GranTurismo orrában, ami hajlamos volt elfeledtetni a túlsúlyt a benne ülőkkel.
Már az alapváltozatban is egy 4,2 literes, V8-as szívómotor kapott helyet, amit a Ferrarival közösen fejlesztettek ki. 405 lóerős és 460 Nm-es teljesítményével már meggyőző menettulajdonságokat biztosított: 5,2 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100-ra a hátsókerék-meghajtású sportkupé, végsebessége pedig 285 km/h volt. Szerencsére ennyinél nem álltak meg az olaszok, és a következő években még feljebb tornázták a GranTurismo erejét. 2008-ban érkezett az „S” változat, amiben már a nagyobb, 4,7 literes V8-as énekelt csakúgy, mint a kortárs Alfa Romeo 8C Competizione mdellben is.
A Maseratiban 440 lóerőre lőtték be, ami elég volt ahhoz, hogy a márka legerősebb autójaként reklámozzák, csak az MC12-es tudta túllicitálni, de átlag földi halandó számára az elérhetetlen távolságban volt. A GranTurismo S-ben a Ferrari F430-as robotizált, 6 fokozatú kézi váltója dolgozott, a komolyabb fékrendszert a Brembo szállította, továbbá feláras extraként szerepelt a kínálatban a Skyhook adaptív futómű. A megnövekedett teljesítmény és a változtatások megbabonázták a vásárlókat, sokan tették le inkább emellett a voksukat a mezei kivitellel szemben.
Készült belőle nyitott tetős kabrió és még kismillió különleges kiadás, közülük talán a GranTurismo MC Stradale volt a legérdekesebb. Ez egy kihegyezett variáns volt, amit akár pályanapokon is használhattak a tulajdonosok, ugyanis megszabadították minden felesleges alkatrésztől, hangszigeteléstől és kárpittól, aminek köszönhetően 110 kilogrammal könnyebb lett. Javítottak az aerodinamikáján, 450-re majd 460 lóerőre növelték a motor erejét, ami lehetővé tette, hogy az MC Stradale legyen az első GranTurismo, ami átlépi a 300 km/órás álomhatárt.
A gyorsabb fokozatváltások érdekében váltója megkapta az 599 GTO Ferrari elektronikáját, így „race” üzemmódban egy váltás mindössze 60 milliszekundumot vett igénybe! A vásárlók gyakorlatilag egy utcai használatra is alkalmas versenyautót kaptak a pénzükért, az MC Stradale kétség kívül kitűnt a Maserati kínálatából. Példányszámát 497 darabban limitálták, így nem számított egy olcsó darabnak. A modenai üzemben egészen 2019-ig folyt a GranTurismo gyártása, és még 12 év után sem tűnt idejétmúltnak a dizájn, a Pininfarina kitűnő munkát végzett. Egy igazi kortalan szépség, átlagon felüli karizmával, így elhiszem, hogy még a modellciklus végéhez közeledve is sokan vágytak rá. Egyedül teljesítményben maradt le kissé a versenytársaktól, a modernebb, feltöltött motorok túl tudták licitálni a Maseratit számok tekintetében, de akinek nem elég 400-450 lóerő, az magára vessen!
