2019. május 18. | 09:11

Több évtizednyi kihagyás után az olasz gyártó visszatért a versenyzésbe, ezt a jeles alkalmat pedig egy jeles autóval ünnepelték meg. Íme, a Maserati MC12!

A szentháromság kifejezést manapság a LaFerrari, 918 Spyder és P1 által meghatározott hiperautók ligájára szokták használni a járműiparban. Ez már az előző érában, az ezredforduló után is létezett, csak akkor még a résztvevők voltak mások: Ferrari Enzo, Porsche Carrera GT, McLaren-Mercedes SLR. A szalonban megvásárolható termékek közül ők képviselték az abszolút csúcsot, teljesítményük 600 lóerő, végsebességük pedig 330 km/h felett volt. Velük volt tele a média, mindenki rájuk figyelt. De a háttérben, az árnyékok leple alatt egy igazán különleges, és legalább annyira extrém autó volt készülőben.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

A Maserati sokáig meghatározó szereplője volt a Száguldó Cirkusznak, számos győzelmet és sikert tudhattak magukénak, egészen az 1957-es Le Mans-i, Guidizzolo-tragédiáig. Ezt követően kivonultak a motorsportból, és személyautók gyártására fókuszáltak. Az évtizedek során nagyszerű modellek hagyták el a háromágú szigonnyal fémjelzett gyártósort, de sajnos mélypont is volt a cég életében (pl. Citroen-korszak). 1993-ban végül révbe ért a vállalat, a Fiat tulajdonába került a Maserati részvények 51%-a. Nyilván ezzel veszített a márka az identitásából és önállóságából, de legalább jóval stabilabb anyagi háttér állt rendelkezésükre, amiből megvalósíthatják projektjeiket.

Az ezredforduló után felmerült az ötlet, hogy a Maserati visszatér a pályaversenyzésbe, ezt pedig stílusosan, a márka presztízséhez méltó módon szerették volna kommunikálni. Mi is lehetne jobb erre egy limitált kiadású szuperautónál?

Giorgo Ascanelli vezetésével az olaszok nekikezdtek építeni egy, a FIA GT szabályoknak megfelelő versenyautót, amit a világ ma már MC12-ként ismer. Az eredeti tervek szerint azonban nem is így, hanem MCC-nek (Maserati Corsa Competizione) hívták volna a pályaverziót, MCS-nek (Maserati Corsa Stradale) pedig az utcai kivitelt.

A késztermék nagyrészt a Ferrari Enzón alapult, az erőforrás is szinte dekára megegyezett, csupán néhány ponton módosították. Ugyanígy a váltó is a „nagytesóból” érkezett, de átnevezték és megkapta a durván menő Maserati Cambiocorsa fantázianevet. A 630 lóerős teljesítmény 330 km/h-s végsebesség elérésére volt elegendő, bizonyára ment volna többet is, de az autó aerodinamikáját inkább a kanyartempóra és a maximális tapadásra hangolták. Az extravagáns dizájn egyébként a legendás olasz formatervező Giorgietto Giugiaro munkáját dicséri.

Az autó karosszériája teljesen karbonból készült, így sikerült a súlyát 1,5 tonna alatt tartani (1497 kg). A far-részt egyértelműen a gigantikus, 2 méter hosszú légterelő, illetve a diffúzor uralja. Az MC12-es targa tetővel készült, amit gond nélkül, egy darabban ki lehet pattintani, de a Königseggekkel ellentétben nem lehet elhelyezni sehol az autóban, így célszerű előre képbe lenni az időjárással. Érdekesség, hogy a csúcs-Maserati csak a jellegzetes kék-fehér fényezéssel volt kapható, ha valaki ettől el kívánt térni, borsos felárat kellett fizetnie.

A modell finomhangolása Andrea Bertolini versenypilóta nevéhez fűződik, de Michael Schumacher is hosszú órákat pályázott az MC12-essel a Fioranoi pályán mire tökéletes nem lett. Ez a két név már önmagában is biztosíték, hogy a végeredmény szuper, de a visszajelzések elég változóak voltak. Sokan kimondottan nehezen vezethetőnek írták le a Maseratit, amit leginkább átlagon felüli méretének tudtak be (szélesebb, mint egy H2-es Hummer). Viszont ha értő kezek közé került, nagyot virított: a Top Gear műsorában Stig 1:18,9 másodperc alatt ért körbe vele, amivel 0,1 másodpercet vert a Ferrari Enzora, amit elvileg „jobbra” csináltak.

Az MC12-esből mindössze 50 darab készült utcára, melyek vételára durván 190 millió Ft (600 000 Euro) volt, és 12 darabot gyártottak versenypályára. Sikeres modell volt a motorsportokban, 94 futamon állították rajthoz, amiből 40-et meg is nyert, ezzel pedig számos trófeával bővítette a Maserati márka amúgy sem szegényes serleggyűjteményét.