2020. május 06. | 11:22

A Felicia Fun pickup egy érdekes trükkre volt képes, ez mára azonban a feledésbe merült.

A Felicia a cseh gyártó egyik ikonikus modellje volt, hiszen azon túl, hogy elég sokat eladtak belőle, ez volt az első olyan modelljük, amely a Volkswagen-fennhatósága alatt készült. Igaz, a Felicia név korábbról ered, hiszen a ’60-as években egy kétüléses, nyitott tetővel szerelt autó viselte ezt a nevet.

Az 1994-es bemutatásakor az új Felicia már a Favorit és a Volkswagen Caddy jegyeit hordozta magán, a cél pedig a Renault Clio és a Ford Fiesta megszorongatása volt.  A modell egyik érdekessége, hogy a ferdehátú és a kombi kivitel mellett ’95-ben egy pickupot is készítettek belőle, amely 2+2 üléses kialakítással rendelkezett. Az első ülések mögötti elektromosan leengedhető üveg mögött két pótülést lehetett felhajtani a platón, ezzel két ember a „kabriózás élményét” tapasztalhatta meg hátul. Bár egyes távoli országokban ez a fajta utazási mód csak egy szürke munkanap.

A plató így 50 centivel rövidebb lett ugyan, de még így is jutott hely a cuccoknak. A pickup egyébként emelt hasmagassággal is rendelkezett, a ferdehátú Feliciához képest 6 centivel emelték meg. Összesen négyezret gyártottak a platós kivitelből öt év alatt, a 67 és a 75 lóerős benzines mellett a 63 lovas, 1,9-es dízellel is lehetett kérni.

  • Címkék: