Látnok, feltaláló, tervező, újító, vállalkozó, hatalmas autórajongó és az elektromos hiperautók elhivatott úttörője. Sokan úgy gondolják, hogy lassan befér a Nikola Tesla és Elon Musk nevével fémjelzett legelitebb „feltaláló és üzletember zsenik” csoportjába. Mindenestre tény, hogy a bosnyák-horvát fiatalember 2009-ben megalapította a Rimac Automobilit, és jelenleg a Porschéval közös, új Bugatti-Rimac vállalkozást vezeti.

Mate Rimac életútja a bizonyíték arra, hogy a zseniális tehetségek itt élnek közöttünk

Nemcsak a múltban, de ma is születnek feltalálók, technikai forradalmárok, akik képesek megújítani egy-egy iparágat. Mate története mintha egyenesen egy regényből tárulna elénk. Az 1980-as évek Boszniája nem éppen az a hely volt, amit egy feltaláló ideális helyszínnek álmodna magának. De Rimac már  fiatal srácként komoly érdeklődést mutatott az autók iránt, és különös, elszánt figyelmet szentelt a találmányok, technikai újítások világának.

Mate Rimac 1988-ban született Bosznia-Hercegovinában, egy Livnó nevű településen. Három éves korában családjával Németországba költözött, majd onnan vissza Horvátországba, immáron végleges letelepedés céljából. Már Horvátországban fejezte be középiskolai tanulmányait, és beiratkozott a zágrábi VERN egyetemre. Mate még 18 éves sem volt, amikor már több nemzetközi innovációs és technikai fejlesztési versenyt nyert Németországban, Dél-Koreában és természetesen Horvátországban is. Első találmányi szabadalma az "iGlove" volt: ez egy digitális kesztyű, ami helyettesítette az egeret és a billentyűzetet. Jóval az érintőképernyők telekomunikációs forradalma előtt ezt egy kivételes tehetségről árulkodó újításként könyvelhetjük el.

Mate Rimac egy Rimac Nevera-ban
Kép: Rimac

Aki Guinness-rekordert faragott egy régi BMW-ből...

Amióta az eszét tudta, Mate mindig rajongott az autókért. és nemcsak olyan szinten, mint a többi srác. Végül az autók és a sebesség iránti szenvedélye arra késztette, hogy 2006-ban megvásároljon egy elaggott, 1984-es BMW 323i-t (E30), és ezzel induljon a helyi autóversenyek küzdelmében. Az autó 4 évvel volt idősebb a gazdájánál, sajnos az akkor 22 éves BMW motorja már az első versenyen feladta a szolgálatot, így másik motor után kellett nézni.

És itt jött Mate első ötlete, ami egyúttal az első lépés is volt a jelenlegi, döbbenetes magasságokba ívelő pozíciója felé vezető úton. Úgy döntött, hogy egy 600 lóerős villanymotort tesz bele a korosodó karosszériába. Így jött létre az első versenyautója, a Rimac e-M3. Amikor mindenki azt gondolta, hogy a sokat látott BMW földi pályafutása lassan véget ért, Mate rekordokat döntögető szuperautóvá varázsolta azt.

Az eredmények eleinte nem kecsegtettek fényes kilátásokkal, de Mate kitartott, és 2010-ben megnyerte első versenyét a benzines autók mezőnyében. És még itt sem állt le, tökéletesen egyedi, átalakított elektromos BMW-jét  a gyorsulási rekordok világába kormányozta. Elképesztő teljesítményét a FIA és a Guinness Rekordok könyve is hivatalos mérésekkel támasztotta alá. 2011-ben gyorsulási rekordok sorát döntötte meg. Hogy hihetőbb legyen, amit ez a fiatal srác csinált, íme néhány, a FIA által hitelesített Rimac e-M3 rekordok közül:

  • 1/8 mérföld: 7,549 másodperc
  • 1/4 mérföld: 11,808 másodperc
  • 1/2 km: 13,714 másodperc
  • 1 km: 23,260 másodperc
  • 1 mérföld: 35,347 másodperc

BMW Rimac
Kép: Rimac

A következő szint: a Concept_One-tól a közel 2000 lóerős Nevera-ig

Időközben Mate céget alapított, Rimac Automobili néven, amely 2010-ig lényegileg két emberből állt. Csak Mate és tervező barátja, Adriano Mudri dolgozott a jövő messze szárnyaló elképzelésein. A céljuk mi más lehetett volna, mint egy elektromos szuperautó elkészítése?

A sok merész álmodozásból és tervezgetésből végül valóság lett, jelentős részben az Egyesült Arab Emírségek királyi családjának köszönhetően. Az ő finanszírozásukkal a 2011-es Frankfurti Autószalonon leránthatták a leplet a Rimac Concept_One szuperautóról. A Concept_One teljesítménye 1088 lóerő volt, ami most is megdöbbentő érték, akkoriban viszont egy szupernova robbanásával tűnt egyenértékűnek. Ráadásul ez a teljesítmény a végleges változatban 1224 lóerőre nőtt.

Rimac concept
Kép: Rimac

 

Ami a teljesítményadatok értékeinél is elképesztőbb, hogy a Concept_One gyártása be is indult. Igaz, hogy mindössze nyolc példányt építettek meg, de az idő gyorsan szalad és Mate jelenleg már a második szuperautójuk, a Rimac Nevera gyártásában gondolkodik. A Rimac Neverát, nemrégiben mutatták be. Az autó látványa is szédítő, a teljesítménye pedig méltó a 18 éves Mate kamaszkori álmaihoz: a Nevera 1940 lóerős teljesítményt robbant ki magából, és 412 km/h sebességgel hasít az aszfalton. A Nevera darabszámát már előre korlátozták, a gyártását 150 példány után leállítják.

 

Rimac
Kép: Rimac

A Rimac, mint az OEM gyártók villamosítási alkatrészeinek beszállítója

Ha ezek után azt gondolnád, hogy Mate Rimac csak a szuperautók építésének megszállottja, akkor nagyot tévednél. Amint az Automotive News Europe-nak adott interjújában elmondta, a fejlesztés alatt álló új Bugatti mellett a legambiciózusabb projektje az, hogy első számú beszállító legyen azon nagy autógyárak számára, amelyek kifejezetten emelt teljesítményű villanymotorokat kívánnak kifejleszteni. Azt szeretné, ha a világ tőle vásárolná a legnagyobb teljesítményű elektromos és villamos rendszereket.

Ebből jól láthatjuk, hogy Rimac életfilozófiájának része a vállalkozói szellem, aminek motivációját nemcsak a szuperautók sebessége és gyorsulása adja, hanem a jól megfontolt üzleti érdek is közrejátszik.

Ennek megfelelően a Rimac Automobili rengeteg közös projekttel büszkélkedhet, a világ autógyártásának legprominensebb képviselőinek oldalán. Az elektromos autók gyártásához szükséges alkatrészek beszállítása mellett teljes elektromos hajtási rendszereket is fejlesztenek a kooperációban résztvevő autógyárak egyedi igényeihez igazodva. Íme egy csokorravaló azon gyártók közül, akik a Rimac Automobilitől elektromos hajtási rendszert kaptak – és a nevek önmagukért beszélnek: AMG, Aston Martin, Cupra, Ferrari, Hyundai, Jaguár, Koenigsegg, Magna, Mercedes, Pininfarina, Porsche, Renault.

Jelenleg sokszáz millió eurót ér a Rimac Automobili

A Mate Rimac álmából megvalósult Rimac Automobili jelenleg közel 1000 alkalmazottat foglalkoztat. A Rimac Automobili székhelye egy kisvárosban, a horvátországi Zágráb közelében, Sveta Nedeljában található. A cég tulajdonjoga a következőképpen oszlik meg:

  • Rimac és társa (37%)
  • Porsche (24%)
  • Hyundai (12%)
  • Egyéb befektetők (27%)

 

Rimac gyáregység
Kép: Rimac

 ... és hogy kik Mate példaképei?

Mate Rimac máris sokak hőse elsősorban hazájában, de megjósolható, hogy hamarosan világszerte lesznek rajongói. És vajon ő kiket tekint példaképeinek? Kik azok, akik a leginkább inspirálták munkájában? Mate Rimac 2020 januárjában így nyilatkozott erről az Automotive News Europe-nak adott interjújában:

„A legnagyobb vonzalmat Elon Musk munkássága iránt érzem, de amikor elindultam ezen az úton, felnéztem Nikola Teslára is, végül is horvát vagyok, mint ő. Kezdetben Christian von Koenigsegg és Horacio Pagani is az én hőseim voltak, de ma már barátok vagyunk és együtt dolgozunk.”