2023. április 25. | 10:16

Egy régi klasszikus buszt hívnak újra életre, hogy megmutassa az érdeklődőknek, milyen is volt a reptéri tömegközlekedés szűk 40 évvel ezelőtt.

Ahogy korábban a Volán is megmentett több ikonikus autóbuszt, úgy most a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) teszi ezt. Talpra állítottak egy járatot, mely a '80-as évek közepétől meghatározó szerepet töltött be a főváros közlekedésében.

Az úgynevezett Centrumbusz ugyanis Budapesten belül az Erzsébet tértől az akkor frissen átadott Ferihegy 2 terminálig közlekedett és vissza. Első útját 1985-ben tette meg, és nem is egy hagyományos Ikarus volt különleges festéssel.

A magyar gyártó különlegesen kialakított buszokat hozott létre erre a célra. Ezek jelölése az Ikarus 260.32R volt, melyek hosszú évekig szállították az utasokat a reptér és a belváros között.

Egy ilyen buszt újított most fel az LKK. Nem csak kiállítják, de üzembe is helyezik az 1985-ös autóbuszt, igaz, nem eredeti szolgálata szerint fog teljesíteni.

A retró busz a ferihegyi repülőmúzeumba fog közlekedni, ahol a hajdani magyar légiközlekedés múltját is megnézhetik a látogatók. Az LKK közleménye szerint tavaly rekordszámú látogatót fogadtak, nagyjából 100 ezer vendéggel számoltak.

A repülőgéppark megőrzése és folyamatos fejlesztése mellett a repüléshez kapcsolódó további járművek felkutatását és felújítását is feladatának érzi az LKK, így kelhetett újra életre ez a ritka Ikarus is. Elmondásuk szerint a járat tökéletesen visszaidézi majd a '80-as évek hangulatát.

Bár az országban néhány helyen ezt még mindig nap mint nap átélik az utasok, hiszen vannak helyek, ahol futnak még régi Ikarus autóbuszok. Az egykor jólmenő magyar autóbuszgyár járművei nagyon tartósnak bizonyultak, ám eljárt felettük az idő, így lassan, de kikopnak az utakról.

LKK