Ördögűzés a V8 üdvéért – Dodge Challenger SRT Demon vs Hennessey Chevrolet Camaro ZL1 The Exorcist

Félelmetes belegondolni, hogy az izomautó kategória már több mint fél évszázados történelemmel rendelkezik: ezalatt az idő alatt számos tengerentúli bestiát ismert meg a világ, melyek teljesítménye már-már a szuperautók szintjét karcolgatta. Ez a kultusz napjainkban is töretlen, egyszerűségükkel és nyers karakterükkel egyre nagyobb értéket képviselnek a hibrid/elektromos zöldségek világában, ők a lázadók, akik nem hódoltak be az aktuális autóipari trendeknek, illetve elvárásoknak.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

A lehető legnagyobb V8-as motort belepakolták egy viszonylag kis karosszériába, hogy egyenesben nagyot lépjen, kanyarban meg majd csak lesz valami. Persze napjaink izomszagú nagyágyúi már értékelhető, sportosra hangolt felfüggesztést kapnak, de nem is olyan régen még merevhidas hátsó futóművel gördültek le a Mustangok a gyártósorról. Sokan megmosolyogták emiatt, de azt senki sem vitathatta el tőle, hogy ár-érték arányban kimagaslott az erős sportkocsik mezőnyéből, ennyi lóerőt szinte senki sem kínált/kínál ilyen kedvező vételáron.

Érdemes megfigyelni, hogy ugyan sok izmos modell került piacra a szűk 60 év alatt, de napjainkra csak azok a gyártók és típusok maradtak igazán nyeregben, akik már a kezdetekben is a tűz közelében voltak. Ford, Chevrolet, Dodge, egészen pontosan Mustang, Camaro és Challenger. A három közül természetesen a Mustang rendelkezik a legnagyobb névvel, de két konkurense nagyon felpakolt az aktuális generációknál (igaz, klasszikus értelemben a Mustang és a Camaro nem számít full size muscle carnak, ezek a pony car kategória képviselői).

A Challenger jelenleg is futó, harmadik szériájának forgalmazása 2008-ban kezdődött, a múltidéző, marcona külsejű amerikai gép gyorsan belopta magát a rajongók szívébe. A W220-as Mercedes S-osztályból érkezett az első futómű, a W211-es E-klasséból pedig az 5 lengőkaros hátsó felfüggesztés, az 5G-Tronic automata váltó és a kipörgésgátló rendszer szintén a csillagos technika volt, így az új Challenger korszerűbb felépítéssel, ezáltal pedig jobb menetdinamikával rendelkezett a fordulókban.

Szerencsére a géptető alatt nem történtek ilyen kaliberű változtatások: kínáltak V6-ost is belépőszintnek, azoknak, akik nem értenek a lovakhoz, de az igazi zenészek az 5,7-es HEMI V8-asnál kezdtek nézelődni. Persze itt bőven nem állt meg a történet, a 6,1-es HEMI már 425 lóerőre volt képes, készült R/T, SRT-8, Mopar változat is, de világhírnevet a 2015-ös ráncfelvarrás után bemutatott csúcsmodellek jelentették.

A Challenger Hellcat neve valószínűleg mindenkinek ismerősen cseng, aki kicsit is forog autós körökben. A bestiális erejű „pokolmacska” debütálásakor olyan szintre emelte a lóerőharcot, hogy tátva maradt mindenki szája: 707 lóerővel és 881 Nm-es forgatónyomatékkal szaggatta a hajtásláncot. A kompresszorral feltöltött 6,2-es V8-as motorjához immáron 8 fokozatú automatát párosítottak, a modernebb technika lehetővé tette, hogy hatékonyabban adja le a teljesítményét. Bár egy ennyire brutális erejű, hátsókerekes gépnél kár hatékonyságról beszélni, hiszen elég csak gondolni a gázpedálra, máris elforog alatta a gumi. Papíron mindössze 3,9 másodperc alatt futja a 0-100-as sprintet, ha optimális a tapadás, végsebessége 320 km/h.

Már a Hellcat is egy őrült autó volt, de a kivételes érdeklődésre való tekintettel a Dodge tovább feszegette a Challenger határait és 2017-ben piacra dobta a legek izomautóját, a Demont. Találó volt a névválasztás, már megjelenését tekintve is meglehetősen alvilági fajzat volt, a kiszélesített sárvédők, a komolyabb spoilerezés, meg úgy az egész elég Mad Maxesre sikeredett. Az orrában helyet kapott egy szinte teljesen új fejlesztésű, 6,2-es V8-as, amire egy 2,7 literes kompresszort szereltek, ami 808 lóerőt és 1044 Nm-t eredményezett. Versenyüzemanyaggal feljebb lehetett tornázni az amúgy sem szerény teljesítményt, úgy 840 lóerőre volt képes a Demon.

Gyárilag is dragversenyekre készítették, különleges gyorsulási, de még közúton is használható abroncsokat kapott, amelyek ha megfelelő hőmérsékletűek és a sofőr jól bánik a gázpedállal, akkor egészen elképesztő tapadást biztosít. Álló helyzetből 48 km/órás tempóra 1 másodperc alatt felgyorsul, a 97 km/h eléréséhez mindössze 2,3 másodpercre van szüksége! Ez gyorsabb szinte, mint bármi, amit manapság szalonból lehet vásárolni! Elképesztő egy ilyen nagy, nehéz és „buta” autótól!

Egy ilyen démonnal nehéz harcba szállni, fő konkurensének, a Chevrolet Camarónak is fel kellett kötnie a nadrágot. Míg a Dodge 2008 óta ugyanazt a Challenger szériát reszelgeti és fejleszti, addig a Camaro két generációt is megélt ezalatt az idő alatt. Ezen kívül nagyon hasonló a két amerikai, a motorpalettát is mintha csak egymáshoz igazították volna: a 3,6-os V6-os benzines volt az alapkivitel, az arany középutat az 5,3-as LSX és a 6,2-es LS3 illetve L99-es V8-as blokk jelentette. A 7,0 literes 505 lóerős szörnyeteg már a királykategóriát jelentette, de az ötödik generációs Camarók igazi krémjét a ZL1-es jelentette. Itt „csak” 6162 köbcenti kapott helyet, de a kompresszornak hála felülmúlta a nagytesó teljesítményét, 580 ló várta itt a jobb láb parancsát.

Az ötödik széria formaterve szépen hozta a modern izomautó karakterét, felismerhetők voltak az alapvető stílusjegyek, de egy kortárs Challenger mellé állítva vérszegényebbnek tűnt, 10-ből 8 ember biztosan a Dodge mellett döntött volna, jómagamat is beleértve. Érezte ezt a Chevrolet is, utódjánál már jóval agresszívebb dizájnt alkalmaztak, az új generációval véleményem szerint rendeződtek az erőviszonyok. Zárójelben megjegyezném, hogy a sztereotípia, mely szerint az ezek az autók csak egyenesben tudnak nagyot menni a ZL1-es esetében megdőlt, 7 perc 16 másodperces köridejével a Nordscheifén rengeteg szupergépet maga mögé utasított.

Az új ZL1-es teljesítményét feljebb tornázták, a Corvette Z06-ból ismert LT4-es motor 650 lóerő és 881 Nm leadására volt képes, amivel már egy lapon említették a Challenger Hellcattel. A démon legyőzéséhez még így is kevés volt, de szerencsére volt egy híres amerikai tuningműhely, ami megoldást kínált a problémára. A Hennessey-t már ismerte a világ, hiszen a Venom modelljükkel anno a Bugatti Veyronnal keltek harcra végsebességben. A Camaro ZL1 esetében is odatették magukat, kereken 1000 lóerőt és 1200 Nm-t hoztak ki a feltöltött V8-as gépszörnyből.

Ezekkel az értékekkel 100-as tempó alatt szinte vezethetetlen volt, padlógázra inkább a hátsó gumik pusztításába kezdett tényleges gyorsulás helyett. De ha egyszer betapadt, akkor nem volt kegyelem, még a Demont is legyőzte. A Hennessey pedig hatalmasat tarolt a névválasztással, „The Exorcist” vagyis „Az Ördögűző”-re keresztelték, véleményem szerint az elmúlt évtized egyik legjobb marketingfogásaként.

Bízok benne, hogy a két amerikai gyártó a jövőben sem fog lemondani az ikonikussá vált versengésről és még rengeteg hasonló V8-as pusztítóval fogja megajándékozni a világot, a rajongókat. Mert ahogyan szépen lassan átveszi a hatalmat a villany, úgy lesz egyre nagyobb népszerűsége a lázadó izomautóknak ebben a küzdelemben!