2023. október 31. | 15:07

A két film jellegzetes részeinek vegyítése mellett még nem mindennapi jelmezre is futotta az elkövetőknek, ám nem ez volt az egyetlen pimaszságuk.

Ahogy a Tolvajtempó című, Nicolas Cage és Angelina Jolie főszereplésével fémjelzett filmben, illetve egy banda korábban Új-Zélandon, úgy a valóságban is egyetlen éjszakára tették akciójukat az autótolvajok Amerikában. Ha ez nem lenne elég, a bejutáshoz Tom Cruise által megszemélyesített Ethan Hunt ügynök Mission: Impossible plafonról leereszkedős trükkjét is bevetette egyikük a kocsikulcsok megszerzéséhez.

Izgalmasra sikeredett a Washington állambeli Spokane városában található autókereskedés dolgozóinak csütörtök reggele, miután észlelték, hogy nyolc autóval kevesebb áll a parkolóban, mint ahogy azt előző este hagyták. Az épületbe lépve rögtön kiderült, mi és hogyan történt.

Az iroda plafonján ugyanis egy nyitott lyuk tátongott egy lelógó kötéllel, vagyis itt mászhattak be az elkövetők. Mint a kamerafelvétel végül megmutatta, két álruhás illető jött itt be, akik egy közönséges családi egyterűvel távoztak.

Nem véletlenül, ugyanis valamivel később pimasz módon már emberekkel teletömve hozták vissza, akik mindegyike kapott egy kulcsot és már vitte is a hozzá tartozó négykerekűt. Nem tudni, hogy egyszerűen csak nem találtak jobb ruhákat vagy direkt bújtak ezekbe, mindenesetre egyikük cowboykalapot, egy másik pedig térdig érő bundakabátot viselt a cselekmény közben.

A kereskedés tulajdonosa elmondta, hogy négy hónappal az eset előtt történt egy ugyanilyen behatolás, ám akkor nem vittek el semmit. Kiderült, hogy az egyik elkövető jött be akkor is mindössze azért, hogy felmérje a terepet. Ekkor nem hozott magával kötelet, így az iroda ajtaján keresztül próbált távozni, ám megszólaltatta a riasztót, ezért végül egy ablak kitörésével menekült el - a második menetnél valószínűleg azért hoztak magukkal kötelet, hogy ne aktiválják a riasztót.

Végül összesen nyolc autót vittek el, köztük három BMW-t és két Mercedest is, ezzel körülbelül negyedmillió dolláros (90 millió forintos) kárt okozva. Trükkös és tervezett elkövetés volt, mégsem tankönyvbe illő, ugyanis a rendőrség azóta elkapta a társaság egy részét, valamint az autók nagyobb hányada is megkerült.

Az egyik fickó akkor is ugyanazt a felszerelést hordta, amikor elkapták, mint a bűncselekmény estéjén, vele tartózkodó barátnője táskájában pedig az egyik lopott járgány kulcsa volt. Nálunk egyébként ezek a legnépszerűbb modellek a tolvajok között, a Ford pedig megmutatta, milyen módszerrel ijesztené el az autótolvajokat.

Depositphotos