TOP 10 klasszikus négyszemű

Közzétéve:
2020-10-23, 05:00

Az autógyártás elhalmozott minket kereklámpás modellekkel 1960 és 2000 között, lássuk, melyek a legikonikusabb példányai ennek az aranykorszaknak.

Honda (Acura) Integra

Az Integra négy generációt élt meg, amerikában Acura, másutt Honda néven forgalmazták világszerte. Az első éveiben a harmadik generáció kapott négyes felosztású első fényszórót, egyébként 1994 és 2001 között gyártották 1,6 és 1,8 literes erősforrásokkal, a B18C VTEC motorral a Type R 200 lóerőt teljesített.

Acura Integra

Rolls-Royce Silver Shadow

Manapság a Rolls-Royce is az elnyújtott lámpatestek elkötelezett híve. Még mielőtt a BMW tulajdonába kerültek volna 2003-ban, a luxusmárka évtizedekig gyártotta a négyszeműeket. Talán az egyik legikonikusabb képviselője ennek a korszaknak a Rolls-Royce Silver Shadow, amit 1965 és 1980 között gyártottak 6230 majd 6750 köbcentis V8-as motorokkal.

Rolls-Royce Silver Shadow

BMW 5-ös széria

A BMW esetében könnyű a helyzet, hiszen ők már az 1960-as évektől hittek a négyes felosztásban. Legyen szó a 3-as, 5-ös, 7-es szériáról, az E36, E39 és E38 érkezésével befejeződött a klasszikus elrendezés, csupán LED-karikákat találhattunk a közös búra alatt.

BMW E12

Mitsubishi 3000GT

A Mitsubishi válasza a Nissan Skyline nem quad-fényszórókkal született meg. Az 1990-es évek elején bukólámpákkal lépett színre, majd az évtized közepén váltott egy búra alatti kettes felosztásra. A 3000GT VR-4 kivitelének V6-os twin turbo motorja 320 lóerőt és 427 Nm-es nyomatékot teljesített, többnyire ezt modellt csak az Amerika és Kanada élvezhette.

Mitsubishi 3000GT

Pontiac GTO

A négyes felosztás számos amerikai modellen megjelent a ’60-as években, a Pontiac GTO-t lehet kiemelni, mint a klasszikus izomautó kategória alapítója. No meg persze az állított lámpaszerkezet, ami kifejezetten egyedivé tette a 6,4 és 6,6 literes V8-asokkal szerelt első generációt.

Pontiac GTO

Chevrolet Corvette C1

Ironikus, hogy a Corvette meghatározó részlete a bukólámpa volt, viszont azt megelőzően ők is a négyes felosztásban hittek. A C1-es modell utolsó éveiben négy fényszórót kapott, melyek a harcsapofával és a kopoltyúkkal az oldalán tették maradandóvá ezt a modellt.

Chevrolet Corvette C1

Ferrari Testarossa

Van néhány bukólámpás autó, ami többnyire jobban teszi, ha csukott lencsékkel közlekedik, mert nem feltétlenül áll jól neki, ha kinyitja szemeit. Ez a helyzet a ’80-as évek egyik ikonjával, a Lamborghini Countach modellel. A Ferrari Testarossa viszont minden helyzetben ízléses tud maradni.

Ferrari Testarossa

Alfa Romeo GTV / Spider

Az Alfa Romeo történelmében nincs hiány vonzó autókból. Ahogyan a Ferrari Testarossa, az Alfa Romeo GTV coupe és spider is a Pininfarina keze munkáját dicséri, bár személy szerint én egy Giulia Nuova Super kivitelt jóval kívánatosabbnak tartok egy GTV-nél.

Alfa Romeo GTV

Ford Capri

A Ford Capri 1970 és 1980 között többnyire angiában készült, ugyanakkor 1978-ig Amerikában is kapható volt, hiába tombolt akkor arrafelé a Mustang-láz. 1979-ben a Ford átemblémázta az akkor újdonságnak számító Fox Body Mustangot (Fox platformra épült), azaz a harmadik generációt, ezzel megalkotva a Mercury Caprit, ami 1986-ig szintén négyszeműként létezett.

Ford Capri

Opel Manta A

A ’70-es évek ikonikus, európai kupéi között mindig meg kell említeni az Opel Mantát, melynek első generációja méltó módon hordozza a gyártó egykori nimbuszát.

Opel Manta

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Opel Astra a legmegbízhatatlanabb autók között
2020. február 21.
A tulajdonosok maguk értékelték az autójukat, valós tapasztalatok alapján állt össze a végleges lista.
Ferrari
2020. szeptember 11.
A listán számos világbajnoki autó található, közülük az F2004-es modellt láthatja a közönség a hétvégén Mugellóban.

További hírek