2020. január 03. | 16:30

Lassan 6 évtizedre tekint vissza a luxus SUV-ok története.

Ebben a három részes cikk sorozatban ezt az időszakot fogom áttekinteni és bemutatni, hogyan is lett egy réteg termékből mainstream.

Az autóipar szinte minden résztvevője próbálkozott már SUV modellel, nem véletlen, hiszen az utóbbi években a kereslet ennek a szegmensnek a termékeire hatalmasat ugrott. Ez olyan modellekhez vezethető vissza, amelyek sikerére senki sem mert volna nagyobb összeget tenni pár évtizeddel ezelőtt, ilyen például a Rolls-Royce Cullinan.

Ezt a sikersztorit egészen a 60-as évek elejétől, a Jeep Wagoneertől kezdve az eredeti Oldsmobile Bravadán és az első generációs Cadillac Escaladen keresztül az Aston Martin DBX-ig kísérem végig.

Az első részben a kezdetektől egészen a 80-as évek végéig megjelent 7 modellt veszem sorra.

Jeep Wagoneer (1963)

A Jeep 1963-ban indította el a Wagoneert, hogy helyettesítse a tiszteletre méltó Station Wagont. A modell óriási szerepet játszott abban, hogy az SUV szegmenst közismerté tegye az Amerika elővárosi autópályáin, tengerparti üdülőhelyein és síparadicsomaiban.

A Wagoneer (később a Grand Wagoneer) hosszú gyártási ciklusa során egyre luxusabbá vált. 1991-ben, az utolsó évben a Grand Wagoneer alapváltozatáért 29 695 dollárt (8,4 millió forntot) kellett fizeni.

Range Rover (1970)

A Land Rover a Range Rover IIA sorozat kényelmesebb, szabadidő autós alternatívájának szánta. 1970-ben debütált két ajtóval, egy Rover V8-as motorral és állandó összkerékhajtással.

A modern szabványok miatt fokozatosan egyre fapadosabb lett. 1981-ben elérhetővé vált az négy ajtós változat, a következő évben automataváltó, röviddel azután pedig légkondicionáló is került bele.

A márka szempontjából fontos, hogy az első amerikai specifikációjú Range Rover 1987 márciusában debütált, már luxusmodellként, automataváltóval. A Land Rover azt állította, hogy a maximális sebessége meghaladja a 160 km/órát.

Monteverdi Safari (1976)

A svájci székhelyű Monteverdi autógyártó bölcsen előre jelezte a luxus SUV piac fellendülését, így az International-Harvester Scoutot csúcsminőségűvé formálta, amely képes egy Land Rover terepjáró képességét ötvözni a Jaguar XJ fényével. A Safari középnyugati gyökereit egy speciális kialakítással rejtette el, amely új külső megjelenést és sokkal szebb belsőt takart.

Mercedes-Benz Geländewagen/G-osztály (1979)

1972-ben a Mercedes-Benz és a Steyr-Daimler-Puch megkezdte a Land Rover potenciális ellenfelét, a modell végül 1979-ben debütált. A korai G-osztályt az akkori független tuner, az AMG 1979-ben V8-as fenevaddá változtatta, de az értékesítés nem lendült fel.

A Mercedes 1989-ben kezdett jobban ráfeküdni a témára, ekkor vezették be a képen látható W463 nevű flancosabb modellt. A meglévő W460 műszerfal famegmunkálását, bőr kárpitozását és állandó összkerékhajtását kapta.

Gyártási ciklusa olyan őrült változatokat rejt mint a hatkerekű G63 6x6 és a Maybach-jelvényű G650 Landaulet. 39 év elteltével az új G 2018-ban került piacra.

Jeep Wagoneer (XJ, 1983)

A Jeep 1983-ban mutatta be az XJ generációs Cherokee ritkább verzióját, Wagoneer néven. A félreértések elkerülése érdekében a létező, 1963-ban bemutatott Wagoneer lett a Grand Wagoneer.

A márka megkülönböztette a Wagoneer-t és a Cherokee-t azáltal, hogy az oldalsó fadíszítést hozzátette, melyet a vásárlók eltávolíthatták, csak négy ajtóval volt elérhető és bővítették az alapfelszereltség listáját. Az XJ majdnem megduplázta a márka eladásait. 1984-ben, az XJ első modellévében a Jeep 58 596 darabot értékesített a Cherokee-ből és 20 940 darabot a Wagoneer-ből.

Lamborghini LM002 (1986)

Lamborghini küszködött az 1970-es évek során. A sportautó-üzletágat egy terepjáró kifejlesztésével próbálta fiszanszírozni az amerikai hadsereg számára, akik végül egy másikat választottak.

A társaság nem engedhette meg magának, hogy pazarolja az értékes erőforrásokat, így a Hummer ellenfelének szánt modellt átalakította úgy, hogy a világ elitjének megfeleljen. Ez az utolsó próbálkozás volt arra, hogy legalább a befektetett összeg egy részét visszaszerezze.

Az LM002, a Countach-tól kölcsönözte a V12-es motort. A Lamborghini körülbelül 300 darab terepjárót készített kézzel az olaszországi Sant’Agata Bolognese gyárában.

Toyota Land Cruiser (J80, 1989)

A Toyotának nagy tervei voltak a J80 generációs Land Cruiserrel, amelyet az 1989-es Tokió Autószalonon mutatott be. A haszonelvű alapoktól elmozdult a luxus irányba, legalább is az amerikai piacon. Mindent tudott, ami elvárható volt, ilyenek például az elektromos ablakemelők és zárak, könnyűfém keréktárcsák és a krómozott elemek. Azonban még sem lett elég sikeres.

A következő részben a termékeny 90-es éveket veszem gorcső alá. Nézz vissza az Alapjáratra a napokban.