2023. július 11. | 11:08

Sokan nem tudják, de a közúthoz hasonlóan a vízen is zéró tolerancia van.

Hétvégén ellenőrzést tartottak a Vízirendészet járőrei a Tiszán és a Tisza-tavon is. Az ellenőrzés július 8-án szombaton és 9-én vasárnap zajlott, közben két ittas hajóvezetőt is fogtak a hatóságok.

Először egy öttevényi lakost ellenőriztek a hatóságok a délutáni órákban. A 43 éves férfi úgy közlekedett a kisgéphajójával, hogy korábban alkoholt fogyasztott.

Ezért a rendőrök a helyszínen elvették hajóvezetői engedélyét és előállították mintavételre. Hasonlóan járt aznap egy miskolci férfi is, aki a Tisza-tavon közlekedett kishajójával.

Esetében csupán egy 6 lóerős motorral felszerelt csónakról volt szó, ám ez is engedélyköteles. A 27-éves férfit szintén ellenőrizték a hatóságok és kiderült, hogy ő is fogyasztott alkoholt. Ezért őt is előállították mintavétel céljából. Mind a két esetben eljárást indítottak járművezetés ittas állapotban vétség miatt.

Bár néhányan nem tudják, de a vízi közlekedésben ugyanúgy zéró tolerancia van az alkohollal szemben, mint a közúton. Szeszes ital fogyasztása után nem vezethetünk gépi illetve nem gépi meghajtású vízi járművet sem.

Korábban egyébként készítettünk egy anyagot arról, hogyan lehet otthon ellenőrizni, hogy kiment-e már a szervezetből a korábban fogyasztott alkohol. A gyorshajtás mellett az egyik legfőbb oka a közúti baleseteknek továbbra is az ittas vezetés.

Police.hu