2019. március 26. | 15:25

Volentér Balázs az AMTS szombati napján kilátogatott az Alapjárat standjára

Volentér Balázs az első LMP3-as szezonjában győzelemhez segítette csapatát és a hosszú téli pihenő után idén szintén a Norma M30 volánja mögött láthatod a Janik Motorsport színeiben. Az AMTS-en beszélgettem vele, többek közt az idei terveiről.

Milyennek láttad a 2019-es AMTS-t?

Volentér Balázs: Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy tetszett. Jó érzés látni, hogy a szép és gyors járművek iránt továbbra is nagy az érdeklődés itthon. Ez egy kiváló rendezvény a számunkra is, hiszen amellett, hogy a rajongókkal is tudunk találkozni, egy tető alá hozza a különböző szakágakat, így ezáltal lehetőség nyílik a rég nem látott barátokkal, ismerősökkel való beszélgetésre, amire a szezon alatt kevés lehetőségünk van. Azt viszont kissé szomorúan látom, hogy az autó gyártók részéről egyre kisebb az érdeklődés a rendezvény iránt.

Melyik rész fogott meg a leginkább?

Volentér Balázs: Bár rengeteg sok szép, szemet gyönyörködtető „tuningolt” jármű volt kiállítva, engem még is inkább a gyári sport autók, valamint a különböző versenyautók/motorok ragadtak magukkal. Férfi szemmel amúgy ennél a kérdésnél természetesen nem mehetek el szó nélkül, a gyönyörű hostess lányok látványa mellett sem. :D

Hogyan jellemeznéd egy mondattal az AMTS-t?

Volentér Balázs: Az autós/motoros évnyitó! :D Itthon ez az egyik első „motorsportos” esemény már évek óta, ahol nem csak, hogy rengetegen megjelennek, de már-már hagyomány, hogy jó néhányan itt leplezik le az aktuális évben használt versenyautót, és-vagy annak dizájnját. Így azt gondolom, joggal nevezhetjük ezt a hazai motorsport évnyitó ünnepségének is.

Röviden összegeznéd a 2018-as évedet?

Volentér Balázs: Egy remek évet tudhatok magam mögött. Az egyik legsikeresebb és legjobb szezonom volt. Év közben lehetőséget kaptam a váltásra, és átnyergeltem a forma autózásról az endurance versenyzésre. Mindig is vonzott ez a kategória, az pedig, hogy mindezt egy LMP3-as (LeMans-i prototípus) autóval tehettem, ráadásul sporttörténelmet írva, külön öröm a számomra. Bár elég nagy volt az ugrás, azt gondolom sikerült helyt állnom, és remek eredményeket értünk el a csapattal, az pedig csak hab a tortán, hogy év végén megnyertük az FIA Közép-Európai Zóna Endurance Bajnokságot.

Mik az idei tervek?

Volentér Balázs: Nos, tervek azok mindig vannak… :D A szűk keresztmetszet pedig ezúttal is a szponzori háttér. Az idei évet a csapattal közösen együtt képzeljük el, és annyi már biztos, hogy az első versenyünk itthon lesz a Hungaroringen április 12-13-án. Az ezt követő program még kissé képlékeny, de annyit elárulhatok, hogy nagyobb nemzetközi szerepléseket is tervezünk, 4, 6, illetve 12 órás verseny is megtalálható a terveink között, de ez még egyelőre a jövő zenéje.

Ne feledjétek április 12-13-án a Hungaroringen köröz majd a fiatal pilóta!