2021. december 01. | 08:33

Kizárólag plug-in hibrid hajtással lesz elérhető a BMW XM.

Korábban már jelentek meg vázlatok az érkező M szériás BMW SUV-ról, de most a hivatalos tervek is megérkeztek. A 2022-ben gyártásba kerülő végtermék a BMW elmondása szerint 90%-ban egyezni fog a cikkben szereplő autóval.

A legerősebb M modell kifejezetten az extrovertált vásárlók számára készül, amit hűen tükröz mind a megjelenés, mind pedig a teljesítmény.

A motorháztető alatt egy V8-as motorra alapuló konnektoros hibrid hajtás lapul majd, más motoropciókról egyelőre nem esett szó. Felmerülhet a kérdés, hogy miért döntöttek a teljesen elektromos hajtás helyett a plug-in hibrid mellett, amelyre egészen egyszerű válasza a gyártónak, hogy pusztán gyakorlatias döntés.

Az elektromos töltőhálózat még sok országban fejletlen és az emberek bizalma sem teljes még a villanyautók irányába. Az „észszerű” M szériás városi terepjáró egyébként 720 lóerő leadására és 48 km megtételére lesz képes tisztán elektromos üzemben.

Az egész autó megjelenése harsány, sok törés és él van a karosszéria teljes egészén, ám BMW létéhez hűen mégiscsak a vadonatúj dizájnnal ellátott grillrács lesz az, ami kiveri az ember szemét az utcán. Az autó feneke is nagyon határozott, aggresszív, főleg az L vonalú keskeny hátsó lámpákkal és a hatalmas diffúzorral.

A beltérrel sem vicceltek a tervezői asztalnál, igazi „szalonhangulat” uralkodik. A hátsó sorban fekete/kék, elöl barna bőr a koncepció belterében, ám a legnagyobb durranást a tetőburkolat 3D-s megvilágítása képviseli, amelyet az M divízió három színében lehet működésbe hozni. Az első gyárból kiguruló darabok 2022 második felében várhatóak.

Prémium gépjárművet vásárolnál? Ne habozz tovább, és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36203663447) vagy e-mailben!