2022. május 23. | 11:26

A Valeo harmadik generációs LiDAR-ja 2024-ben mutatkozik majd be, és a gyártó jelentős teljesítménynövekedést ígér a technológiában.

A Valeo, amely komoly szerepet játszik a LiDAR-technológia kereskedelmi forgalomba hozatalában, jelenleg egy kifinomultabb verziót fejleszt a lézeres alapú biztonsági rendszerből. A cég azt ígéri, hogy a 2024-ben debütáló újdonság felbontása a tizenkétszerese, a hatótávolsága pedig a háromszorosa lesz a jelenleginek és sokkal szélesebb látószöggel rendelkezik majd, mint az emberi szem, a kamerák vagy a radarok.  

A második generációs Valeo Scala az új Mercedes-Benz S-osztályban mutatkozik majd be az idei évben, és megkapta a nemzetközi jóváhagyás a 3-as szintű önvezetéshez. A Valeo elmondta, a 2024-re tervezett Scala 3 lehetővé teszi az autonóm vészmanővereket akár 130 kilométer/órás autópályatempónál is.

önvezető Mercedes
Kép: Mercedes

A harmadik generáció képes lesz több mint 200 méteres távolságból érzékelni a különféle tárgyakat és nyomon követni a látótávolságon kívülre kerülő járműveket, sőt az esőcseppek sűrűségét is meg tudja állapítani a megfelelő féktávolság kiszámításához. A Valeo számításai szerint az új prémium gépjárművek harmada rendelkezik majd a 3-as szintű autonómiával 2030-ra. A becslések alapján a LiDAR globális piaca addigra meghaladja az 50 milliárd dollárt.

A közelmúltban a Valeo egyik tesztautója Tokióban bemutatta, hogy a Scala LiDAR-ok és az első kamera a jármű és a környezete közötti kommunikációnak köszönhetően hogyan képes önállóan közlekedni a zsúfolt városi környezetben. Bár a rendszer képes a 4-es szintű önvezetésre, de a nyilvános tesztelés során 2-es szintű üzemmódban használják, a Valeo szakembereinek folyamatos felügyelete mellett.

önvezető Mercedes a forgalomban
Kép: Mercedes

A Valeo mérnökei szerint az önvezető rendszerek következő verziói már sokkal jobban kezelik majd az olyan, nem egyértelmű szabályok által körülhatárolt közlekedési szituációkat, melyek az eddigi rendszereknek problémát okoztak. Ami a dinamikát illeti, a gyorsítás és a kormányzás kérdése az autógyártó dolga, míg a Valeo technológiája a jármű körüli világ érzékelésével és értelmezésével foglalkozik. A Valeo a vezetőt segítő rendszereket egy igényekre szabott, plug-and-play csomagban kínálja majd az autógyártók számára.

Forrás: Mercedes