2022. szeptember 23. | 08:28

A VIII. kerületi Józsefváros eddig százszázalékos kedvezményt nyújtott az ott lakók parkolására, viszont ennek most vége, területenként eltérő díjazású rendszert vezetnek be.

Az eddigihez képest most területenként eltérően csökkentette a támogatás mértékét a Józsefvárosi önkormányzat, amikor a képviselő testület megszavazta az új parkolási-támogatási rendszert. Az ott lakókra vonatkozó támogatás eddig teljes mértékben fedezte az éves parkolási díjat, de ezen most módosítottak. Az egyik módosítás, hogy januártól nem lakónként, hanem lakásonként nézik az autók számát, amikből legfeljebb kettőre kérhető támogatás. Az első autóra már csak 80, míg a másodikra 50 százalék parkolóbérlet-támogatás jár.

Az érdekesebb módosítás, hogy A, B és C területekre bontják a VIII. kerületet parkolási zónák szempontjából, és ezekben különböző éves parkolóbérlet árakkal kell számoljanak az ott lakók. Az A zónában a lakáshoz tartozó első autó parkolási bérlete 30 000, míg a B-ben 24 000, a C-ben pedig 18 000 forint lesz évente. A második autóra járó 50 százalék esetében ezek az árak módosulnak évi 75 000, 60 000 és 45 000 forintra.

Az új szabályozás mellett elérhetőek lesznek díjkedvezmények is, például orvosi igazolás alapján a tartós betegségben szenvedő vagy rendszeresen járóbeteg-szakellátást igénybe vevő lakosoknak marad a 100 százalékos támogatás. Emellett 90 százalékosan támogatott bérletet vehetnek igénybe nyugdíjasok és nagycsaládosok, utóbbinak második autóra is 75 százalékos kedvezmény járhat.

A VIII. kerület azt várja az új támogatástól, hogy az ott lakók és dolgozók számára emelkedni fog majd a parkolóhelyek száma, csökken a károsanyag-kibocsátás és több terület szabadul majd fel a zöld-programok előtt. Emellett persze az sem elhanyagolható tény, hogy a kerület eddig évi 1,5 milliárd forinttal támogatta a parkolást, most ez a költség számukra is csökkenni fog.

Színes Erzsébetváros (Facebook), nyitókép: Depositphotos