2023. január 25. | 13:40

A tóba hajtás feltehetően nem volt szándékos.

Az ügyészségnek most sikerült átrágnia magát egy 2022 májusában történt eseten, amikor a koraesti órákban egy akkor 16 éves lány kinézett magának egy BMW-t az utcán. Az autó nyitva volt és a kulcsát is benne felejtették így kapott az alkalmon.

Beült, beindította az autót majd elindult vele, de nem jutott messzire. Nem sokkal később egy kanyart kellett volna bevennie, amit már nem sikerült.

A kanyart kiegyenesítette és szerencsétlenségére pont ott volt egy halnevelő tó, amibe egyenesen belehajtott. Később értesítették a hatóságokat és kihúzták az autót, az esetben senki sem sérült meg.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség most emelt vádat a lány ellen, amiért elkötötte a parkoló autót. A büntetlen előéletű fiatalkorú elkövetővel szemben jármű önkényes elvételének vétsége miatt nyújtották be a vádiratot.

A vádiratban próbára bocsátást kérnek a fiatal lányra úgy, hogy a próbaidő tartamára felügyeletet alkalmaznak mellé. Emellett indítványozták, hogy fizesse meg a közel 60 ezer forintnyi bűnügyi költséget. Az autóval kapcsolatos kártérítésről az ügyészség írásában neme esett szó.

A lánynak egyébként szerencséje volt, sokkal csúnyább vége is lehet ha valaki vízbe esik egy autóval. Nemrég egy férfi a Mazda családi egyterűjével hajtott bele a megduzzadt Túr folyóba és nem élte túl az esetet.

Magyarország Ügyészsége